#1 Díj

Földi Dominika, nagyon szépen köszönöm az első díjamat! :) x

11 dolog magamról:
- Imádom a ByTheWay-t, hihetetlen milyen hatással vannak rám, nem hittem volna, hogy képesek lesznek így befolyásolni az életemet.

- A legnagyobb álmom London.

- Imádom a katonás dolgokat, ha egyenruhás embereket látok, minden bajom van.

- Elég könnyen meg lehet bántani.

- A kutyusom jelenleg a mindenem.

- Tanulás után szeretnék kint dolgozni Angliában.

- Nagyon nehezen felejtek.

- Utálom a reggeleket és a korán kelést.

- Szeretek új emberekkel ismerkedni.

- F1 megszállott vagyok.

- Szeretek öleléseket adni és kapni.

11 válasz:

Ki a példaképed? Zayn Malik és Schumi.

Kedvenc dalod? Little Things.

Kedvenc sorozat? Teen Wolf, PLL, TVD, Merlin, The Originals

1D vagy 5SOS? Mind a 9-en meghatározó személyek az életemben, szóval nem választanék.:)

Hány éves vagy? Pár hónap és 18.

Miért kezdtél el blogot írni? Sokat olvastam, és ki akartam próbálni magam én is. Azóta nem tudok leállni.

Jártál már külföldön? Ha igen, akkor hol? Egyszer, Bécsben.

Kedvenc étel? Sült krumpli, fánk.

Mi a kedvenc tantárgyad? Tesi, angol.

Ha egy napra visszamehetnél az időben, hová mennél vissza és miért? 2011, nem úgy viselkednék az akkori legfontosabb személlyel, ahogy.

