9. fejezet

- Szia.

- Szia.- hangja bizonytalan volt, ellenben az enyémmel, hiszen örültem, hogy végre nem Luke mellett látom a a fiút, így esélyt kaptam beszélni vele. Általában mindig a szőke vigyáz rá, vagy én nem is tudom.. De mindig ott van mellette, ezáltal én még csak meg sem közelíthetem, pedig nem vagyok egy gyilkos.. Csupán szeretném végre megismerni a titokzatos fiút, akit a mai napig nem értem hogy került bele ebbe az egészbe.
- Lace vagyok.- kedvesen mosolyogtam rá.
- Tudom ki vagy.
- Persze.. Itt mindenki tudja ki vagyok.. Csak én nem ismerek senkit.- száját kissé felfelé görbítette, amitől nekem is megnőtt a mosoly arcomon.
- Én Tim.
- Luke egyik rokona vagy?- persze tudtam a választ, még is feltettem a kérdést. A fejét rázta, ahogy számítottam rá.
- De olyan nekem.. Mint ha a testvérem lenne.- elmosolyodtam. Kíváncsivá tett, Luke vajon hogy viselkedhet az ő közelébe, hiszen a fiú mindössze nyolc éves lehet. És nem hiszem, hogy ezt mondaná, ha azokat tapasztalta volna mellette, mint amiket nekem sikerült.
- Hát..- eltűrtem egy kósza tincset fülem mögé.- Én viszont a barátod szeretnék lenni. Nem tudom te hogy vagy vele, de.. Ebben a házban nem mindenki szimpatikus.- vigyorogva bólintott.- Jól van.
- Tim.- Luke hangját hallottam magam mögül. Tudtam, hogy ezzel véget is ért a beszélgetésem a kisemberrel.
- Örülök, hogy megismertelek.- végigsimítottam feje tetején majd felkeltem.
- Én is Lace.- meglepett cselekedetével, ugyanis megölelt, de természetesen viszonoztam. Nem tudtam elképzelni Luke miért pont őt választotta, hiszen annyian vannak még rajta kívül. Mikor megfordultam a szőke szemei furcsán csillantak fel, de ez csak egy pillanatig tartott. Mutatta, hogy mindjárt visszajön, így ha lehet ne hagyjam addig el se a házat, se a helyet. Már ismertem mozdulatait.. Pillantásait.. Csupán gondolatait és a következő lépéseit nem. Arca komoly volt mikor visszajött. Szólásra nyitotta száját, de megelőztem, nem én akartam megint az áldozati bárány lenni.
- Nem zaklattam és nem is kérdeztem tőle semmit sem a nevén kívül.- védekezésképp feltartottam magam előtt kezeimet. Kissé elnevette magát majd elindult. Követtem, bár fogalmam sem volt hova megyünk, mégis értettem célzását. Nagy léptekkel haladt előttem, ezért sietnem kellett, hogy tartani tudjam tempóját, így mikor hirtelen megállt épp, hogy nem ütköztem bele. Meghökkenve néztem rá, nem értettem miért álltunk az az ajtó előtt, ami előtt többé sosem akartam. Kissé elléptem mellőle, ezzel is jelezve, bármit is akar, engem hagyjon ki belőle.
- Van egy kis elintézni valóm, utána mutatok valamit.
- És nekem..- nem engedte, hogy befejezzem.
- Csak egy perc, itt várj.
- Nem mehetnék addig..
- Nem.- határozottan vágta rá.
