15. fejezet

- Lace.. Nem ülhetsz itt egész nap, mint akinek csak napjai vannak hátra.- nem néztem rá, ahogy válaszolni sem volt erőm. Halk sóhaj hagyta el száját, majd mellém ült. Vállamra tette kezeit, felé fordítottam tekintetemet és néhány pillanat múlva már karjai közt folytattam a zuhogó eső bámulását a szobám ablakából. A szívem millió apró darabkára hullott szét a szőkével való legutóbbi találkozásom óta. Mondhatni majdnem mindenre fény derült, aminek már épp itt volt az ideje, azonban az ellenkezője történt, mint amit vártam. Túl sok volt ez nekem egyszerre, annyira, hogy szinte már kezelhetetlenné váltak az érzéseim. Tudom, hogy Liam mellettem van, de nem pazarolhatja rám az összes napját, hogy támaszt nyújtson. Neki is meg van a saját élete, amibe lassan én csak a folyamatos gát leszek.
Minden olyan gyorsan történt, reagálni sem volt esélyem mikor megláttam. Feltettem volna a kérdést, hogy mégis hogy jutott be a házba, de nem először tette ezt, és mivel először sem kaptam rá választ, számítottam rá, hogy ezúttal sem kaptam volna. Nem adott lehetőséget egy szóra sem, ajkaimat szólásra nyitottam, de azonnal szavamba vágott.
- Tudni akartál mindent.- hangja cseppet sem volt nyugodt. Elképzelni sem tudtam mi történhetett, és miért van itt, ilyen állapotban. Luke zilált, és teste megfeszült, ami óvatosságra intett. Az idő alatt, amit vele töltöttem már rájöttem, ha így áll előttem, nem tanácsos tovább idegesíteni, mert csak rosszabb és agresszívabb lesz. Képtelen uralkodni magán, semmi önuralma sincsen, amit én a gyerekkorának tudhatok be. A mostohaapja miatt lett ilyen, és ha változtatni akar.. Ha egyáltalán akar.. Nagyon nehéz lesz neki, sőt szinte lehetetlen, mivel ő neki így tökéletes minden.
- Luke?- hangom bizonytalan volt. Annak ellenére, hogy eddig nem vált be nálam a megfélemlítése, most elég hatásosra sikeredett.- Robert t..
- Semmi közöd hozzá.
- Még is itt vagy.- pulzusom szépen lassan növekedett, vele együtt a levegő csak még nehezebb lett. Rossz előérzetem lett, de magam sem voltam biztos a folytatásban.
- Tudni akartad az igazat? Hát tessék. A szüleid tényleg elhagytak, mert nem volt rád szükségük, csak teher lettél volna számukra. Hogy honnan tudom? Ismerem a múltadat Lacey, ahogy mindenkiét magam körül, és ha azt hiszed, hogy hazudok, hát nagyon tévedsz!- még a vér is megfagyott bennem. Képtelen voltam a szavak formálására, egy pillanatra még a lélegzetem is elállt.- Az igazi szüleid nem szerettek, és már nem is fognak. És tudod hogy miért? Mert meghaltak!- ajkaim elnyíltak egymástól. Nem tudtam, hogy igazat mond-e, vagy sem, mégis hittem neki.- Pontosan négy hónapja!
- Hazudsz.- hangom alig hallható volt. Miért hazudott volna erről? Miért tenné.. Mégis ez a szó egyfajta menedéket nyújtott nekem, de nem elég stabilt. Pár pillanat múlva lerombolta azt is.
- Mindenki más hazudik körülötted rajtam kívül. Mit gondolsz? A kis barátod miért nem mondta el?! Mert nem akarta, hogy tudd az igazat! És az állítólagos családod?! Velük mi van? Ha annyira szeretnének, már rég elmondták volna, nem gondolod?!
- Fogd be Luke!- könnyek folytak végig arcomon.
- Nem..- kissé felnevetett, de közel sem boldogságában.- Hazugságban élsz Lacey, hát nem veszed észre?!
- Aki hazudik, az te vagy!- kitartottam emellett, holott már közel sem hittem magamnak.
- Tudod, hogy ez nem igaz.- a fájdalom szétáradt a szívemben, és mint valami atomfegyver, teljesen elpusztította, maga mögött hagyva a nagy semmit, tele káros következményekkel.- Tudod miért szólítottalak meg aznap? Mert ugyan olyan vagy, mint én, vagy a többiek.
- Nem! Mi nem hasonlítunk.
- Ohh, dehogynem.. Miért akarsz még mindig a tévhitedben élni? Miért nem fogadod el az igazságot?! Nem erre vágytál már mióta?!- hangja kissé ellágyult mikor újra megszólalt.- Már a bandámba tartozol.
- Soha..
- Egy vagy közülünk Lacey..
- Menj el..
- Nem bújhatsz el az igazság elől é..- szavába vágtam. Idegesített, hogy azt hitte, ezután majd a karjaiba omolva fogok könyörögni, hogy had csatlakozzak hozzájuk.. Hogy velük legyek.. De tévedett. Soha sem fogok a 5SOS-hez tartozni, ahogy hozzá sem. Én nem fogom követni az utasításait, mint egy szófogadó kiskutya, és nem fogok mindent feladni amit eddig építettem, csak mert az életem hazugság volt. Nem tudom másnál ez a szöveg hogy működhetett, de egy valamiben biztos voltam, nálam nem jött be.
- Oké, az életem talán mindvégig kamu volt, de ahogy más is, te is csak hazudtál! Ha annyira nagylelkű lennél, mint ahogy elmondtad, miért nincs aki szeretne téged? Vannak az embereid és ennyi, ők sem szeretnek, csak hálásak, mert befogadtad őket! Hát nem érted Luke? Ha így folytatod egyedül maradsz, mielőtt még rájönnél milyen ember is vagy! Idejössz és a fejemhez vágod, hogy a szüleim gyűlöltek, és elvárod, hogy a karjaidba rohanjak és menjek veled a buta bandádhoz?! Fogalmam sincs kinek képzeled magad, de ahogy már vagy százszor említettem.. Kezdesz teljesen olyanná válni, mint a mostohaapád! Szóval gratulálok, elérted, hogy az életem romokba heverjen.- látásom elhomályosult a sós cseppektől, amik egymással versenyt futva szánkáztak végig arcomon.- Most már büszke lehetsz magadra.- hangom halkra váltott. Összetörtem, és ezen már képtelen voltam felülkerekedni.