3. fejezet

Luke szavai megdöbbentettek, de ugyan akkor kicsit sikerült megértenem miért olyan, amilyen. Sose hittem volna, hogy ez áll a háttérben, valami egyszerű dologra gondoltam, de hatalmasat tévedtem.
- Ki az a férfi?
- A nevelőapám.
- Várj.. Ha ő a te.. Akkor miért..?- nem tudtam normális mondatokat formálni..
- Mert miatta halt meg az anyám.- felém emelte tekintetét. Ragyogó, kék szemei egyszerre csillogtak fájdalomtól és dühtől telve.
- Mi történt?- hangom halk volt.
- Apám meghalt még mielőtt megszülettem volna, anyám összekeveredett ezzel az emberrel, előtte mindig kedves volt velem, de amint kettesben voltunk fenyegetett és vert. 6 éves voltam, amikor először ütött meg. Eltitkoltam anya előtt, nem akartam, hogy őt is bántsa.- elmeredt a távolba. Teste mindvégig mozdulatlan volt, mintha újraélné a történteket. Nem szóltam közbe, több ok miatt is. Nem akartam kizökkenteni, ahogy megzavarni se.- Úgy 8 lehettem, amikor pont akkor ért haza.. Veszekedtek miatta.. Őt is megütötte.- teste megfeszült mellettem. Kezemet óvatosan és egyben bizonytalanul tettem övére, ujjammal apró mozdulatokkal simítottam végig kézfején. Felém fordította fejét, majd szemeivel újra a gyönyörű tájat tisztelte meg.- Itt az ideje menni.- megköszörülte torkát, majd elhúzta kezét és felkelt mellőlem. Nem akartam elmenni, de követtem példáját.. Sokkal jobban érdekelt a folytatás, de nagyon úgy nézett ki, hogy annak nem most lesz az ideje.
Próbáltam nem ezen agyalni a nap huszonnégy órájában, de nehéz volt, annyira, hogy a munkahelyemről is hazaküldtek, ugyanis szerintük rám férne a pihenés.. Igaz, hogy nem nagyon tudok mostanában aludni, de nem érzem magam zombinak és képes vagyok tisztán gondolkodni. Különben is.. Ez Luke hibája.. Dehogyis. Csak szeretném azt hinni, hogy az övé, de valójában nekem is nagy szerepem van benne, hiszen ha aznap nem megyek vele, helyette inkább elfutok, vagy tudom is én.. Talán másképp alakultak volna a dolgok. Ezt azonban már sosem fogom megtudni, hogy mi lett volna ha.. Szóval el kell fogadnom a helyzetet, ami viszont nehéz, csakúgy, mint a szőkét is kiismerni.. Ahogy tegnap viselkedett velem, és nem csak a tóparti beszélgetésre gondolok.. Megvédett engem abban az épületben, pedig nem is ismer. Ki is dobhatott volna azok az emberek elé, de ő helyette testével védte enyém épségét. A friss levegő kicsit kitisztította fejemet, de feledtetni ez sem képes.. Talán az alkohol segítene.. Azonban ezen nem gondolkozhattam tovább, két pasi szinte a semmiből tűnt elő és ragadtak meg karjaimnál fogva. Kiabálni akartam, de ijedtemben szám kiszáradt és egy hang sem jött fel torkomon. Mindent bevetettem, hogy kiszabaduljak kezeik közül, de csak egy kocsi hátsó ülésén kötöttem ki. Kétségbeesetten, levegő után kapkodva próbáltam kinyitni az ajtót, de természetesen be volt zárva. Tétlenül ültem és vártam, hogy valaki mondjon valamit.. Alig pár perces utazás után a jármű lelassult, majd megállt. Csupán egyvalamire tudtam gondolni, a futásra.. Megvártam amíg valaki odajött az ajtóhoz, hogy kinyissa nekem. Csak egy esélyem volt.. Amikor kinyitotta a jármű ajtaját, összeszedve minden erőmet kilöktem, így a férfi egy pillanatra megtántorodott, ez azonban elég volt ahhoz, hogy kipattanjak onnan és elinduljak, de a nagy menekülésemmel nem jutottam sokáig, valaki a derekamnál fogva húzott vissza, néhány méter után. Egy próbát azonban megért.. Berángattak az épületbe, ott is egy szobába mentünk, a sorsom az lett, hogy a földre löktek. Hiába gondoltam a futásra, az ajtóban két pasi állt, egyedül az ablak maradt, de több emelet magasan voltunk, így inkább összehúztam magam a sarokban. Amikor épp nem engem néztek, telefonomba próbáltam kikeresni Luke számát a zsebembe.. Tegnap azzal az indokkal írta bele, hogy hívjam ha szükségem lenne rá, és most nagyon is szükségem lenne rá, de mivel nem tudtam hányadik, vagy melyik szám az övé, inkább gyorsan cselekedtem. Elővettem zsebemből a készüléket, kikerestem a számát és már hívtam is, szinte azonnal vette fel, de mire válaszolhattam volna, kikapták kezemből a telefont és a földhöz vágták. Egy másik férfi lépett oda hozzám, szemeiből a düh tisztán kiolvasható volt. Meglendítette kezét, összeszorítottam szemeimet, amikor elérte arcomat.
