17. fejezet

Sziasztok Drágáim !

Szörnyen sajnálom, hogy nem tudtam tartani mostanában a megszokott időpontot a részekkel, de nem volt túl sok időm írni. Dolgoztam egész nyáron, most jöttem haza Pestről és próbáltam kihasználni még a nyarat. Nem tudom, hogy lesz a sulikezdéstől, idén végzős leszek, szóval húzós év elé nézek, de nem hagyom cserben az olvasóimat. Remélem megértitek és kitartást a sulihoz.

Puszi Nektek. xx

Kezemben egy bögre forró teát szorongattam, miközben csupán meredtem magam elé. Mostanában jobban megviselnek az új infók.. Mondjuk úgy, bármivel kapcsolatban. Lassan az őrületbe kergetnek a saját gondolataim, túl sok minden van, ami miatt aggódnom kell, ami miatt nem élhetem már azt az életet, amihez egykor szoktam. Már nem az a lány vagyok, aki lejárt a haverokkal a pályára, aki a legjobb barátjával töltötte az egész napot, tele hülyeséggel és ha megkérdezték, hogy mi baja van, csupán annyit mondott; élvezem az életet. Az élet, amit most élveznem kéne tele van fenyegetéssel, és egyéb kellemes félelmet kiváltó dolgokkal. Amint behunytam szemeimet, az emlékek villámként villantak be elmémbe.
Lassan közelítettem meg az ágyban fekvő fiút, nem tudtam mire kéne számítanom a történtek után. Nem csak a külsejére, de a viselkedésére is értettem. Sötét volt, így nem igazán láttam arcát, a kocsiban pedig szó szerint féltem rá nézni. Nem bírom a vér látványát, ahogy az erőszakot sem, mégis ez lett az életem egyik "kihagyhatatlan" párosítása. A tenyeremre néztem, eszembe jutott, hogy nem csak őt bántották már mióta ismerjük egymást. Gyorsan el is hessegettem gondolataimat és leültem mellé. Rosszabbul nézett ki, mint azt gondoltam, így fájó volt ránézni. Vagy percekig csend honolt a szobában, miközben egymás arcát fürkésztük.
- Hogy vagy?- kissé elnevette magát, amit nem tudtam hova tenni, így inkább figyelmen kívül hagytam reakcióját.
- Te nem erre vagy kíváncsi.- szemeimet forgattam. Mindig ezt csinálja, ami szörnyen idegesítő. Igen, nagyon érdekelt mi történt, de ezúttal jobban foglalkoztatott az a kérdés, hogy hogy van.- Nem teszed fel a kérdést?
- Ki tette ezt veled?
- Ugyan Lace.. Mind a ketten tudjuk, hogy téged nem ez foglalkoztat.
- Én nem te vagyok, Luke.- hangom halk volt, próbáltam érzelemmentesen válaszolni, de nem voltam biztos magamban.
- Mégis olyan kérdést teszel fel, amire te is tudod a választ.
- Robert?- a kérdésemre amolyan 'csak hogy leesett' fejjel nézett rám.- Miért?
- Miattad.- szólásra nyitottam számat, de megelőzött.- Tudni akart valamit.
- Elárulod, vagy..?
- Nem hiszem, hogy tudni akarod.
- Luke.. Nem vagy az apám. Ne dönts mindig helyettem.- kissé felemeltem hangom, mert tényleg mindig helyettem döntött, mondjuk úgy mindenben. Vártam válaszát, de hiába, így inkább felkeltem mellőle. Már mentem is volna a gondolattal, hogy megint hülyeség volt idejönni, de megragadta karomat.
- Tudni akarta mennyire vagy fontos.- szívem hatalmasat dobbant, a levegő megakadt torkomban és hirtelen szóhoz sem jutottam. Lassan újra helyet foglaltam az ágy szélén, mire ő felült, így arcunk egy vonalban volt, alig pár centiméterre egymástól. Ajkaim kiszáradtak, nagyot nyeltem mielőtt megszólaltam volna.
- És mennyire vagyok fontos?- hangom szinte csak suttogás volt. Elvesztem kék szemeiben, ha akartam volna se tudtam volna levenni tekintetemet az övéről.
- Mit gondolsz?- lassan mozgott. Eltűrt egy kósza tincset fülem mögé, majd ujjával végigsimított arcomon. Légzésem a szívemmel párhuzamban gyorsult fel, képtelen voltam megszólalni, ahogy reagálni is.
- Honnan tudsz ennyit rólam?- talán akaratom ellenére ejtettem ki a szavakat. Nem is tudom mi ütött belém, a gyors témaváltással, de már nem is számított.
- Többet tudok rólad, mint azt gondolnád.- arcán mosoly jelent meg, nekem azonban már nem volt kedvem mosolyogni.
- Miért fontos, hogy mindent tudj rólam?
- Hogy meg tudjalak védeni.
- Ezt.. Nem értem.
- Nem baj.- ajkát mosolyra húzta. Behunytam szemem és megfogtam arcomon pihenő kezét.- Tudom mi érdekel még mindig, de hidd el.. Jobb, ha nem tudod.
- Minden az én hibám..
- Ez nem igaz. Én döntöttem így.- már tettem volna is fel a kérdést, de ezúttal sem engedte.- Melletted.
- Miért?
- Őszintén?- aprót bólintottam.- Eleinte azt hittem könnyen adod majd magad.. De te más vagy, mint a többi.. Nem félsz tőlem.. Nem félsz szembeszállni velem és emlékeztetni ki vagyok.. Úgy érzem..- egy pillanatra elhallgatott.- Úgy érzem benned bízhatok.- lehajtottam fejemet, sóhajtottam majd lefejtettem arcomról kezét.
- Pont ez az.. Én nem tudok bízni benned, hiszen még csak nem is ismerlek.- szemeiben fájdalom jelent meg.- Sajnálom.- suttogtam, majd felkeltem és kisiettem a szobából. Szemeimet könnyek lepték el, mégsem engedtem érzéseimnek.