Csak álltam és néztem, ahogy szépen lassan felfogja szavaim súlyát, majd csendben távozzon a szobámból. Az érzések gyorsan törtek fel belőlem. Képtelen voltam uralkodni magamon, a sírás és a fájdalom legyőzött. A mellkasomban az egyre csak feszülő érzés perceken belül elviselhetetlenebbé vált.
- Te tudtál róla..?
- Miről beszélsz?
- A múltamról.
- Ha tudtam volna, már rég elmondtam volna neked. Ennyire nem ismersz?
- Már magamat sem ismerem..

#2 Díj

Egy újabb díjat kapott a blog, amiért nagyon hálás vagyok. El sem hiszitek mennyit jelent, nem csak ez, de, hogy ennyien követitek a történetet. Ti vagytok a legjobbak.

Brigitta, nagyon szépen köszönöm a díjat ! :) x

10 dolog magamról:

- A Forma 1 a mindenem.

- Nehezen nyílok meg másoknak.

- Szeretnék Angliába menni.

- Imádok olvasni, csak nincs nagyon rá időm mostanában.

- Jövőre valószínűleg jelentkezek tartalékos katonának.

- Sorozat mániás vagyok.

- Matt Damon számomra egy isten.:D

- A kutyák a gyengéim.

- Az önbizalmam jóval 0 alatt van.

- Imádok BTW koncertekre járni.

10 válasz:

Mit tennél, ha életed utolsó napját élnéd? 1 nap alatt nem jutnék messzire, szóval a családommal és barátaimmal lennék.

Melyik állattá változnál, ha lehetne? Kutya.

Ki volt az első nagy kedvenced? (sztár, banda..) A legelső a JLS.

