18. fejezet

- Lacey.. Mit kell még tennem, hogy bízz bennem?
- Semmit..- arcán egy pillanatra meglepettség futott át, apró mosollyal, de hamar leesett neki, hogy nem fejeztem be, és nem csak ennyi volt.- Semmit sem kell tenned.
- Akkor?
- Csak mond el.
- Még is mit?
- A történetemet.. A múltamat.
- Lace..
- Azt akarod, hogy bízzak benned, igaz?- bólintott válaszul.- Csupán ennyit kell tenned.- kissé felnevetett, de látszott rajta, hogy nem örömében teszi.
- Miért ilyen nehéz a mi kapcso..- szavába vágtam mielőtt befejezhette volna nekem szánt kérdését.
- Ez nem egy kapcsolat. Ez egy..- kerestem a megfelelő szavakat, de hiába.. A szőke arcára kíváncsiság ült ki, mosollyal várta a folytatást, nekem azonban fogalmam sem volt mit kéne mondanom. Ez a "Luke és Én" dolog homályos, és ködös.
- Barátság?
- Nem.. A barátok nem veszekednek úgy egymással, ahogy mi és megbíznak a másikban. Ez az alapja.- az utolsó mondatot megnyomtam, kissé grimaszoltam is hozzá, hátha végre egyszer én nyerek.
- Miért olyan fontos, hogy tudd a múltadat?- elgondolkodtam egy pillanatra, majd leültem mellé az ágyra.
- Ha ismerem a múltamat.. Ismerem magamat.
- Hidd el.. Nem jó benne élni.
- Nem te hi..
- Tudom. Ha választhatnék, inkább nem akarnám ismerni.- hosszas csend ereszkedett ránk, amit szokásomhoz hívően én és a nagy szám szakítottunk meg.
- Mi történt az apukáddal?- rám emelte tekintetét, de meglepetésemre semmi düh nem volt benne, sokkal inkább fájdalom volt leolvasható egész arcáról. Sajnáltam.. Sajnáltam az élete miatt, és amiken keresztül kellett mennie. Valahol azonban.. Mélyen legbelül mindig is egy kicsit elítéltem amiért ezt az életet választotta magának.. Elítéltem egészen addig, míg ki nem derült, hogy segít a hozzá hasonló sorsra került embereken, még ha nem sokszor nem is a legjobb célokra felhasználva erre a 5SOS-t.
- Meghalt. Sosem találkoztam vele.
- Sajnálom.- kezemet övére tettem. Bele sem tudtam képzelni magam a helyzetébe, egy ennyi idős fiú nem ezt érdemli, nem ilyen életet érdemel. Lehajtott fejjel gondolkodtam a dolgokon. Tudtam, hogy sosem volt könnyű neki, de azt nem, hogy ennyire.
- Nem véletlenül nem mondom el a dolgokat.. Nem akarlak szenvedni látni.
- Luke..
- Kérlek.- szólásra nyitottam számat, de mielőtt bármit is mondhattam volna, megelőzött.- El fogom mondani, ígérem, de még nincs itt az ideje.- ennyiben hagytam ezt a témát. Feleslegesnek éreztem tovább erőltetni, hiszen úgy sem fogja elmondani, nekem pedig nem áll szándékomban felidegesíteni. A fejemben azonban nincs kikapcsoló gomb, így a gondolatok ezúttal is fénysebességgel száguldoztak. Mi lehet a múltamban, ami annyira rossz, hogy inkább megóvna tőle? A sok hülye film miatt szépen lassan terroristákkal és bűnözőkkel megalkotott elméletekkel lett tele a fejem. Az is lehet, hogy a szőke csak elnagyolja magának.. Akinek ilyen élete van képes az apró dolgokat is súlyosnak látni, de nem tudok semmit sem mondani, míg meg nem tudom ki vagyok valójában.- Túl sokat gondolkodsz.
- Tudom.- megrántottam vállamat.- Te pedig túl sokat vállalsz ezzel az egésszel.
- Lace.. Ezt már megbeszéltük.
- Azt is tudom.- felkeltem, mire felvont szemöldökkel nézett rám.- Mennem kell, Liam már vár.- apró mosolyt küldtem felé. Arcán valami átsuhant, de magam sem tudtam pontosan mi, így figyelmen kívül hagytam. Az ajtóban fordultam vissza, csak hogy esélye se legyen visszavágni vagy ellenérvekkel bombázni.- Néha magadat kéne előtérbe helyezni és nem a többieket.- mélyen néztem szemébe, majd kiléptem az ajtón. Így is túl sokat voltam megint vele.. Csupán azért jöttem, hogy meggyőződjek tényleg rendbe jött a múltkori incidense óta, de ahhoz képest szépen témát váltva normális dolgokról kezdtünk beszélni, ami nálunk nagyon furcsa. Szinte soha nem volt olyan alkalom, amikor ne a bandához kapcsolódó téma lett volna az aktuális. Néha úgy érzem idegenek vagyunk egymás számára, de néha pedig ennél sokkal több.. Szeretném jobban megismerni, kiismerni, de ehhez arra lenne szükségem, hogy megnyíljon előttem.. Igaz, többször teszi, de olyankor alig pár perc múlva ráeszmél mit is mond és kiakadva elkezd velem veszekedni. Ez nem állapot.. Így még a barátomnak sem nevezhetem. Így csak van "Luke és Lacey", akik néha megmentik a másik életét. A barátom már várt rám mikor hazaértem. Nagy öleléssel üdvözölt, majd nagy szemekkel mért végig, amiből tudtam, hogy pár pillanat múlva néhány kérdést is társít majd, így inkább meg sem szólaltam.
- Megint veszekedtetek?
- Nem.
- Nem értem miért mész mindig vissza hozzá.. Csak játszadozik veled, te pedig hagyod.- ledobtam táskámat a földre és leültem a fotelba.
- Nem ismered.
- Ahogy te sem.
- Liam.. Nekem nincs kedvem ehhez.
- Hát persze..- kissé felnevetett. Hangjában a gúny tisztán érződött.
- Ezt most hogy értsem?
- Hát nem veszed észre? Nem kellesz neki.. Csak egy bábu vagy, ahogy te is megmondtad már.. Úgy rángat a zsinóron, ahogy csak akar..- elnéztem az ellenkező irányba, ugyanis igaza volt, mégsem akartam beismerni magamnak. Hinni akartam, hogy fontos vagyok a szőkének és nem csak egy játékszer.

