13. fejezet

- Liam!- dörömböltem az ajtón, ahogy csak tudtam, és ezúttal is egyszerre nyomtam a csengőt is.- Liam!- felemeltem hangom, mintha hallaná a csengőszó, és a dörömbölés mellett. Mindent bevetettem, ennek köszönhetően néhány pillanat múlva álmos fejjel állt velem szemben. Mondhatni szép látványt nyújthattam.. Kisírt szemek, ázott ruha és haj, ráadásul még véreztem is.. Mint aki épp egy horrorfilm forgatásáról szökött volna meg. Szó nélkül vett karjaiba és vitt be a házba, fel a szobájába, annak ellenére, hogy elleneztem, ugyanis annyira képes voltam, hogy magamtól is járjak. Az ágyra ültetett és feljebb húzta pólómat, hogy megnézze mennyire is súlyos a sérülés amit a kocsi okozott néhány órával ezelőtt.
- Lace..?- folytatta volna, de szavába vágtam. Mivel ismerem már, tudtam mit akar mondani, de a válaszom határozott nem volt.
- Eszedbe se jusson, nem megyek kórházba. Orvosnak tanulsz.. Hát most élesben is megmutathatod mit tudsz.
- Lace ez nem e..
- Kérlek.
- Csak mond, hogy Luke-nak nincs köze hozzá.
- Az számít hogy hozzá siettem?- sóhajtott, majd eltűnt a fürdőben. Néhány perc múlva jött vissza egy elsősegély dobozzal. Felszisszentem egy-egy érintésénél, ugyanis szörnyű fájdalom gyötörte az oldalamat.
- Ez.. Nagyon csúnyán néz ki.. Én nem tehetek semmit, csak kitisztíthatom.. Szerintem megzúzódott.- nem válaszoltam, tudtam, hogy mit jelent.- Muszáj lesz bevinnem t..
- Csak ne szólj a szüleimnek.- felnevettem a kijelentésemen, ugyanis abban a pillanatban le is esett a dolog. Liam nagy szemekkel nézett rám, nem értette mit tartok ilyen viccesnek.- Ők nem a szüleim.- hangom ezúttal halk volt.- Csak örökbe fogadtak.
- Sajnálom.- magához vont, gyengéden fonta körém karjait. Átkaroltam és nyakába fúrtam arcomat, ugyanis még mindig élesen éltek bennem az emlékek, és a vele járó fájdalom.
- Ráadásul nem is tőlük tudtam meg..
- Ne gondolj most erre, oké? Beviszlek inkább a kórházba.- aprót bólintottam, majd segített felkelni és eljutni a kocsijáig. Az úton majdnem bealudtam, az autóban meleg volt, a kinti hideggel szemben, így csak még álmosabb lettem, ráadásul az sem segített, hogy hallani lehetett az eső kopogását. Igyekeztem nem elaludni míg oda nem érünk, de elég nehéz volt, túl sok minden történt az elmúlt néhány órában, így nem sokkal később már nem bírtam tovább, engedtem a kísértésnek, ezáltal a fájdalom szépen lassan elhagyta testemet.
Mikor újra magamnál voltam egy kórteremben feküdtem. Nem éreztem fájdalmat, amit a gyógyszereknek köszönhettem, azonban az a hely, ahol találkoztam a kocsival, nos.. Szörnyen nézett ki, viszont ezzel együtt is haza akartam menni, nem szándékoztam tovább abban az épületben tartózkodni. Komoly bajom nem lehetett, nem voltam gépekre kötve, szóval.. Már csak a rendes ruháimra volt szükség, ugyanis Liam egyik pólójában és melegítőjében voltam, de magam sem tudtam hogyan. Megráztam a fejem, ez volt a legkisebb problémám, bár nem is igazán nevezném problémának. Kimásztam az ágyból és a telefonomért nyúltam, de kezem megállt félúton..
- Mit művelsz?
- Inkább te mit keresel itt?
- Ha megint veszekedni fogsz ve..
- Nincs hozzá energiám.- legyintettem és kezembe vettem a mobilomat.
- Azt nem csodálom.- szemeimet forgattam és kikerestem a névjegyzékből a barátom számát, nem törődve a mögöttem álló fiúval.- Itt van ő is.- megfordultam, hogy lássam arcát, de rosszul tettem. Szemei karikásak voltak, arca meggyötörtnek látszott, nem tudtam mi van vele.- Figyelj Lace..- közelebb lépett hozzám.- Sajnálom, hogy ekkora.. Zűrt okoztam, de tudnod kellett.- szólásra nyitottam számat, de szavamba vágott.- Tudom, hogy nem tőlem.- nem tudtam megszólalni. A fejemet is bevertem valahova, vagy Luke Hemmings tényleg bocsánatot kért tőlem? Ráadásul azok ellenére, hogy az éjjel még veszekedtünk is..