Mi a kedvenc helyed? (pl. városrész) A kedvenc helyem a szobám, de ha a városból kell egy helyet mondani a hetes lépcsőt mondanám.:)

Mit szeretnél megtenni, ha lehetne? Megköszönni mindent a 1D srácoknak.

Mit vennél legelőször, ha nyernél a lottón? Amit jelenleg a legjobban szeretnék, nem vehető meg.:)

Ha lehetne, hova költöznél el most nyomban? London.

Melyik koncertre mennél el szívesen? 1D, 5SOS, Demi, Bruno Mars, Union J

Ha visszamehetnél a múltba, melyik korszakot választanád? A középkort. A sok járvány ellenére, szívesen élnék akkor.

Mi a kedvenc virágod? Jácint.

14. fejezet

Luke felhívott, hogy menjek át hozzá, beszélni szeretne velem. Tiltakoztam, hiszen nem akartam újra abba a házba menni, de mint mindig, most is az ő szava győzött, így alig egy órán belül már a szobájában álltunk egymással szemen, szótlanul. A csend kettőnk között nem meglepő, más kínosnak érezné, én nem. Én inkább örülök neki, mert addig sem tőlünk és a veszekedésünktől zeng az ez egész ház. Nyugodtnak tűnt, pedig semmi oka nem volt rá velem szemben, elvégre én voltam az, aki elárulta Robertnek hol is vannak az emberei, annak ellenére, hogy sokszor mentette már meg az életemet és a legutóbbi találkozásunk sem volt a legfényesebb.
- Hogy vagy?- gyors pillantást vetett arra a helyre, ahol a testem lekoccolta a fekete autót, majd újra szemeimnek szentelte tekintetét.
- Jól.- aprót bólintottam, ezzel is alátámasztva válaszomat. Összeszűkítette szemeit egy pillanatra, végül apró sóhaj hagyta el száját. Megint csak az a fiú állt előttem, aki csak ritkán mutatkozik, és akkor is csupán néhány percig van jelen. Luke elnyomja a törődő, kedves énjét, amit nem értek, hiszen ki akar egész életében egy bunkó lenni, aki megfélemlíti az embereket..- Beszélni szerettél volna..- úgy éreztem mind a ketten túlságosan is távolságtartóak voltunk egymással. Mint ha falakat húztunk volna fel magunk elé, ezzel is eltaszítva a másikat, de az okát magam sem tudtam, viszont már már ösztönösen viselkedtem így, mikor ő is jelen volt. Talán túlságosan is féltem egy újabb vitától, amiben újra és újra megbántjuk a másikat, újabb sebeket ejtve egymáson..
- Csak szerettem volna, hogy tudd.. Sajnálom, és.. Megértem miért árultad el Robertnek..- felé kaptam tekintetemet, le sem tagadhattam volna meglepettségemet. Egy pillanatra azt hittem csak képzelődtem, de nem így volt. A szőke bocsánatot kért.. Tőlem. Szólásra nyitottam számat, de hiába, egy hang sem jött fel torkomon.- Én is ezt tettem volna a helyedben.- túlságosan is összezavarodtam szavaitól. Fel akartam tenni a kérdést, hogy erre magától jött rá, vagy a többieknek köszönheti, de nem akartam elrontani a pillanatot így inkább egy apró mosolyt küldtem felé. Úgy tűnt, mint aki megkönnyebbült volna a reakciómtól, de ebben nem voltam száz százalékig biztos. A szobára újra csend telepedett, de úgy éreztem nem sokáig. Az egyik polcon egy hifi rendszer volt, odaléptem hozzá, ezzel hátat fordítva a szőkének.