- Oké, ezt igazán befejezhetnéd.- szó nélkül ment be az ajtón. Széttártam karomat majd kifújtam a levegőt és a fal mentén a földre csúsztam. Vagy negyed óráig ülhettem ott, mikor meguntam és felkeltem. Eddig érdekelt hova akart vinni, de az idő múlásával már nem keltette fel a gondolat érdeklődésemet. Ismertem a járást, így gond nélkül mentem ki a házból. Csak arra vágytam, hogy végre otthon lehessek. Napok óta nem mehettem a házamba.. Ide-oda rángattak és még csak fel sem tűnt nekik. Nem akartam ahhoz a bandához tartozni, csak otthon feküdni a saját szobámba és élni a normális életemet. Ez volt minden amire vágytam. Se több, se kevesebb.. Szerettem volna lemenni a haverokkal a pályára, Liammel eljárni mindenhova a városban.. De ehelyett elrabolnak, kocsikat robbantanak a szemem láttára, és még sorolhatnám. Átlagos élet, mondhatom. Olyan gyorsan mentem el onnan, amennyire csak tudtam. Nem törődtem a folyton csörgő telefonommal, nem akartam tudomást venni róla, csupán annyit akartam, hogy hagyjon békén. A házam előtt voltam mikor valaki megragadott karomnál fogva. Felsikítottam ijedtemben, de kezét számra tapasztotta, majd egy mozdulattal fordított maga felé.
- Megőrültél?!- ellöktem magamtól.
- Nem mehetsz be.
- Mi az, hogy n..
- Lace valaki van a házadban.- mielőtt válaszolhattam volna belökdösött kocsijába. Esélyem sem volt ellenkezni. Nem szóltam hozzá, nem akartam többé a szőkével beszélni. Amint megállt a jármű, már szálltam is ki és mentem be. Megint abban a házban kötöttem ki..- Mi lenne ha egyszer, csak egyszer nem viselkednél így?!
- Mi lenne ha végre békén hagynál?!
- Lace kérlek..
- Hé! Mi folyik itt?- Ash sietett felénk.
- Nem vagyok hajlandó többé hozzászólni.- feltartottam kezeimet magam előtt.
- Gyerekesen viselkedsz, remélem tudod.
- Mi történt?
- Egyesek azt állítják, hogy betörtek hozzám.
- Menjek?- a szőkére nézett, aki bólintott majd karon ragadott és húzni kezdett. Mélyen szívta be a levegőt, ezúttal is sikerült felidegesítenünk egymást, ismét az ő hibájából.. Csupán mert paranoiás. Abba a szobába lökdösött be, ahol néhány napja éltem napjaimat.. Nem sokkal később kapott egy üzenetet és már ott sem volt. Lehuppantam az ágyra és elővettem a telefonomat, megpróbáltam felhívni Liamet, hogy vigyen el innen, de ki volt kapcsolva. Furcsa volt, hiszen ő az az ember, aki sose kapcsolja ki telefonját és még éjjel kettőkor is beszélhetsz vele, akármiről.. Több percen keresztül ültem ott amikor leesett a dolog.. Luke emberei láttak valakit bemenni a házamba.. Liammel mára volt programunk.. Nálam.. És most nem veszi fel. Felpattantam és végigrohantam a folyosón, le a lépcsőn, egyenesen oda, ahova nem igazán akartam. Minden előzmény és gondolkodás nélkül rontottam be.
- Lacey!- a szőke hangja közel sem volt barátságos. Háttal nekem, a földön egy fiú térdelt, kezei hátra voltak kötözve, feje kissé előrebicsaklott.
- Liam!- félre löktem az útból majmait és a barátom elé térdeltem. Arcát kezeim közé vettem és próbáltam elérni, hogy rám nézzen. Nem igazán volt magánál, ráadásul arca véres volt, pólójával együtt.- Mit műveltél vele?!- a szőkéhez siettem.
- Azt hittem n..
- Ne szórakozz velem Luke!
- Mi ütött beléd?! És honnan ismered?
- Ő a barátom! És azért volt a házamban, mert programunk volt, de te megint itt tartottál, mint valami háziállatot! Elegem van, érted?!- kezem arcán csattant majd újra a barátomhoz léptem. Leszedtem kezeiről a kötelet, mire arcát nyakamba temette.- Minden rendben lesz..- suttogtam majd felsegítettem. Egyik kezét megfogtam miután átdobtam vállamon, másik kezemmel derekánál fogtam.- Ha még egyszer az ő, vagy az én közelembe leszel.. Megyek a zsarukhoz, és ez most nem vicc Luke.
- Lace én...
- Meg is ölhetted volna.- azzal már ott sem voltunk.

8. fejezet

Sziasztok Drágáim!