17. fejezet

Sziasztok Drágáim !

Szörnyen sajnálom, hogy nem tudtam tartani mostanában a megszokott időpontot a részekkel, de nem volt túl sok időm írni. Dolgoztam egész nyáron, most jöttem haza Pestről és próbáltam kihasználni még a nyarat. Nem tudom, hogy lesz a sulikezdéstől, idén végzős leszek, szóval húzós év elé nézek, de nem hagyom cserben az olvasóimat. Remélem megértitek és kitartást a sulihoz.

Puszi Nektek. xx

Kezemben egy bögre forró teát szorongattam, miközben csupán meredtem magam elé. Mostanában jobban megviselnek az új infók.. Mondjuk úgy, bármivel kapcsolatban. Lassan az őrületbe kergetnek a saját gondolataim, túl sok minden van, ami miatt aggódnom kell, ami miatt nem élhetem már azt az életet, amihez egykor szoktam. Már nem az a lány vagyok, aki lejárt a haverokkal a pályára, aki a legjobb barátjával töltötte az egész napot, tele hülyeséggel és ha megkérdezték, hogy mi baja van, csupán annyit mondott; élvezem az életet. Az élet, amit most élveznem kéne tele van fenyegetéssel, és egyéb kellemes félelmet kiváltó dolgokkal. Amint behunytam szemeimet, az emlékek villámként villantak be elmémbe.
Lassan közelítettem meg az ágyban fekvő fiút, nem tudtam mire kéne számítanom a történtek után. Nem csak a külsejére, de a viselkedésére is értettem. Sötét volt, így nem igazán láttam arcát, a kocsiban pedig szó szerint féltem rá nézni. Nem bírom a vér látványát, ahogy az erőszakot sem, mégis ez lett az életem egyik "kihagyhatatlan" párosítása. A tenyeremre néztem, eszembe jutott, hogy nem csak őt bántották már mióta ismerjük egymást. Gyorsan el is hessegettem gondolataimat és leültem mellé. Rosszabbul nézett ki, mint azt gondoltam, így fájó volt ránézni. Vagy percekig csend honolt a szobában, miközben egymás arcát fürkésztük.
- Hogy vagy?- kissé elnevette magát, amit nem tudtam hova tenni, így inkább figyelmen kívül hagytam reakcióját.
- Te nem erre vagy kíváncsi.- szemeimet forgattam. Mindig ezt csinálja, ami szörnyen idegesítő. Igen, nagyon érdekelt mi történt, de ezúttal jobban foglalkoztatott az a kérdés, hogy hogy van.- Nem teszed fel a kérdést?
- Ki tette ezt veled?
- Ugyan Lace.. Mind a ketten tudjuk, hogy téged nem ez foglalkoztat.
- Én nem te vagyok, Luke.- hangom halk volt, próbáltam érzelemmentesen válaszolni, de nem voltam biztos magamban.
- Mégis olyan kérdést teszel fel, amire te is tudod a választ.
- Robert?- a kérdésemre amolyan 'csak hogy leesett' fejjel nézett rám.- Miért?
- Miattad.- szólásra nyitottam számat, de megelőzött.- Tudni akart valamit.
- Elárulod, vagy..?
- Nem hiszem, hogy tudni akarod.
- Luke.. Nem vagy az apám. Ne dönts mindig helyettem.- kissé felemeltem hangom, mert tényleg mindig helyettem döntött, mondjuk úgy mindenben. Vártam válaszát, de hiába, így inkább felkeltem mellőle. Már mentem is volna a gondolattal, hogy megint hülyeség volt idejönni, de megragadta karomat.
- Tudni akarta mennyire vagy fontos.- szívem hatalmasat dobbant, a levegő megakadt torkomban és hirtelen szóhoz sem jutottam. Lassan újra helyet foglaltam az ágy szélén, mire ő felült, így arcunk egy vonalban volt, alig pár centiméterre egymástól. Ajkaim kiszáradtak, nagyot nyeltem mielőtt megszólaltam volna.
- És mennyire vagyok fontos?- hangom szinte csak suttogás volt. Elvesztem kék szemeiben, ha akartam volna se tudtam volna levenni tekintetemet az övéről.
- Mit gondolsz?- lassan mozgott. Eltűrt egy kósza tincset fülem mögé, majd ujjával végigsimított arcomon. Légzésem a szívemmel párhuzamban gyorsult fel, képtelen voltam megszólalni, ahogy reagálni is.
- Honnan tudsz ennyit rólam?- talán akaratom ellenére ejtettem ki a szavakat. Nem is tudom mi ütött belém, a gyors témaváltással, de már nem is számított.
- Többet tudok rólad, mint azt gondolnád.- arcán mosoly jelent meg, nekem azonban már nem volt kedvem mosolyogni.
- Miért fontos, hogy mindent tudj rólam?
- Hogy meg tudjalak védeni.
- Ezt.. Nem értem.
- Nem baj.- ajkát mosolyra húzta. Behunytam szemem és megfogtam arcomon pihenő kezét.- Tudom mi érdekel még mindig, de hidd el.. Jobb, ha nem tudod.
- Minden az én hibám..
- Ez nem igaz. Én döntöttem így.- már tettem volna is fel a kérdést, de ezúttal sem engedte.- Melletted.
- Miért?
- Őszintén?- aprót bólintottam.- Eleinte azt hittem könnyen adod majd magad.. De te más vagy, mint a többi.. Nem félsz tőlem.. Nem félsz szembeszállni velem és emlékeztetni ki vagyok.. Úgy érzem..- egy pillanatra elhallgatott.- Úgy érzem benned bízhatok.- lehajtottam fejemet, sóhajtottam majd lefejtettem arcomról kezét.
- Pont ez az.. Én nem tudok bízni benned, hiszen még csak nem is ismerlek.- szemeiben fájdalom jelent meg.- Sajnálom.- suttogtam, majd felkeltem és kisiettem a szobából. Szemeimet könnyek lepték el, mégsem engedtem érzéseimnek.