- Milyen zenéket szeretsz?- esélyt sem adtam válaszának, inkább elindítottam a zenét. Nagy meglepetésemre egy lassú szám lágy akkordjai csendültek fel. Felvont szemöldökkel és széles mosollyal az arcomon fordultam felé. A fejét rázta miközben kissé elnevette magát, de mikor elé léptem, arca újra komollyá változott.- Táncoljunk.- egy pillanatig csak az arcomat fürkészte, majd átkarolta derekamat és közelebb húzott magához. Nyaka köré fontam karjaim, egymásnak simulva, lassan ringatóztunk, miközben kék szemei rabul ejtették tekintetemet. Szívem pillanatokon belül ritmust váltott, heves dobogásba kezdett. Komolyan féltem, hogy ilyen közel észre fogja venni, és találkozhatok az önelégült mosolyával, de nem így történt. Mikor vége lett a számnak egyszerre álltunk meg, de nem engedtük el a másikat. Arcunkat csupán centiméterek választották el egymástól, míg végül ajkaink csókban forrtak össze.
- Luke!- Ash hangja lentről szűrődött fel, a szokásos "jönnöd kéne, baj van" hangsúllyal. Karjaim lehulltak nyaka körül és hátrébb léptem, mire bocsánatkérő pillantást küldött felém.
- Úgy is mennem kell.- sóhaj hagyta el száját, majd velem együtt sétált ki az ajtón. Lent sok ember gyűlt össze, Luke szinte azonnal a néhány perccel ezelőtt kiabáló fiúhoz sietett. Éreztem, hogy valami nincs rendben odalent, az emberek mozgolódtak és idegesnek tűntek, ha nem lenne valami baj, nem így viselkednének. A szőke néhány pillanaton belül újra előttem állt, de nem tűnt nyugodtnak, ami csak alátámasztotta az elméletemet, miszerint baj van. Zaklatottnak tűnt..- Mi történt?
- El kell menned.
- Tessék? Nem..
- Lacey, kérlek.
- Miért?- makacskodtam, mivel érdekelt minek a közepébe csöppentem ezúttal.
- Ne kezd ezt most, oké?
- Nem, nem oké.
- Lace.- kissé felemelte hangját, de rájöhetett volna már, hogy ez nálam nem használ, én nem félek tőle.
- Nem bánhatsz így velem Luke. Már mondtam, nem vagyok egy bábu.
- Azt mondtad menned kell.
- Hazudtam!- határozottan néztem szemeibe.- Mi történt?- ismételtem meg a kérdést.
- Ezt nem veled fogom megbeszélni..- hangja lenéző volt.
- Ohh, szóval nem..- nem fejeztem be a mondatot.- Ne haragudj, igazad van.. Én tényleg csak egy senki vagyok, akit úgy használsz ki, ahogy csak lehet.- hangomban egyszerre érződött a fájdalom, a megvetés és a düh keveréke.
- Én nem e..
- Mekkora egy bunkó vagy..- felnevettem, de nem örömömben, sokkal inkább kínomban.
- Igen? Ha ekkora bunkó vagyok, miért csókoltál meg?!
- Tessék?! Inkább te miért csókoltál meg engem?!- széttártam karjaim.
- Úgy sem jelentett semmit!
- Nagyszerű, ezzel nem vagy egyedül!
- Remek!
- Az!- álltam tekintetét, ami közel sem volt nyugodt, mint eddig ezen a napon. Újra eljutottunk oda, ahova mindig.. Veszekedés, egymás bántása.. Túl szép volt minden, hogy igaz legyen, mikor odafent voltunk. Felesleges volt abban a hitben élnem, hogy megváltozott, hogy többet fogok azzal az énjével találkozni, mint ezzel.- Hihetetlen, hogy mi mindig csak bántani tudjuk a másikat.- nem vártam meg válaszát, inkább átpréseltem magam a tömegen és már ott sem voltam. Eleve hülyeség volt odamennem, tudhattam volna, hogy megint így lesz vége mindennek.