Ha érdekel valakit a legújabb irományom, itt olvashatja.:)

Puszi. xx

- Ez mi?!- levágtam elé a papírt.- Egyáltalán mit jelent?!- le sem tagadhattam volna idegességemet. A szőkével sikeresen összevesztünk, ezúttal azonban úgy, ahogy még ezelőtt soha. Calum állt be közénk az udvaron, szerintem azt hitték, hogy egyikünk ütni fog, de nekem eszem ágában sem volt, csupán a hangerő, amivel kiabáltunk egymással volt a szokottnál is hangosabb. Miután meguntam elrohantam, megkerestem a szobájában a papírt, amit múltkor is találtam. Ott hevert az íróasztalán a többi között. Így megtudtam mi van még rajta, csak nem értettem.. A nevem, a címem, egy dátum volt ráírva, ami nem emlékeztet semmire, és egy fénykép rólam, néhány jegyzettel. Nem értettem őket, így még idegesebb lettem. Itt volt az alkalmam meglepni, persze hogy ezt ki is használtam.. Hülye lettem volna nem.. Ezek után meg aztán.. Arról ne is beszéljünk, hogy tudatlan buta kislánynak nevezett néhány perccel ezelőtt. Ha tényleg azt hiszi, hogy azt teszem, amit ő akar.. Hát nagyon téved.
- Ezt honnan szerezted?!- a kiabálásunk egymással tovább folytatódott, csak úgy, mint a feszültség a levegőben, ami egyre csak nőtt és nőtt.
- Onnan, ahonnan a többi származik!
- voltál a szobámban?!- a minket bámuló, és valószínűleg rólunk suttogó emberek elhallgattak.
- Szóval te gond nélkül járkálhatsz ki-be a házamba, én nem mehetek be a szobádba?! Tudod, ez.. Ez gyerekes!
- Ohh, tényleg?!
- Mit vagy úgy oda Luke?! Nem tiltottad meg!- kifújtam a levegőt.- Nem mintha érdekelne mi az, amit megtiltasz nekem.- amilyen halkan, olyan iróniával is mondtam ki az utolsó mondatot.
- Azt hittem világos!
- Nem vagyok a kutyád, szóval ne kezelj úgy!- közel voltam hozzá, hogy megüssem, és ami azt illeti meg is érdemelné most már. Ennyire beképzelt emberrel, mint ő, még sosem találkoztam, pedig tudnék mesélni, de a szőkénél egoistább sincs a világon.. Mitől lesz attól nagy, hogy a 5SOS fő embere? Miért tartanak tőle az emberek? Ők nem ismerik még annyira sem, mint én, ezért.. Ha csak annyira ismernék, mint amennyire én, a véleményük megváltozna. Ő nem tudja mik azok az érzések.. Oké, talán a gyerekkora miatt, de ez nem mentség..
- Esküszöm Lace..- közelebb lépett hozzám, amitől szívem hevesebb dobogásba kezdett, de nem a félelem miatt.. Nem tartottam tőle, engem nem tudott megrémíteni.
- Meg akarsz ütni? Csak hajrá.. Nem érdekel.- arcunkat csupán néhány centiméter választotta el.- Ugyan olyan vagy, mint Robert.- szemei elsötétültek. Tudtam, hogy ez lesz az a mondat, ami biztosan betalál, és talán a legnagyobb ütést méri majd rá, mégsem érdekelt, mégis kimondtam. Ha ő bánthat engem, akkor én miért ne bánthatnám őt..- Nem tudod mi az a szeretet.. Fogalmad sincs az emberi érzésekről.. És ne gyere nekem a múltaddal Luke, mert ha akarnál változtathatnál mindenen, de te inkább azt csinálod, amit ő.- nyugodtan mondtam végig a mondandómat, minden célzás és hangsúly nélkül.
- Nem ismersz..
- Ezek után nem is akarlak. Tudod miért? Mert minél több idő telik el, te úgy lépsz a nyomdokaiba, ami valószínűleg a célja.. És ezt csak magadnak köszönheted.- kezei ökölbe szorultak, teste pedig megfeszült. Láttam rajta, hogy szavaim mély nyomot hagytak maguk után, de ki kellett mondanom, méghozzá az ő érdekeiben.- Az igazság fáj, Luke.