16. fejezet

Éjszaka, mikor felriadok álmomból és nem tudok tovább aludni, csak meredek magam elé, és úgy érzem.. A sötétség felemészt. Szépen lassan értem nyúl, majd hirtelen magával ránt a nagy ürességbe. A levegő olyankor sokkal nehezebbnek tűnik és az az érzés.. Leírhatatlan. Tehetetlennek érzem magam a sűrű, fekete köddel szemben, ami csak arra vár, hogy beismerjem; összetörtem. De ahogy mondani szokás, az élet megy tovább.. Liam segített a dolgok végére járni, Luke igazat mondott a szüleimmel kapcsolatban, legalább is ami a halálukat illeti. Autóbalesetben haltak meg, egy ittas pasas beléjük ment, miközben ők ide, Londonba tartottak. Már sosem fogjuk megtudni miért akartak visszajönni, ahogy azt sem, miért dobtak el maguktól a születésem után, de ami azt illeti nem is keresem a válaszokat. Miért tenném, ha csak fájdalmat okoznék vele saját magamnak. Semmi értelme a múltat bolygatni.. Összerezzentem ijedtemben, a telefonom hangos csipogása töltötte be az eddigi üres, csendes teret. A kijelzőn alig múlt éjjel kettő, és Luke neve világított az üzenetjelzés mellett. Nem állt szándékomban megnyitni, mert nem érdekelt, ahogy a szőke sem.. Mint mindig, ezúttal is a kíváncsiságom győzött. Egy címet küldött, de ötletem sem volt miért, így felhívtam volna, ha elérhető lett volna. A telefonja addigra már ki volt kapcsolva. Ha másról lett volna szó már rég visszafeküdtem volna aludni.. Vagyis hagyni, hogy az elmém elvesszen a nagy semmiben.. De mivel a szőkétől jött az üzenet így hosszas percek után sóhajtva keltem fel a puha ágyból és kaptam magamra Liam itt hagyott szürke melegítőjét. A séta helyett a kocsit választottam, több okból is, de a legnagyobb az az idő volt. Sosem szerettem egyedül sétálgatni az éjszaka kellős közepén, még ha csak pár utcányira is kellett volna mennem. Mikor odaértem nem állítottam le a motort, csak körbenéztem, de az utcán egy lélek sem volt. Gondoltam megvárom a kocsiban, de néhány perc unalmas ücsörgés után feladtam ezt a tervet és inkább kiszálltam. Lágy fuvallat csapta meg arcomat, az idő szörnyen fülledt volt, és ez az apró hűvösebb levegő csupán néhány pillanatra szüntette meg a szinte már elviselhetetlennek mondható meleget. Az utcát több lámpa világította meg, még sem volt valami barátságos hely. Régen elkerültem a város ezt a részét, mindenki tudta miért.. A drogosok helye volt, és aki nem tartozott ide.. Nos, nem mindig volt jó vége a dolgoknak. Liam sokat mesélt róla, hiszen az apját volt, hogy szinte naponta kihívták ide, de a vége mindig ugyan az lett.. Mire kiértek már csak a telefonáló volt ott, aki azt sem tudta milyen nap van. Nem rég azonban megváltoztak a dolgok, és akik eddig itt éltek elmentek, már az emberek sem félnek erre járni, de ezt is csak a barátomtól tudom és onnan, hogy kihallgattuk az apukája egyik telefonját. Nem tudtuk miért hagyták itt a drogosok a törzshelyüket, amikor idáig szent helyként tekintettek rá, de őszintén szólva nem bánom, hogy elmentek. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a szőke számát, de az még mindig ki volt kapcsolva. Sóhaj hagyta el számat és indultam vissza a kocsimhoz, hogy hazamehessek és folytathassam az alvást, de tőlem pár méterre valami megmozdult a sötétben. Láttam.. Nem vagyok bolond. A pulzusom hirtelen az egekbe szökött, az adrenalin méregként áradt szét testemben, egy pillanatra mozdulni sem tudtam, de mikor megláttam szőke tincseit megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot, és álltam meg előtte, azonban nem tudtam megszólalni. Csak néztem rá, mint egy ijedt kisgyerek, aki valami szörnyűséget tett. Vér szaga keveredett a levegővel, ami tőle származott. Leguggoltam hozzá, hogy megnézzem közelebbről is, de talán hülye ötlet volt. Szám cserepessé vált, a levegő nehéznek tűnt és szemeit elnézve a sírás fojtogatott.