16. fejezet

Éjszaka, mikor felriadok álmomból és nem tudok tovább aludni, csak meredek magam elé, és úgy érzem.. A sötétség felemészt. Szépen lassan értem nyúl, majd hirtelen magával ránt a nagy ürességbe. A levegő olyankor sokkal nehezebbnek tűnik és az az érzés.. Leírhatatlan. Tehetetlennek érzem magam a sűrű, fekete köddel szemben, ami csak arra vár, hogy beismerjem; összetörtem. De ahogy mondani szokás, az élet megy tovább.. Liam segített a dolgok végére járni, Luke igazat mondott a szüleimmel kapcsolatban, legalább is ami a halálukat illeti. Autóbalesetben haltak meg, egy ittas pasas beléjük ment, miközben ők ide, Londonba tartottak. Már sosem fogjuk megtudni miért akartak visszajönni, ahogy azt sem, miért dobtak el maguktól a születésem után, de ami azt illeti nem is keresem a válaszokat. Miért tenném, ha csak fájdalmat okoznék vele saját magamnak. Semmi értelme a múltat bolygatni.. Összerezzentem ijedtemben, a telefonom hangos csipogása töltötte be az eddigi üres, csendes teret. A kijelzőn alig múlt éjjel kettő, és Luke neve világított az üzenetjelzés mellett. Nem állt szándékomban megnyitni, mert nem érdekelt, ahogy a szőke sem.. Mint mindig, ezúttal is a kíváncsiságom győzött. Egy címet küldött, de ötletem sem volt miért, így felhívtam volna, ha elérhető lett volna. A telefonja addigra már ki volt kapcsolva. Ha másról lett volna szó már rég visszafeküdtem volna aludni.. Vagyis hagyni, hogy az elmém elvesszen a nagy semmiben.. De mivel a szőkétől jött az üzenet így hosszas percek után sóhajtva keltem fel a puha ágyból és kaptam magamra Liam itt hagyott szürke melegítőjét. A séta helyett a kocsit választottam, több okból is, de a legnagyobb az az idő volt. Sosem szerettem egyedül sétálgatni az éjszaka kellős közepén, még ha csak pár utcányira is kellett volna mennem. Mikor odaértem nem állítottam le a motort, csak körbenéztem, de az utcán egy lélek sem volt. Gondoltam megvárom a kocsiban, de néhány perc unalmas ücsörgés után feladtam ezt a tervet és inkább kiszálltam. Lágy fuvallat csapta meg arcomat, az idő szörnyen fülledt volt, és ez az apró hűvösebb levegő csupán néhány pillanatra szüntette meg a szinte már elviselhetetlennek mondható meleget. Az utcát több lámpa világította meg, még sem volt valami barátságos hely. Régen elkerültem a város ezt a részét, mindenki tudta miért.. A drogosok helye volt, és aki nem tartozott ide.. Nos, nem mindig volt jó vége a dolgoknak. Liam sokat mesélt róla, hiszen az apját volt, hogy szinte naponta kihívták ide, de a vége mindig ugyan az lett.. Mire kiértek már csak a telefonáló volt ott, aki azt sem tudta milyen nap van. Nem rég azonban megváltoztak a dolgok, és akik eddig itt éltek elmentek, már az emberek sem félnek erre járni, de ezt is csak a barátomtól tudom és onnan, hogy kihallgattuk az apukája egyik telefonját. Nem tudtuk miért hagyták itt a drogosok a törzshelyüket, amikor idáig szent helyként tekintettek rá, de őszintén szólva nem bánom, hogy elmentek. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a szőke számát, de az még mindig ki volt kapcsolva. Sóhaj hagyta el számat és indultam vissza a kocsimhoz, hogy hazamehessek és folytathassam az alvást, de tőlem pár méterre valami megmozdult a sötétben. Láttam.. Nem vagyok bolond. A pulzusom hirtelen az egekbe szökött, az adrenalin méregként áradt szét testemben, egy pillanatra mozdulni sem tudtam, de mikor megláttam szőke tincseit megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot, és álltam meg előtte, azonban nem tudtam megszólalni. Csak néztem rá, mint egy ijedt kisgyerek, aki valami szörnyűséget tett. Vér szaga keveredett a levegővel, ami tőle származott. Leguggoltam hozzá, hogy megnézzem közelebbről is, de talán hülye ötlet volt. Szám cserepessé vált, a levegő nehéznek tűnt és szemeit elnézve a sírás fojtogatott.