- Te beszélsz nekem az igazságról?! Te?! Aki az egész életét hazugságban töltötte?!
- Még sem vagy képes az igazat mondani! Gyáva vagy!
- Cal!- Ash hangját hallottam valahonnan a hátam mögül, majd a tőlünk legközelebb álló fiú lépett közénk, ezúttal is.
- Elég volt srácok.. Csak nagyobb fájdalmat akartok egymásnak okozni.
- Ezen már túl vagyunk.. Amióta belépett az életembe csak fájdalmat okoz.- ránéztem a szőkére, majd követtem Calt, aki idő közbe karomnál fogva húzott el onnan, ki a házból. Az udvaron kötöttünk ki, ahol nemrég kezdődtek az események kettőnk között. Leültem a padra, a fiú pedig mellém. Azt hittem el kezd majd nekem magyarázni, hogy súlyos dolgokat vágtam a fejéhez, és milyen ember vagyok ezáltal, de nem így történt. Csupán ültünk egymás mellett csendben. Gondolom már túl van néhány ilyenen, így hagyja, hogy lenyugodjak és majd utána jön a szöveg, de akkor sem hagyom magam. Miért legyek elnyomva.. Miért kéne azt tennem amit mások mondanak? Engem mindig úgy neveltek, hogy kiálljak az igazamért, de leginkább magamért. És ha ő fájdalmat okozhat, én is megtehetem. Nekem ez volt az első alkalom, neki azonban már a sokadik.. Számolni sem bírom mennyi mindent tett már.. Az adrenalinszint lassan helyreállt szervezetemben és végleg lenyugodtam.
- Jól vagy?- hosszú hallgatás után ő törte meg a csendet, ahogy sejtettem.. Kivárt. A földet néztem és sóhajtottam egyet.
- Ha most jön a lecseszés, vagy a kioktatás..- nem  várta meg, hogy befejezzem.
- Igazából megleptél.- felé kaptam tekintetemet.- Ahogy mindenkit.- kezdett kíváncsivá tenni.- Nem láttam még egy lányt sem, aki így kiállt volna magáért vele szembe.
- Hát persze.. Gondolom mindenki behódolt a szemeinek..
- Olyasmi.- elnevette magát, de arca pillanatok alatt váltott vissza komolyra.- Még ha nehéz is, de.. Meg kell értened, hogy mindent miattad tesz.
- És neki is.. Nektek is meg kell értenetek, hogy akkor sem bánhat így velem.
- Ő ilyen.. Ne akard megváltoztatni.
- Csak azt akarom, hogy hagyjon békén.
- Lace..
- Ne gyere nekem a szokásos, 'majd ő elmondja' szöveggel.. Vagy a.. 'Csak téged véd ezzel' mondattal, mert nem hiszem el.
- Sajnálom, hogy így érzel, de hidd el, ha elmondja mit miért tesz veled kapcsolatban.. Meg fog változni a véleményed.- felkelt majd besétált a házba. Calum kicsit se volt lenéző vagy bunkó, ellenkezőleg.. Pont, hogy kedves volt velem. Vagy csak alapból ilyen nyugodt típus.. Igazából még sosem láttam, hogy kifordul magából, ahogy még veszekedni sem láttam, pedig mindig is úgy voltam vele, hogy ő a legridegebb a többiek között, de tévedtem. Nyugodtan és csendesen viselkedik általában.. Talán ezért is nem beszéltem még vele, mert szinte az ellentétem, de ha ez így van, kellemeset csalódtam benne. Mindenhol van egy olyan személy, aki higgadt tud maradni bármilyen szituációban és képes lehiggasztani az embereket ha kell.. Úgy látszik ő ilyen.

7. fejezet

- Ki volt az a fiú?
- Nem tudom miről beszélsz..
- Szerintem nagyon is jól tudod miről beszélek.- vállánál fogva fordítottam újból magam felé, ugyanis hátat fordított nekem, amint feltettem a kérdést. Tudtam, hogy titkol valamit, amiről nem akarja, hogy tudjak. Sok ilyen dolog van, de ez most más.. Szemeiben egyszerre volt szomorúság és talán idegesség is, amit már megszoktam a folytonos kérdéseimmel.