- Mi történt?- hangom alig hallható volt, szinte csak suttogás.
- Fel kell hívnod a srácokat.
- Nem.- a fejemet ráztam.
- Lacey ez most nem a legjobb pillanat.- mordult rám. Hihetetlen, hogy még ilyen állapotban is képes hozni a szokásos bunkó stílusát.
- A kórházat hívom és ők ma..- nem engedte meg, hogy befejezzem a mondatot, kezét enyémre téve állított meg a tárcsázástól. Megijedtem egy pillanatra, de csak a hirtelen mozdulat miatt.
- Ashton az, akit fel fogsz hívni.- eszem ágában sem volt vele vitatkozni, ugyanis nem tudtam mennyire lehet vészes a sérülése, így inkább felhívtam a fiút. Míg beszéltem vele néhány lépéssel arrébb mentem Luke-tól. Nem beszéltem vele sokat, csupán néhány percet, de az idő alatt is oda kellett figyelnem, hogy megértsem mit hadar a vonal másik végéből. Nem kérdeztem semmit, bár nem is volt rá alkalmam.. Egyet kellett csak tennem. Elvinni őt hozzájuk minél előbb. A szőkéhez léptem, aki egyre rosszabbul nézett ki.
- Hé.- arcát magam felé fordítottam.- Indulnunk kell.- szinte észrevehetetlenül bólintott. Luke rosszabb állapotban volt, mint azt gondoltam, vagy percekig tartott mire fel tudtam szedni a földről, és még annál is többe, míg eljutottunk a kocsimig. Beültettem magam mellé és már szálltam is be. Bekapcsoltam a fűtést, annak ellenére, hogy szörnyen meleg volt odabent, de a szőke bőre lassan jégcsappá vált. Ashton hangja a telefonba komoly volt és határozott, így nem törődve a táblákkal és a sok hülyeséggel, csak tapostam a gázt. A négy fiú már várt ránk, szinte egy emberként jöttek hozzánk és vitték be a szőkét. Követtem őket, bár legszívesebben elmentem volna. A háttérben ülve figyeltem, ahogy ellátják sebeit. Fejemet kezemmel támasztottam, ugyanis már négy óra is elmúlt és semmit sem aludtam az éjjel, így volt, hogy néhány percre elbóbiskoltam a fotelban. Elmehettem volna, de nem tettem, talán mert féltettem. Magam sem tudom miért, de törődök vele, még ha ezt nehéz is beismerni. Egy kéz lágy érintésére nyitottam ki újra a szemem, Ash volt az.
- Ne haragudj.- a fejemet ráztam és elnyomtam egy ásítást.
- Hogy van?- fejemmel a kanapén alvó fiúra böktem.
- Szerencséje volt, hogy ott voltál.- nem válaszoltam.- Hogy kerültél oda?
- Küldött egy üzenetet.- összeszűkítette szemeit, majd vonásai ellágyultak.- Honnan tudtad mit kell tenned?
- Orvosi..
- Várj, te..?
- Nincs diplomám.- arcán mosoly jelent meg.
- Én azt hittem..
- Luke támogatott.- megszólaltam volna, de szavamba vágott.- Anyagilag is.- ennyiben hagytam ezt a témát, ahogy ő is.- Ha gondolod haza mehetsz, egy ideig nem fog felébredni.. Felhívlak amint magához tért.- bólintottam és felkeltem onnan. Már az ajtóban voltam mikor nevemet hallva hátrafordultam.- Megmentetted.- szó nélkül mentem ki a házból, de tudtam, hogy ezt nem hagyom annyiban és amint magához tér, válaszolnia kell.