- Mi történt?- hangom alig hallható volt, szinte csak suttogás.
- Fel kell hívnod a srácokat.
- Nem.- a fejemet ráztam.
- Lacey ez most nem a legjobb pillanat.- mordult rám. Hihetetlen, hogy még ilyen állapotban is képes hozni a szokásos bunkó stílusát.
- A kórházat hívom és ők ma..- nem engedte meg, hogy befejezzem a mondatot, kezét enyémre téve állított meg a tárcsázástól. Megijedtem egy pillanatra, de csak a hirtelen mozdulat miatt.
- Ashton az, akit fel fogsz hívni.- eszem ágában sem volt vele vitatkozni, ugyanis nem tudtam mennyire lehet vészes a sérülése, így inkább felhívtam a fiút. Míg beszéltem vele néhány lépéssel arrébb mentem Luke-tól. Nem beszéltem vele sokat, csupán néhány percet, de az idő alatt is oda kellett figyelnem, hogy megértsem mit hadar a vonal másik végéből. Nem kérdeztem semmit, bár nem is volt rá alkalmam.. Egyet kellett csak tennem. Elvinni őt hozzájuk minél előbb. A szőkéhez léptem, aki egyre rosszabbul nézett ki.
- Hé.- arcát magam felé fordítottam.- Indulnunk kell.- szinte észrevehetetlenül bólintott. Luke rosszabb állapotban volt, mint azt gondoltam, vagy percekig tartott mire fel tudtam szedni a földről, és még annál is többe, míg eljutottunk a kocsimig. Beültettem magam mellé és már szálltam is be. Bekapcsoltam a fűtést, annak ellenére, hogy szörnyen meleg volt odabent, de a szőke bőre lassan jégcsappá vált. Ashton hangja a telefonba komoly volt és határozott, így nem törődve a táblákkal és a sok hülyeséggel, csak tapostam a gázt. A négy fiú már várt ránk, szinte egy emberként jöttek hozzánk és vitték be a szőkét. Követtem őket, bár legszívesebben elmentem volna. A háttérben ülve figyeltem, ahogy ellátják sebeit. Fejemet kezemmel támasztottam, ugyanis már négy óra is elmúlt és semmit sem aludtam az éjjel, így volt, hogy néhány percre elbóbiskoltam a fotelban. Elmehettem volna, de nem tettem, talán mert féltettem. Magam sem tudom miért, de törődök vele, még ha ezt nehéz is beismerni. Egy kéz lágy érintésére nyitottam ki újra a szemem, Ash volt az.
- Ne haragudj.- a fejemet ráztam és elnyomtam egy ásítást.
- Hogy van?- fejemmel a kanapén alvó fiúra böktem.
- Szerencséje volt, hogy ott voltál.- nem válaszoltam.- Hogy kerültél oda?
- Küldött egy üzenetet.- összeszűkítette szemeit, majd vonásai ellágyultak.- Honnan tudtad mit kell tenned?
- Orvosi..
- Várj, te..?
- Nincs diplomám.- arcán mosoly jelent meg.
- Én azt hittem..
- Luke támogatott.- megszólaltam volna, de szavamba vágott.- Anyagilag is.- ennyiben hagytam ezt a témát, ahogy ő is.- Ha gondolod haza mehetsz, egy ideig nem fog felébredni.. Felhívlak amint magához tért.- bólintottam és felkeltem onnan. Már az ajtóban voltam mikor nevemet hallva hátrafordultam.- Megmentetted.- szó nélkül mentem ki a házból, de tudtam, hogy ezt nem hagyom annyiban és amint magához tér, válaszolnia kell.