- Nem hiszem, hogy most kéne ezt megtudnod.
- Micsodát?
- Lace, ne.- kis szünetet tartott, majd végre megint nekem szentelte kék tekintetét.-  Hidd el ha azt mondom, hogy csak téged óvlak ezzel.
- Nem tudom elhinni. Mert nem tudok megbízni sem benned.. Hogy is tudnék, ha csak titkolózni tudsz? Ez nem ilyen egyszerű Luke..
- Nem hinnél nekem.
- Lehetséges, de nem tudhatod, amíg el nem mondod.
- El fogom mondani, de nem most.- éreztem hangjában, hogy ezzel a mondattal kívánta lezárni a témát és egyben a beszélgetést is. A többire már rá se mertem kérdezni.. Főleg arra nem, hogy miért kellett ebben a házban töltenem az éjszakát, miért nem mehettem haza.. Minél több titkolózás, annál több kérdés tevődik fel, és annál több lesz bennem a kétely is. Én tennék ellene, sőt próbálkozom, de hiába, ugyanis Luke nem hajlandó csökkenteni a megválaszolatlan kérdések számát. Inkább csak növeli őket, nagy örömömre. Közölte velem, hogy maximum egy óráig teljesen egyedül leszek a házban, és miután visszajött, hazavisz. Természetesen hozzátette, hogy nem mehetek el innen, de hogy miért, azt megint csak elfelejtette közölni velem. Miután tényleg egyedül maradtam a hatalmas házban elindultam körbejárni. Tisztáztuk, hogy a pincébe nem mehetek és, hogy melyik folyosó az, amit kerüljek. Megfogadtam ezeket, nem állt szándékomban még egyszer látni azt, amit egyszer már láttam.. Egy ugyan olyan ajtó előtt álltam, mint amilyet én kaptam. Azt hittem zárva lesz, de nem így volt. Lassan nyitottam, majd léptem be a szobába. A falak zöldre voltak festve, a padlót sötét színű parketta borította. Luke szobájába voltam, azonnal felismertem illatát. Nem nyúltam semmihez, nem szokásom turkálni más, személyes holmijai között, csupán körbenéztem. Teljesen az ellentéte volt annak, akit nap, mint nap látok. A szobája egy normális, ennyi idős fiú szobájának látszik, nem pedig egy banda vezetőjének.. Meglepődtem. Úgy volt berendezve, ahogy az "enyém", csupán a zöld és a fehér színekkel, illetve a parkettával egyező famintás bútorokkal. A ágy melletti komódon egy fénykép hevert, egy szőke hajú kisfiú és egy szőke hajú, fiatal nőről. Luke és az anyukája.. Tudom a történetet.. Legalább is nagy vonalakba, de ismerem.. Az íróasztalon papírok százai hevertek, csakúgy, mint az ágyon. Ez az egy furcsaság volt, amin megakadt szemem. A kíváncsiság nagy úr.. A faborítású bútor mellé léptem és csak átfutottam szemeimmel az iratokat.. Semmi érdekes nem volt ott, legalább is számomra. Nevek.. Címek, szerte Londonban.. És dátumok, amiket nem tudtam hova tenni.. Úgy éreztem ennyi elég volt.. Fogalmam sem volt a szőkének miért van ilyen papírokkal tele a szobája, de valami azt súgta, talán jobb is. Indultam ki, amikor a földön heverő papíron észrevettem a saját nevemet. Ennyit láttam belőle, ugyanis rajta volt egy másik papír, de nem mertem megkockáztatni, hogy kivegyem alóla, inkább sietve mentem ki a szobából, le a lépcsőn.. Nem tudtam meddig lehettem odafent, de nem akartam vele találkozni, ahogy azon kap épp a szobájában kutatok. Hirtelen a földre kerültem, de magam sem tudtam mit keresek ott. Mikor kinyitottam szemeimet kissé megijedtem, de ez az érzés azonnal el is tűnt, ugyanis látszólag jót szórakozott a bénaságomon. Felhúzott, de arcán még mindig ott volt az az idegesítő vigyor.