#3 Díj

Zselyke Szeri, nagyon szépen köszönöm a díjat ! :) x

10 dolog magamról:

- Szeretek ByTheWay koncertekre járni, imádom a srácokat, nagyon tehetségesek.

- Egyre jobban nyílok meg az embereknek.

- Sok olyan dolog van, amit bár ne tettem volna meg.

- Szeretek rajzolni, olyankor nem gondolok a gondjaimra.

- Nem szeretem ha hülyének néznek.

- Sorozatfüggő vagyok.

- Mondhatni nem tudok twitter nélkül élni.. Kockaaaa.

- Nem szeretem az augusztust, még ha akkor is van a szülinapom.

- Utálom a szemüvegemet.

- Olyan vagyok, mint Mikey.. 3 havonta festem a hajamat.

Válaszaim:

Mivel töltöd a szabadidőd legnagyobb részét? Vagy otthon vagyok, vagy kimegyek a barátaimmal.

Mikor próbáltál ki utoljára, valami új dolgot? Őszintén? Fogalmam sincs.

Utoljára melyik dalt hallgattad? Austin Percario - Headstrong

Szerinted kik sorolhatóak a helyes pasik közé? (1D-n kívül, hiszen az apal) 5SOS, Union J, Dylan Sprayberry, Tyler Posey, Dylan O'Brien, Jack Wilshere, Theo Walcott, Matt Damon, Josh Hartnett, Ian Somerhalder.. És még sorolhatnám.

Életed legboldogabb pillanata? Amikor megkaptam az első kutyámat.

Milyen színt adnál a nyárnak? (Pl: Tél-Fehérség/ Tavasz..) Sárga.

Ha lehetne, szeretnél örökké élni? Határozottan nem.

A szüleidben, vagy a barátaidban bízol meg jobban? Magamban.

Sorold fel a 3 kedvenc bandád. 1D, 5SOS, ByTheWay

Életcél? Szeretnék sportriporter lenni és kint dolgozni Angliában.

