- Semmit..- arcán egy pillanatra meglepettség futott át, apró mosollyal, de hamar leesett neki, hogy nem fejeztem be, és nem csak ennyi volt.- Semmit sem kell tenned.
- Akkor?
- Csak mond el.
- Még is mit?
- A történetemet.. A múltamat.
- Lace..
- Azt akarod, hogy bízzak benned, igaz?- bólintott válaszul.- Csupán ennyit kell tenned.- kissé felnevetett, de látszott rajta, hogy nem örömében teszi.
- Miért ilyen nehéz a mi kapcso..- szavába vágtam mielőtt befejezhette volna nekem szánt kérdését.
- Ez nem egy kapcsolat. Ez egy..- kerestem a megfelelő szavakat, de hiába.. A szőke arcára kíváncsiság ült ki, mosollyal várta a folytatást, nekem azonban fogalmam sem volt mit kéne mondanom. Ez a "Luke és Én" dolog homályos, és ködös.
- Barátság?
- Nem.. A barátok nem veszekednek úgy egymással, ahogy mi és megbíznak a másikban. Ez az alapja.- az utolsó mondatot megnyomtam, kissé grimaszoltam is hozzá, hátha végre egyszer én nyerek.
- Miért olyan fontos, hogy tudd a múltadat?- elgondolkodtam egy pillanatra, majd leültem mellé az ágyra.
- Ha ismerem a múltamat.. Ismerem magamat.
- Hidd el.. Nem jó benne élni.
- Nem te hi..
- Tudom. Ha választhatnék, inkább nem akarnám ismerni.- hosszas csend ereszkedett ránk, amit szokásomhoz hívően én és a nagy szám szakítottunk meg.
- Mi történt az apukáddal?- rám emelte tekintetét, de meglepetésemre semmi düh nem volt benne, sokkal inkább fájdalom volt leolvasható egész arcáról. Sajnáltam.. Sajnáltam az élete miatt, és amiken keresztül kellett mennie. Valahol azonban.. Mélyen legbelül mindig is egy kicsit elítéltem amiért ezt az életet választotta magának.. Elítéltem egészen addig, míg ki nem derült, hogy segít a hozzá hasonló sorsra került embereken, még ha nem sokszor nem is a legjobb célokra felhasználva erre a 5SOS-t.
- Meghalt. Sosem találkoztam vele.
- Sajnálom.- kezemet övére tettem. Bele sem tudtam képzelni magam a helyzetébe, egy ennyi idős fiú nem ezt érdemli, nem ilyen életet érdemel. Lehajtott fejjel gondolkodtam a dolgokon. Tudtam, hogy sosem volt könnyű neki, de azt nem, hogy ennyire.
- Nem véletlenül nem mondom el a dolgokat.. Nem akarlak szenvedni látni.
- Luke..
- Kérlek.- szólásra nyitottam számat, de mielőtt bármit is mondhattam volna, megelőzött.- El fogom mondani, ígérem, de még nincs itt az ideje.- ennyiben hagytam ezt a témát. Feleslegesnek éreztem tovább erőltetni, hiszen úgy sem fogja elmondani, nekem pedig nem áll szándékomban felidegesíteni. A fejemben azonban nincs kikapcsoló gomb, így a gondolatok ezúttal is fénysebességgel száguldoztak. Mi lehet a múltamban, ami annyira rossz, hogy inkább megóvna tőle? A sok hülye film miatt szépen lassan terroristákkal és bűnözőkkel megalkotott elméletekkel lett tele a fejem. Az is lehet, hogy a szőke csak elnagyolja magának.. Akinek ilyen élete van képes az apró dolgokat is súlyosnak látni, de nem tudok semmit sem mondani, míg meg nem tudom ki vagyok valójában.- Túl sokat gondolkodsz.
- Tudom.- megrántottam vállamat.- Te pedig túl sokat vállalsz ezzel az egésszel.
- Lace.. Ezt már megbeszéltük.
- Azt is tudom.- felkeltem, mire felvont szemöldökkel nézett rám.- Mennem kell, Liam már vár.- apró mosolyt küldtem felé. Arcán valami átsuhant, de magam sem tudtam pontosan mi, így figyelmen kívül hagytam. Az ajtóban fordultam vissza, csak hogy esélye se legyen visszavágni vagy ellenérvekkel bombázni.- Néha magadat kéne előtérbe helyezni és nem a többieket.- mélyen néztem szemébe, majd kiléptem az ajtón. Így is túl sokat voltam megint vele.. Csupán azért jöttem, hogy meggyőződjek tényleg rendbe jött a múltkori incidense óta, de ahhoz képest szépen témát váltva normális dolgokról kezdtünk beszélni, ami nálunk nagyon furcsa. Szinte soha nem volt olyan alkalom, amikor ne a bandához kapcsolódó téma lett volna az aktuális. Néha úgy érzem idegenek vagyunk egymás számára, de néha pedig ennél sokkal több.. Szeretném jobban megismerni, kiismerni, de ehhez arra lenne szükségem, hogy megnyíljon előttem.. Igaz, többször teszi, de olyankor alig pár perc múlva ráeszmél mit is mond és kiakadva elkezd velem veszekedni. Ez nem állapot.. Így még a barátomnak sem nevezhetem. Így csak van "Luke és Lacey", akik néha megmentik a másik életét. A barátom már várt rám mikor hazaértem. Nagy öleléssel üdvözölt, majd nagy szemekkel mért végig, amiből tudtam, hogy pár pillanat múlva néhány kérdést is társít majd, így inkább meg sem szólaltam.
- Megint veszekedtetek?
- Nem.
- Nem értem miért mész mindig vissza hozzá.. Csak játszadozik veled, te pedig hagyod.- ledobtam táskámat a földre és leültem a fotelba.
- Nem ismered.
- Ahogy te sem.
- Liam.. Nekem nincs kedvem ehhez.
- Hát persze..- kissé felnevetett. Hangjában a gúny tisztán érződött.
- Ezt most hogy értsem?
- Hát nem veszed észre? Nem kellesz neki.. Csak egy bábu vagy, ahogy te is megmondtad már.. Úgy rángat a zsinóron, ahogy csak akar..- elnéztem az ellenkező irányba, ugyanis igaza volt, mégsem akartam beismerni magamnak. Hinni akartam, hogy fontos vagyok a szőkének és nem csak egy játékszer.