- Hagyd abba.- vállon löktem ezzel jelezve nemtetszésemet.
- Mi elől menekültél ennyire?- még mindig csak nevetett.
- Nem menekültem, oké?
- Olyan béna tudsz lenni.- nem válaszoltam, csupán elmosolyodtam. Ez az, az oldala, ami milliószor elviselhetőbb, mint a többi. Annyira más amikor így viselkedik.. Néha úgy érzem az a keménység, amit sokszor mutat csak egy álca, de néha pont a jelenlegi énjét érzem álcának. Sosem tudom eldönteni ki is ő valójában, ami idegesít, hiszen ezáltal szörnyen kiismerhetetlen számomra. Míg ő lassan tudja szinte minden lépésemet, gondolatomat, én csak találgatni tudok. Csendben lépkedtünk egymás mellett, igazából nem is nagyon volt kedvem beszélgetni, mert tudtam, úgy sem az lenne a téma amit én szeretnék, ő pedig magától nem fogja elkezdeni, ez az egy dolog, amit biztosan tudok róla. Épp, hogy kiléptünk a házból és megnyomta a riasztót, egy hatalmas robbanás után a fekete Range Rover lángokban állt előttünk. Felsikítottam ijedtemben és Luke karja után kaptam. Csak néztem a lángoló kocsit, és éreztem, hogy arcomat szépen lassan könnyek áztatták. Fogalmam sincs mi volt velem, talán csak túlságosan is megijedtem, hiszen mi is ülhettünk volna benne, vagy ott állhattunk volna közvetlen mellette.. Cal hirtelen mellettünk termett, mögötte a többiekkel.
- Jól vagytok?- Mikey szólalt meg néhány pillanat múlva.
- Lace?- Luke rám nézett, mire elengedtem karját. Mint már mondtam.. Sosem tudom éppen milyen hangulatban van, és ez most sem volt másképp. Válasz helyett csupán bólintottam, nem voltam biztos hangomban, ezért nem is kockáztattam.
- Mi történt?- Ash hangjában az aggodalom azonban tisztán hallható volt.
- A riasztó gombja..
- Szerencséd volt.. Ha a tieddel megyünk..- a távolból szirénák hangjai voltak hallhatók. Érzetem, hogy arcom színe szinte hófehérre változott, és még mindig remegtem kissé. Nos, igen.. Ez az élet nem nekem való, még is belerángatott, kiút nélkül.
- Gyere.- hátamra tette kezét, ezzel elérve, hogy elinduljak.
- Luke! Vidd el az én kocsimmal Lacet.- Ash a kezébe dobta a kulcsot, nekem azonban ezek után eléggé elment a kedvem a kocsikázástól. Úgy éreztem szörnyen lassan haladunk..
- Te is ott lehettél volna.
- De nem voltam.
- Luke.. Ha akkor nyomod meg a gombot, amikor ott állsz a kocsitól pár centire..
- De nem akkor tettem Lace.- nem válaszoltam. Nem nyugodtam meg ennyitől.. Ahogy ő is, úgy én is tudtam ez kinek a műve volt..  Robert. Szörnyen éreztem magam, próbáltam leplezni, de mielőtt beléptem volna a házba karomnál fogva állított meg, és fordított maga felé.- Jól vagy?
- Jól leszek.
- Ez többet nem fordul elő, ígérem.
- Nem rajtad múlik, Luke.. Az az ember az életedre tör.
- Nem lesz semmi baj.. Csak most az egyszer higgy nekem.
- Oké.- sóhajtottam. Kezemnél fogva közel húzott magához, majd karjait körém fonta.
- Nem lesz baj.- halkan ismételte meg. Hangjától kirázott a hideg, így mikor elengedett már mentem is be a házba. A szobámba felérve Liam várt rám az ágyon ülve, de mikor meglátott felkelt. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot és fontam karjaimat nyaka köré, majd arcomat nyakába fúrtam. Forró könnyek hagyták el szemeimet, nyugtatásképpen hátamat simogatta, arcát hajamba fúrta.