- Sajnálom, hogy elmondtam Robertnek a helyeteket.. És tudom, hogy nem hiszed el, de tényleg miatta tettem.- fejemmel az ablak felé böktem, ahol Liam állt, egy orvossal beszélgetve. Luke arca megváltozott, de magam sem tudtam eldönteni éppen mi járhat a fejében, vagy milyen érzések lehetnek benne. Nem csak azért kértem tőle bocsánatot, mert épp az előbb tette ő is, sokkal nagyobb szerepet játszott a bűntudat, amit éreztem. Tegnap este, amikor láttam a srácokat kissé megnyugodtam, hogy nekik nem esett bajuk, de van egy olyan érzésem, hogy mások ezt nem mondhatják el magukról, méghozzá én miattam. Már abban a pillanatban amikor kimondtam a választ a bűntudat méregként áradt szét testemben, de ez olyan dolog, amit az ember nem tud kibeszélni magából..
- Ő megérdemel téged.- hangja halk volt. Teljesen meglepett, ugyanis az a szőke állt előttem, aki csak nagyon ritkán enged belátást a világába.- Remélem hamarosan jobban leszel.- apró mosoly jelent meg arcomon, de kicsit sem őszinte. Elindult kifelé, de megragadtam karját, ezzel megállítva őt. Hezitáltam néhány pillanatot, majd megöleltem.
- Köszönöm.- miután elengedtük egymást próbáltam még egy mosolyszerűséget küldeni neki, majd engedtem, had menjen. Mikor elment Liam mellett megveregette a barátom vállát, amit nem értettem, ugyanis abban a tudatban voltam, hogy mind a ketten utálják egymást. Liam azért nem szívleli, mert.. Nos, mindazért amit velem tett, illetve tesz. Luke pedig mert Liam, Liam.. Talán mert benne sokkal jobban megbízok és ha baj van, ő az első akit keresek.. Persze nem akkor ha betuszkolnak egy kocsiba vagy egy ismeretlen helyen ébredek körülöttem fegyveres alakokkal. Egy öleléssel üdvözölt, majd már mentünk is, aminek a lehető legjobban örültem, ezzel meg is lepve őt. Tisztára úgy viselkedtem, mint egy öt éves, aki azt kapta a szülinapjára, amire a legjobban vágyott a világon, az én esetemben ez csupán annyi volt, hogy haza mehetek és végre pihenhetek egyet, mert pár nap múlva vissza kell szállnom az őrült életembe.
-Hogy érzed magad?
- Jól vagyok.- apró mosoly jelent meg arcomon, majd megrántottam vállamat.
- Nem úgy értettem.. Jól vagy?
- Liam..- ujjaimat tördeltem.
- Mi van köztetek?- felé kaptam tekintetemet.
- Tessék?! Én.. Öhm..- sóhajtottam.- Fogalmam sincs.. Ez bonyolult.- elhallgattam egy pillanatra.- De ha már témánál vagyunk, mikor lettetek ilyen jóba..?- rám nézett, majd újra az utat pásztázta szemeivel. Ujjammal doboltam a térdemen és őt figyeltem.- A szőkével.
- Csak megköszönte, hogy vigyázok rád.
- Mi?- hangom magasabbra sikeredett, mint ahogy terveztem.- Miért?- nem értettem.- Luke Hemmings meg a törődés..- ezt inkább csak magamnak mondtam, mintsem a mellettem ülő barátomnak.
- Meglepettnek tűnsz.
- Mert az is vagyok.- arcán széles mosoly jelent meg, majd leállította a motort. Hálás voltam neki, amiért engedte, hogy egyedül mozogjak és járjak is, így legalább tudtam, hogy nem vagyok nagyon rosszul. Kérésemre velem maradt, aminek nagyon örültem. Szükségem volt rá. Szükségem volt valakire, aki eltereli a gondolataimat, aki mellettem van. Erre a lehető legjobb ember pedig Liam. Rendeltünk pizzát, elfoglaltuk az ágyamat és az egész estét a tv nézésével töltöttük, egészen amíg a fáradtság úrrá nem lett rajtam, és el nem aludtam karjai között.