15. fejezet

- Lace.. Nem ülhetsz itt egész nap, mint akinek csak napjai vannak hátra.- nem néztem rá, ahogy válaszolni sem volt erőm. Halk sóhaj hagyta el száját, majd mellém ült. Vállamra tette kezeit, felé fordítottam tekintetemet és néhány pillanat múlva már karjai közt folytattam a zuhogó eső bámulását a szobám ablakából. A szívem millió apró darabkára hullott szét a szőkével való legutóbbi találkozásom óta. Mondhatni majdnem mindenre fény derült, aminek már épp itt volt az ideje, azonban az ellenkezője történt, mint amit vártam. Túl sok volt ez nekem egyszerre, annyira, hogy szinte már kezelhetetlenné váltak az érzéseim. Tudom, hogy Liam mellettem van, de nem pazarolhatja rám az összes napját, hogy támaszt nyújtson. Neki is meg van a saját élete, amibe lassan én csak a folyamatos gát leszek.
Minden olyan gyorsan történt, reagálni sem volt esélyem mikor megláttam. Feltettem volna a kérdést, hogy mégis hogy jutott be a házba, de nem először tette ezt, és mivel először sem kaptam rá választ, számítottam rá, hogy ezúttal sem kaptam volna. Nem adott lehetőséget egy szóra sem, ajkaimat szólásra nyitottam, de azonnal szavamba vágott.
- Tudni akartál mindent.- hangja cseppet sem volt nyugodt. Elképzelni sem tudtam mi történhetett, és miért van itt, ilyen állapotban. Luke zilált, és teste megfeszült, ami óvatosságra intett. Az idő alatt, amit vele töltöttem már rájöttem, ha így áll előttem, nem tanácsos tovább idegesíteni, mert csak rosszabb és agresszívabb lesz. Képtelen uralkodni magán, semmi önuralma sincsen, amit én a gyerekkorának tudhatok be. A mostohaapja miatt lett ilyen, és ha változtatni akar.. Ha egyáltalán akar.. Nagyon nehéz lesz neki, sőt szinte lehetetlen, mivel ő neki így tökéletes minden.
- Luke?- hangom bizonytalan volt. Annak ellenére, hogy eddig nem vált be nálam a megfélemlítése, most elég hatásosra sikeredett.- Robert t..
- Semmi közöd hozzá.
- Még is itt vagy.- pulzusom szépen lassan növekedett, vele együtt a levegő csak még nehezebb lett. Rossz előérzetem lett, de magam sem voltam biztos a folytatásban.
- Tudni akartad az igazat? Hát tessék. A szüleid tényleg elhagytak, mert nem volt rád szükségük, csak teher lettél volna számukra. Hogy honnan tudom? Ismerem a múltadat Lacey, ahogy mindenkiét magam körül, és ha azt hiszed, hogy hazudok, hát nagyon tévedsz!- még a vér is megfagyott bennem. Képtelen voltam a szavak formálására, egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.- Az igazi szüleid nem szerettek, és már nem is fognak. És tudod hogy miért? Mert meghaltak!- ajkaim elnyíltak egymástól. Nem tudtam, hogy igazat mond-e, vagy sem, mégis hittem neki.- Pontosan négy hónapja!
- Hazudsz.- hangom alig hallható volt. Miért hazudott volna erről? Miért tenné.. Mégis ez a szó egyfajta menedéket nyújtott nekem, de nem elég stabilt. Pár pillanat múlva lerombolta azt is.
- Mindenki más hazudik körülötted rajtam kívül. Mit gondolsz? A kis barátod miért nem mondta el?! Mert nem akarta, hogy tudd az igazat! És az állítólagos családod?! Velük mi van? Ha annyira szeretnének, már rég elmondták volna, nem gondolod?!
- Fogd be Luke!- könnyek folytak végig arcomon.
- Nem..- kissé felnevetett, de közel sem boldogságában.- Hazugságban élsz Lacey, hát nem veszed észre?!
- Aki hazudik, az te vagy!- kitartottam emellett, holott már közel sem hittem magamnak.
- Tudod, hogy ez nem igaz.- a fájdalom szétáradt a szívemben, és mint valami atomfegyver, teljesen elpusztította, maga mögött hagyva a nagy semmit, tele káros következményekkel.- Tudod miért szólítottalak meg aznap? Mert ugyan olyan vagy, mint én, vagy a többiek.
- Nem! Mi nem hasonlítunk.
- Ohh, dehogynem.. Miért akarsz még mindig a tévhitedben élni? Miért nem fogadod el az igazságot?! Nem erre vágytál már mióta?!- hangja kissé ellágyult mikor újra megszólalt.- Már a bandámba tartozol.
- Soha..
- Egy vagy közülünk Lacey..
- Menj el..
- Nem bújhatsz el az igazság elől é..- szavába vágtam. Idegesített, hogy azt hitte, ezután majd a karjaiba omolva fogok könyörögni, hogy had csatlakozzak hozzájuk.. Hogy velük legyek.. De tévedett. Soha sem fogok a 5SOS-hez tartozni, ahogy hozzá sem. Én nem fogom követni az utasításait, mint egy szófogadó kiskutya, és nem fogok mindent feladni amit eddig építettem, csak mert az életem hazugság volt. Nem tudom másnál ez a szöveg hogy működhetett, de egy valamiben biztos voltam, nálam nem jött be.
- Oké, az életem talán mindvégig kamu volt, de ahogy más is, te is csak hazudtál! Ha annyira nagylelkű lennél, mint ahogy elmondtad, miért nincs aki szeretne téged? Vannak az embereid és ennyi, ők sem szeretnek, csak hálásak, mert befogadtad őket! Hát nem érted Luke? Ha így folytatod egyedül maradsz, mielőtt még rájönnél milyen ember is vagy! Idejössz és a fejemhez vágod, hogy a szüleim gyűlöltek, és elvárod, hogy a karjaidba rohanjak és menjek veled a buta bandádhoz?! Fogalmam sincs kinek képzeled magad, de ahogy már vagy százszor említettem.. Kezdesz teljesen olyanná válni, mint a mostohaapád! Szóval gratulálok, elérted, hogy az életem romokba heverjen.- látásom elhomályosult a sós cseppektől, amik egymással versenyt futva szánkáztak végig arcomon.- Most már büszke lehetsz magadra.- hangom halkra váltott. Összetörtem, és ezen már képtelen voltam felülkerekedni.