#3 Díj

Zselyke Szeri, nagyon szépen köszönöm a díjat ! :) x

10 dolog magamról:

- Szeretek ByTheWay koncertekre járni, imádom a srácokat, nagyon tehetségesek.

- Egyre jobban nyílok meg az embereknek.

- Sok olyan dolog van, amit bár ne tettem volna meg.

- Szeretek rajzolni, olyankor nem gondolok a gondjaimra.

- Nem szeretem ha hülyének néznek.

- Sorozatfüggő vagyok.

- Mondhatni nem tudok twitter nélkül élni.. Kockaaaa.

- Nem szeretem az augusztust, még ha akkor is van a szülinapom.

- Utálom a szemüvegemet.

- Olyan vagyok, mint Mikey.. 3 havonta festem a hajamat.

Válaszaim:

Mivel töltöd a szabadidőd legnagyobb részét? Vagy otthon vagyok, vagy kimegyek a barátaimmal.

Mikor próbáltál ki utoljára, valami új dolgot? Őszintén? Fogalmam sincs.

Utoljára melyik dalt hallgattad? Austin Percario - Headstrong

Szerinted kik sorolhatóak a helyes pasik közé? (1D-n kívül, hiszen az apal) 5SOS, Union J, Dylan Sprayberry, Tyler Posey, Dylan O'Brien, Jack Wilshere, Theo Walcott, Matt Damon, Josh Hartnett, Ian Somerhalder.. És még sorolhatnám.

Életed legboldogabb pillanata? Amikor megkaptam az első kutyámat.

Milyen színt adnál a nyárnak? (Pl: Tél-Fehérség/ Tavasz..) Sárga.

Ha lehetne, szeretnél örökké élni? Határozottan nem.

A szüleidben, vagy a barátaidban bízol meg jobban? Magamban.

Sorold fel a 3 kedvenc bandád. 1D, 5SOS, ByTheWay

Életcél? Szeretnék sportriporter lenni és kint dolgozni Angliában.