13. fejezet

- Liam!- dörömböltem az ajtón, ahogy csak tudtam, és ezúttal is egyszerre nyomtam a csengőt is.- Liam!- felemeltem hangom, mintha hallaná a csengőszó, és a dörömbölés mellett. Mindent bevetettem, ennek köszönhetően néhány pillanat múlva álmos fejjel állt velem szemben. Mondhatni szép látványt nyújthattam.. Kisírt szemek, ázott ruha és haj, ráadásul még véreztem is.. Mint aki épp egy horrorfilm forgatásáról szökött volna meg. Szó nélkül vett karjaiba és vitt be a házba, fel a szobájába, annak ellenére, hogy elleneztem, ugyanis annyira képes voltam, hogy magamtól is járjak. Az ágyra ültetett és feljebb húzta pólómat, hogy megnézze mennyire is súlyos a sérülés amit a kocsi okozott néhány órával ezelőtt.
- Lace..?- folytatta volna, de szavába vágtam. Mivel ismerem már, tudtam mit akar mondani, de a válaszom határozott nem volt.
- Eszedbe se jusson, nem megyek kórházba. Orvosnak tanulsz.. Hát most élesben is megmutathatod mit tudsz.
- Lace ez nem e..
- Kérlek.
- Csak mond, hogy Luke-nak nincs köze hozzá.
- Az számít hogy hozzá siettem?- sóhajtott, majd eltűnt a fürdőben. Néhány perc múlva jött vissza egy elsősegély dobozzal. Felszisszentem egy-egy érintésénél, ugyanis szörnyű fájdalom gyötörte az oldalamat.
- Ez.. Nagyon csúnyán néz ki.. Én nem tehetek semmit, csak kitisztíthatom.. Szerintem megzúzódott.- nem válaszoltam, tudtam, hogy mit jelent.- Muszáj lesz bevinnem t..
- Csak ne szólj a szüleimnek.- felnevettem a kijelentésemen, ugyanis abban a pillanatban le is esett a dolog. Liam nagy szemekkel nézett rám, nem értette mit tartok ilyen viccesnek.- Ők nem a szüleim.- hangom ezúttal halk volt.- Csak örökbe fogadtak.
- Sajnálom.- magához vont, gyengéden fonta körém karjait. Átkaroltam és nyakába fúrtam arcomat, ugyanis még mindig élesen éltek bennem az emlékek, és a vele járó fájdalom.
- Ráadásul nem is tőlük tudtam meg..
- Ne gondolj most erre, oké? Beviszlek inkább a kórházba.- aprót bólintottam, majd segített felkelni és eljutni a kocsijáig. Az úton majdnem bealudtam, az autóban meleg volt, a kinti hideggel szemben, így csak még álmosabb lettem, ráadásul az sem segített, hogy hallani lehetett az eső kopogását. Igyekeztem nem elaludni míg oda nem érünk, de elég nehéz volt, túl sok minden történt az elmúlt néhány órában, így nem sokkal később már nem bírtam tovább, engedtem a kísértésnek, ezáltal a fájdalom szépen lassan elhagyta testemet.
Mikor újra magamnál voltam egy kórteremben feküdtem. Nem éreztem fájdalmat, amit a gyógyszereknek köszönhettem, azonban az a hely, ahol találkoztam a kocsival, nos.. Szörnyen nézett ki, viszont ezzel együtt is haza akartam menni, nem szándékoztam tovább abban az épületben tartózkodni. Komoly bajom nem lehetett, nem voltam gépekre kötve, szóval.. Már csak a rendes ruháimra volt szükség, ugyanis Liam egyik pólójában és melegítőjében voltam, de magam sem tudtam hogyan. Megráztam a fejem, ez volt a legkisebb problémám, bár nem is igazán nevezném problémának. Kimásztam az ágyból és a telefonomért nyúltam, de kezem megállt félúton..
- Mit művelsz?
- Inkább te mit keresel itt?
- Ha megint veszekedni fogsz ve..
- Nincs hozzá energiám.- legyintettem és kezembe vettem a mobilomat.
- Azt nem csodálom.- szemeimet forgattam és kikerestem a névjegyzékből a barátom számát, nem törődve a mögöttem álló fiúval.- Itt van ő is.- megfordultam, hogy lássam arcát, de rosszul tettem. Szemei karikásak voltak, arca meggyötörtnek látszott, nem tudtam mi van vele.- Figyelj Lace..- közelebb lépett hozzám.- Sajnálom, hogy ekkora.. Zűrt okoztam, de tudnod kellett.- szólásra nyitottam számat, de szavamba vágott.- Tudom, hogy nem tőlem.- nem tudtam megszólalni. A fejemet is bevertem valahova, vagy Luke Hemmings tényleg bocsánatot kért tőlem? Ráadásul azok ellenére, hogy az éjjel még veszekedtünk is..