- Nem segíthet rajtad.- lenyeltem könnyeimet majd elfordultam. Elnevette magát, végül kiment a szobából, becsukva maga mögött az ajtót, természetesen be is zárta. Rajtam kívül egy szék állt középen, ennyi volt csupán odabent. Az ablakhoz mentem, mielőtt kinéztem volna, azt kívántam, bárcsak ne lennék olyan magasan, de nem jött össze.. Kétségbeesetten ültem vissza a piszkos padlóra, és csak néztem a barnára mázolt falakat. Mást úgy sem nagyon tehettem.. Órákig ülhettem ott egymagamban amikor kicsapódott az ajtó. Amint megláttam a fiút felpattantam és hozzá siettem. Időben kaptam el, lábai megadták magukat, és összecsuklott, épp, hogy el tudtam kapni.
- Luke!- letérdeltem, fejét kezeim között tartottam.- Luke..- nem kelt fel. Ajkából vörös folyadék szivárgott, azonban kezei és ruhája is véres volt, de biztos voltam benne, hogy nem az övé.. Megint csak ugyan az a kérdés cikázott a fejemben.. Hogy hogy kerültem oda..- Luke? Mi történt?
- Lace.. Jól vagy?- hangja erőtlen volt. Csupán csak bólintottam.
- Veled ellentétben.
- Nem lesz baj.- felült és fejét tapogatta.
- Mindig ezt mondod.- felnevettem kínomban.- Ő az, ugye?- rajta volt a sor, hogy válasz helyett inkább csak bólintson.- Mit akar tőlem..?
- Ne foglalkozz ezzel.
- Szórakozol velem?!- kissé felemeltem hangomat. Még hogy ne foglalkozzak vele.. Akkor mégis mivel kéne?
- Lace kérlek.- egy emberként ugrottunk fel, amikor az ajtó újból kicsapódott. A szőke hozzám lépett, és egy határozott mozdulattal utasított maga mögé.
- Jó újra látni.- a férfi arcán mosoly ült. Nem lehetett idős, úgy a harmincas éveiben járhatott. Barna haját hátrasimította, arcára ülő mosolya kicsit sem volt barátságos.
- Engedd őt el, nem tehet semmiről..
- Abban mi lenne a móka?- a szőke teste megfeszült mellettem. Megijedtem. Nem csak tőle, mindentől.. Két nap alatt ez a második ilyen.. Túl sok ez nekem.- Velem jössz.- határozottan jelentette ki, miközben rám emelte zöld tekintetét. Luke kezét karomra tette, szorosan fonta körbe ujjaival bőrömet.
- Nem, nem megy!- a férfi elnevette magát, majd csupán bólintott. Két idegen tűnt fel mellettünk és választották el Luke kezét karomtól. Hallani a kiabálását, miközben azt sem tudtam hova tartunk.. Szörnyű volt.
- Kérlek, foglalj helyet.- némi habozás után eleget tettem kérésének.
- Mit akar?
- Információt.
- Én nem tudok semmiről..
- Ohh, azt tudom, de azt is, hogy nem fogják hagyni, hogy nálam legyél.
- Miért érdekelné őket, hogy mi van velem?
- Meglepődnél.- száját gúnyos mosolyra húzta.- Most pedig.. Ha hallhatnám a hangodat..- nagyot nyeltem. Semmi jóra nem számítottam. Felpattantam és hátráltam, de pár lépés múlva hátam már a falat súrolta.
- Kérem..- szemeimet könnyek lepték el.- Nekem ehhez semmi közöm..
- Sajnálom.- dehogy sajnálta, arcán még mindig ott volt az a mosoly. Lassan közeledett felém, sehova sem tudtam menni. Kezemért nyúlt, amit egyből ökölbe szorítottam. Szétfeszítette ujjaimat, majd egy kést vett elő hátsó zsebéből. Összeszorítottam szemeimet és vártam a fájdalmat, mást már úgy sem tehettem. Ahogy a hideg penge a bőrömhöz ért, és mély sebet ejtett tenyeremen, a fájdalom méregként áradt szét testemben. Felsikítottam az érzés hatására, próbáltam elrántani kezemet, de hiába.. Újabb fájdalmas sikoly hagyta el torkomat miután megéreztem másik kezemen is a hideg pengét.- Köszönöm, sokat segítettél.- elengedte csuklómat, majd mindannyian otthagytak. A földre rogytam, mindenem remegett.. Nem csak a fájdalomtól, hanem a saját véremtől is. Sírás tört fel belőlem, tehetetlen voltam miközben a vörös folyadék gyorsan folyt kezeimből. Fehér pólóm alját széttéptem és azzal kötöztem be tenyereimet, de tudtam, hogy nem fog sokáig tartani. A levegő szép lassan túl nehéznek tűnt, talán a fájdalom miatt, talán nem.. Olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam, fejemet a falnak döntöttem és behunytam szemeimet. Nem tudom meddig ülhettem ott, teljesen elvesztettem az időérzékem.
- Lace!- Ash hangját hallottam, szemeimet nehéznek éreztem ahhoz, hogy ki tudjam nyitni őket.- Lace, hallasz? Nem lesz semmi baj!- éreztem, ahogy felemelt a földről, de bármennyire is szerettem volna, nem tudtam válaszolni.
- Mi van vele?
- Tudom mit fogsz mondani, de kórházba kell vinni.- senki sem válaszolt.- Most Luke!- nem akartam sehova se menni, csupán haza, ugyanis szörnyen fáradtnak éreztem magam. Csak otthon akartam lenni és elfelejteni ezt a napot. Mindenkit.. Mindent ami történt velem mióta a szőke és csapata belépett az életembe. Csak felforgatta az egészet.. Szépen lassan a fájdalom tompulni kezdett és a hangok elhalkultak, mígnem a külvilág megszűnt létezni, a fájdalommal együtt.