Csak álltam és néztem, ahogy szépen lassan felfogja szavaim súlyát, majd csendben távozzon a szobámból. Az érzések gyorsan törtek fel belőlem. Képtelen voltam uralkodni magamon, a sírás és a fájdalom legyőzött. A mellkasomban az egyre csak feszülő érzés perceken belül elviselhetetlenebbé vált.
- Te tudtál róla..?
- Miről beszélsz?
- A múltamról.
- Ha tudtam volna, már rég elmondtam volna neked. Ennyire nem ismersz?
- Már magamat sem ismerem..

#2 Díj

Egy újabb díjat kapott a blog, amiért nagyon hálás vagyok. El sem hiszitek mennyit jelent, nem csak ez, de, hogy ennyien követitek a történetet. Ti vagytok a legjobbak.

Brigitta, nagyon szépen köszönöm a díjat ! :) x

10 dolog magamról:

- A Forma 1 a mindenem.

- Nehezen nyílok meg másoknak.

- Szeretnék Angliába menni.

- Imádok olvasni, csak nincs nagyon rá időm mostanában.

- Jövőre valószínűleg jelentkezek tartalékos katonának.

- Sorozat mániás vagyok.

- Matt Damon számomra egy isten.:D

- A kutyák a gyengéim.

- Az önbizalmam jóval 0 alatt van.

- Imádok BTW koncertekre járni.

10 válasz:

Mit tennél, ha életed utolsó napját élnéd? 1 nap alatt nem jutnék messzire, szóval a családommal és barátaimmal lennék.

Melyik állattá változnál, ha lehetne? Kutya.

Ki volt az első nagy kedvenced? (sztár, banda..) A legelső a JLS.

Mi a kedvenc helyed? (pl. városrész) A kedvenc helyem a szobám, de ha a városból kell egy helyet mondani a hetes lépcsőt mondanám.:)

Mit szeretnél megtenni, ha lehetne? Megköszönni mindent a 1D srácoknak.

Mit vennél legelőször, ha nyernél a lottón? Amit jelenleg a legjobban szeretnék, nem vehető meg.:)

Ha lehetne, hova költöznél el most nyomban? London.

Melyik koncertre mennél el szívesen? 1D, 5SOS, Demi, Bruno Mars, Union J

Ha visszamehetnél a múltba, melyik korszakot választanád? A középkort. A sok járvány ellenére, szívesen élnék akkor.

Mi a kedvenc virágod? Jácint.