- Sajnálom, hogy elmondtam Robertnek a helyeteket.. És tudom, hogy nem hiszed el, de tényleg miatta tettem.- fejemmel az ablak felé böktem, ahol Liam állt, egy orvossal beszélgetve. Luke arca megváltozott, de magam sem tudtam eldönteni éppen mi járhat a fejében, vagy milyen érzések lehetnek benne. Nem csak azért kértem tőle bocsánatot, mert épp az előbb tette ő is, sokkal nagyobb szerepet játszott a bűntudat, amit éreztem. Tegnap este, amikor láttam a srácokat kissé megnyugodtam, hogy nekik nem esett bajuk, de van egy olyan érzésem, hogy mások ezt nem mondhatják el magukról, méghozzá én miattam. Már abban a pillanatban amikor kimondtam a választ a bűntudat méregként áradt szét testemben, de ez olyan dolog, amit az ember nem tud kibeszélni magából..
- Ő megérdemel téged.- hangja halk volt. Teljesen meglepett, ugyanis az a szőke állt előttem, aki csak nagyon ritkán enged belátást a világába.- Remélem hamarosan jobban leszel.- apró mosoly jelent meg arcomon, de kicsit sem őszinte. Elindult kifelé, de megragadtam karját, ezzel megállítva őt. Hezitáltam néhány pillanatot, majd megöleltem.
- Köszönöm.- miután elengedtük egymást próbáltam még egy mosolyszerűséget küldeni neki, majd engedtem, had menjen. Mikor elment Liam mellett megveregette a barátom vállát, amit nem értettem, ugyanis abban a tudatban voltam, hogy mind a ketten utálják egymást. Liam azért nem szívleli, mert.. Nos, mindazért amit velem tett, illetve tesz. Luke pedig mert Liam, Liam.. Talán mert benne sokkal jobban megbízok és ha baj van, ő az első akit keresek.. Persze nem akkor ha betuszkolnak egy kocsiba vagy egy ismeretlen helyen ébredek körülöttem fegyveres alakokkal. Egy öleléssel üdvözölt, majd már mentünk is, aminek a lehető legjobban örültem, ezzel meg is lepve őt. Tisztára úgy viselkedtem, mint egy öt éves, aki azt kapta a szülinapjára, amire a legjobban vágyott a világon, az én esetemben ez csupán annyi volt, hogy haza mehetek és végre pihenhetek egyet, mert pár nap múlva vissza kell szállnom az őrült életembe.
-Hogy érzed magad?
- Jól vagyok.- apró mosoly jelent meg arcomon, majd megrántottam vállamat.
- Nem úgy értettem.. Jól vagy?
- Liam..- ujjaimat tördeltem.
- Mi van köztetek?- felé kaptam tekintetemet.
- Tessék?! Én.. Öhm..- sóhajtottam.- Fogalmam sincs.. Ez bonyolult.- elhallgattam egy pillanatra.- De ha már témánál vagyunk, mikor lettetek ilyen jóba..?- rám nézett, majd újra az utat pásztázta szemeivel. Ujjammal doboltam a térdemen és őt figyeltem.- A szőkével.
- Csak megköszönte, hogy vigyázok rád.
- Mi?- hangom magasabbra sikeredett, mint ahogy terveztem.- Miért?- nem értettem.- Luke Hemmings meg a törődés..- ezt inkább csak magamnak mondtam, mintsem a mellettem ülő barátomnak.
- Meglepettnek tűnsz.
- Mert az is vagyok.- arcán széles mosoly jelent meg, majd leállította a motort. Hálás voltam neki, amiért engedte, hogy egyedül mozogjak és járjak is, így legalább tudtam, hogy nem vagyok nagyon rosszul. Kérésemre velem maradt, aminek nagyon örültem. Szükségem volt rá. Szükségem volt valakire, aki eltereli a gondolataimat, aki mellettem van. Erre a lehető legjobb ember pedig Liam. Rendeltünk pizzát, elfoglaltuk az ágyamat és az egész estét a tv nézésével töltöttük, egészen amíg a fáradtság úrrá nem lett rajtam, és el nem aludtam karjai között.