2. fejezet

Fáradtan ébredtem, ráadásul nem is a saját ágyamban, vagy házamban.. Kiesett a tegnap este. Nagyon is.. Fogalmam sincs mi történt.. A fejembe éles fájdalom hasított, odakaptam majd felpattantam és kimentem a szobából. Nem nyitottam be sehova, pedig kellett volna a telefonom, de nem akartam kockáztatni, hogy megint olyat lássak, mint legutóbb. Hatalmas ez a ház, és szerintem sikeresen eltévedtem benne, megint. Találtam egy lépcsőt, csak remélni tudtam, hogy jó helyre vezet majd, de amint leértem és benyitottam az egyetlen ajtón, minden megváltozott. Félhomály volt bent ezért felkattintottam a lámpát. Szerintem a pincében voltam, de nem a szokásos módon volt 'berendezve'. Egy kisebb asztal kapott helyet középen, több fotellel körülvéve és egy nagy térkép volt az egyik falon tele jelölésekkel és firkálgatásokkal, legalább is nekem úgy tűntek. Furcsa volt.. Nem tudom miért, de az volt. Az asztalon papírok hevertek, épp indultam megnézni miről is van bennük szó, amikor az ajtó kicsapódott.
- Mit keresel itt?
- Jó kérdés, mond meg te. És ha már válaszolsz, kérlek azt is áruld el, miért esett ki a tegnap este!- ha ő így, akkor én is. Nem volt nehéz vele vitatkozni eddig, mert teljes szívemből haragudtam rá amiért feltűnt az életemben, és az ő stílusához nem megy semmilyen kedvesség.
- Gyere ki innen.- hangja kissé meglágyult, de nem hatott meg vele. Karba tettem kezeimet és nem mozdultam, nem fog dróton rángatni, tévedett ha azt hitte igen.
- Nem, amíg nem kapok válaszokat.- arca megváltozott. Kezdett türelmetlen lenni, és nem csak ő.. Kezdem unni a játékait, és ezt a viselkedését.
- Felőlem itt is maradhatsz.
- Csak add vissza a telefonomat.- száját féloldalas mosolyra húzta, kiakaszt ezzel..
- Az nem fog összejönni.- nem válaszoltam, azt reméltem folytatni fogja.- Mikey magával vitte.
- Remek..- fogalmam sincs ki az a Mikey és hol van most a telefonommal, de nekem szükségem van rá. Végül csöndben mentünk fel, nem kérdeztem meg mi az a hely, szerintem nem akarom hallani a választ.. Talán jobb is ha nem tudom melyik ajtó mit rejt, elég volt a múltkori kis 'meglepetés'. Szólt, hogy várjam meg, utána elmegyünk a többiekhez. Hiába próbálkoztam tiltakozni, ezúttal is alulmaradtam és az lett, amit ő akart. Miután visszajött kocsiba szálltunk és egy épülethez mentünk. Nekem elhagyatottnak tűnt, de amint beléptünk kiderült, hogy ez csak a látszat. Mindvégig csend volt, ami már megszokott közöttünk. Van egy olyan érzésem, hogy ahogy én sem, úgy ő sem kedvel engem, bármit is mondott Ash. Ahogy mentünk fel a lépcsőn ismerős nevetést hallottunk, bárhol felismerem.. Ashton és a többiek voltak csupán bent, elhallgattak amint beléptünk, majd lepacsiztak a szőkével. Mint kiderült Mikey a Szörnyellás hajú fiú volt, aki igazából elég kedves. Félrehívott és a kezembe nyomta a telefonomat egy széles mosollyal az arcán, majd bocsánatot kért. Pár perc alatt telt meg a szoba idegen emberekkel, hát mondhatom nagyon jól éreztem magam odabent. Nem is értem miért vitt egyáltalán megint oda.. Azt sem értem miért keres mindig fel, ha nem hajlandó válaszolni a kérdéseimre, ezzel az agyamra megy, de komolyan..
- Luke!- egy sötét hajú fiú rontott be az ajtón, csupán pár évvel lehetett idősebb nálam. Úgy nézett ki, mint aki több utcányit futott volna. Mindenki őt nézte, de senki sem szólalt meg, fura egy helyzet volt. A szőkének ajkai elváltak egymástól, de egy hang sem jött fel torkán, azonban mégis úgy tűnt, mindent ért.
- Michael, Ashton.. Vigyétek ki.- felém fordult, én pedig még mindig nem értettem mi folyik itt.
- Nincs idő..- az ajtóban álló szólalt meg. Luke közel lépett hozzám, de esélyem sem volt megszólalni, gyengéden húzott ki onnan. Kezeit vállamra tette, ezzel a falnak szorított, de nem volt erőszakos a cselekedete.