14. fejezet

Luke felhívott, hogy menjek át hozzá, beszélni szeretne velem. Tiltakoztam, hiszen nem akartam újra abba a házba menni, de mint mindig, most is az ő szava győzött, így alig egy órán belül már a szobájában álltunk egymással szemen, szótlanul. A csend kettőnk között nem meglepő, más kínosnak érezné, én nem. Én inkább örülök neki, mert addig sem tőlünk és a veszekedésünktől zeng az ez egész ház. Nyugodtnak tűnt, pedig semmi oka nem volt rá velem szemben, elvégre én voltam az, aki elárulta Robertnek hol is vannak az emberei, annak ellenére, hogy sokszor mentette már meg az életemet és a legutóbbi találkozásunk sem volt a legfényesebb.
- Hogy vagy?- gyors pillantást vetett arra a helyre, ahol a testem lekoccolta a fekete autót, majd újra szemeimnek szentelte tekintetét.
- Jól.- aprót bólintottam, ezzel is alátámasztva válaszomat. Összeszűkítette szemeit egy pillanatra, végül apró sóhaj hagyta el száját. Megint csak az a fiú állt előttem, aki csak ritkán mutatkozik, és akkor is csupán néhány percig van jelen. Luke elnyomja a törődő, kedves énjét, amit nem értek, hiszen ki akar egész életében egy bunkó lenni, aki megfélemlíti az embereket..- Beszélni szerettél volna..- úgy éreztem mind a ketten túlságosan is távolságtartóak voltunk egymással. Mint ha falakat húztunk volna fel magunk elé, ezzel is eltaszítva a másikat, de az okát magam sem tudtam, viszont már már ösztönösen viselkedtem így, mikor ő is jelen volt. Talán túlságosan is féltem egy újabb vitától, amiben újra és újra megbántjuk a másikat, újabb sebeket ejtve egymáson..
- Csak szerettem volna, hogy tudd.. Sajnálom, és.. Megértem miért árultad el Robertnek..- felé kaptam tekintetemet, le sem tagadhattam volna meglepettségemet. Egy pillanatra azt hittem csak képzelődtem, de nem így volt. A szőke bocsánatot kért.. Tőlem. Szólásra nyitottam számat, de hiába, egy hang sem jött fel torkomon.- Én is ezt tettem volna a helyedben.- túlságosan is összezavarodtam szavaitól. Fel akartam tenni a kérdést, hogy erre magától jött rá, vagy a többieknek köszönheti, de nem akartam elrontani a pillanatot így inkább egy apró mosolyt küldtem felé. Úgy tűnt, mint aki megkönnyebbült volna a reakciómtól, de ebben nem voltam száz százalékig biztos. A szobára újra csend telepedett, de úgy éreztem nem sokáig. Az egyik polcon egy hifi rendszer volt, odaléptem hozzá, ezzel hátat fordítva a szőkének.
- Milyen zenéket szeretsz?- esélyt sem adtam válaszának, inkább elindítottam a zenét. Nagy meglepetésemre egy lassú szám lágy akkordjai csendültek fel. Felvont szemöldökkel és széles mosollyal az arcomon fordultam felé. A fejét rázta miközben kissé elnevette magát, de mikor elé léptem, arca újra komollyá változott.- Táncoljunk.- egy pillanatig csak az arcomat fürkészte, majd átkarolta derekamat és közelebb húzott magához. Nyaka köré fontam karjaim, egymásnak simulva, lassan ringatóztunk, miközben kék szemei rabul ejtették tekintetemet. Szívem pillanatokon belül ritmust váltott, heves dobogásba kezdett. Komolyan féltem, hogy ilyen közel észre fogja venni, és találkozhatok az önelégült mosolyával, de nem így történt. Mikor vége lett a számnak egyszerre álltunk meg, de nem engedtük el a másikat. Arcunkat csupán centiméterek választották el egymástól, míg végül ajkaink csókban forrtak össze.
- Luke!- Ash hangja lentről szűrődött fel, a szokásos "jönnöd kéne, baj van" hangsúllyal. Karjaim lehulltak nyaka körül és hátrébb léptem, mire bocsánatkérő pillantást küldött felém.
- Úgy is mennem kell.- sóhaj hagyta el száját, majd velem együtt sétált ki az ajtón. Lent sok ember gyűlt össze, Luke szinte azonnal a néhány perccel ezelőtt kiabáló fiúhoz sietett. Éreztem, hogy valami nincs rendben odalent, az emberek mozgolódtak és idegesnek tűntek, ha nem lenne valami baj, nem így viselkednének. A szőke néhány pillanaton belül újra előttem állt, de nem tűnt nyugodtnak, ami csak alátámasztotta az elméletemet, miszerint baj van. Zaklatottnak tűnt..- Mi történt?
- El kell menned.
- Tessék? Nem..
- Lacey, kérlek.
- Miért?- makacskodtam, mivel érdekelt minek a közepébe csöppentem ezúttal.
- Ne kezd ezt most, oké?
- Nem, nem oké.
- Lace.- kissé felemelte hangját, de rájöhetett volna már, hogy ez nálam nem használ, én nem félek tőle.
- Nem bánhatsz így velem Luke. Már mondtam, nem vagyok egy bábu.
- Azt mondtad menned kell.
- Hazudtam!- határozottan néztem szemeibe.- Mi történt?- ismételtem meg a kérdést.
- Ezt nem veled fogom megbeszélni..- hangja lenéző volt.
- Ohh, szóval nem..- nem fejeztem be a mondatot.- Ne haragudj, igazad van.. Én tényleg csak egy senki vagyok, akit úgy használsz ki, ahogy csak lehet.- hangomban egyszerre érződött a fájdalom, a megvetés és a düh keveréke.
- Én nem e..
- Mekkora egy bunkó vagy..- felnevettem, de nem örömömben, sokkal inkább kínomban.
- Igen? Ha ekkora bunkó vagyok, miért csókoltál meg?!
- Tessék?! Inkább te miért csókoltál meg engem?!- széttártam karjaim.
- Úgy sem jelentett semmit!
- Nagyszerű, ezzel nem vagy egyedül!
- Remek!
- Az!- álltam tekintetét, ami közel sem volt nyugodt, mint eddig ezen a napon. Újra eljutottunk oda, ahova mindig.. Veszekedés, egymás bántása.. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen, mikor odafent voltunk. Felesleges volt abban a hitben élnem, hogy megváltozott, hogy többet fogok azzal az énjével találkozni, mint ezzel.- Hihetetlen, hogy mi mindig csak bántani tudjuk a másikat.- nem vártam meg válaszát, inkább átpréseltem magam a tömegen és már ott sem voltam. Eleve hülyeség volt odamennem, tudhattam volna, hogy megint így lesz vége mindennek.