- Csak maradj Ashékkel, akkor nem lesz baj.
- Miről beszélsz?
- Később megmagyarázom.- szemei találkozásunk óta most először csillogtak fájdalomtól telve.
- Luke!- a hangra berohant a szobába, én pedig követtem. Épp, hogy beértünk üvegdarabok szóródtak a földre és több golyó is a falba fúródott. Luke a földre rántott, védelmezően magasodott felém és szorított karjai közé. Összeszorítottam szememet. A helyzet az, hogy szinte rettegtem. A szobát por árasztotta el, semmit sem lehetett látni amikor kinyitottam szemeimet. Egyre kevesebb lövés érkezett és a hangok szépen lassan megszűntek. Csak remélni tudtam, hogy ennyi volt, de a kinti kiabálásokból ítélve nem ez volt minden. Ash és Mikey jelentek meg mellettünk, kézen ragadtak és húzni kezdtek mind a két oldalról. Nem ellenkeztem, csak követtem őket, szépen csöndben. Nem tudom hogyan, de kijutottunk az épületből, nem törődve semmivel, kocsiba szálltunk és visszamentünk a házhoz. De.. Miért csak mi és mi van a többiekkel? Egyáltalán miért érdekelnek a többiek, ha nem is ismerem őket? Felhúztam térdeimet a kanapén és próbáltam nem a történtekre gondolni, de ez természetesen nem jött össze. A fejemben kérdések milliói cikáztak. Ashton egyfolytában próbált hívni valakit, de nem tudta elérni, látszott rajta az aggodalom. Nem bírtam nézni ahogy mind a ketten idegesen mászkáltak előttem, ezért felpattantam és elindultam ki onnan.
- Hova mész?
- Haza.. Elég volt ebből a két napból.
- Lace, tudod, hogy n..
- Nem érdekel.- elmentem mellettük, ők pedig hagyták. Szinte futottam hazáig amint kiléptem onnan, szörnyen éreztem magam. Besötétítettem a szobámba, lefeküdtem az ágyra és csak bámultam a falat, fejem alatt ölelve a párnámat. Hogy keveredtem bele ebbe az egészbe.. Nem tudom, hogy sikerült idáig eljutnom..
- Lace?- hangjára megfordultam, majd felültem. Miután megtöröltem szemeimet végignéztem rajta. Arcát kisebb vágások díszítették, de így nagyjából ennyit tudtam kivenni belőle a sötétben.- Jól vagy?- alig észrevehetően ráztam meg a fejemet.
- Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje válaszolni néhány kérdésre?- csak sóhajtott.
- Sétáljunk egyet.- nem válaszoltam. Ezek után biztonságosabbnak éreztem ha a saját házamban maradok, ott senki sem lőhet rám, vagy ilyenek.- Nem lesz semmi baj.- mint ha csak a fejembe látott volna. habozva bár, de felkeltem és követtem. Elég közel sétáltunk egymáshoz, azonban ezúttal is szótlanul telt az út. Egy parkba vitt, ahol furcsa módon csak ketten voltunk, de nem álltunk meg, vagy ültünk le sehova, továbbmentünk míg egy kis tóhoz nem értünk, és le nem ültünk a fűbe. Az úton nem éreztem jól magam, őszintén féltem, de ahogy ott ültünk minden olyan nyugodtnak és békésnek tűnt, beleértve őt is. Kicsit sem hasonlított ahhoz a fiúhoz, akit megismertem, de nem tápláltam felesleges reményeket, tudtam, hogy ez nem fog örökké tartani, maximum egy napot adok neki. Kicsit kiismertem már a szőkét ezalatt a pár nap alatt, és ha kedves az csak nagyon rövid ideig tart és utána előjön a bunkó énje. - Nem hittem, hogy ez lesz.. Ne haragudj.- wáó.. A szőke bocsánatot kért tőlem, ez új nekem, ráadásul teljesen új arcát mutatja.. Le sem tagadhattam volna meglepettségemet.
- Köze van ehhez.. A történtekhez.. Annak az embernek, akit múltkor láttam?
- Igen.- hangja halk volt és arca kissé meglepettnek tűnt. Volt időm agyalni és lássuk be, nem igazán okoz nehézséget rájönni a dolgokra és összefüggéseket keresni, ráadásul elég logikus. Annyi mindent kérdeztem volna, de ezek után kissé féltem a válaszoktól. Féltem mindentől vele kapcsolatban, és féltem a helyzettől, amibe belekeveredtem. Úgy érzem ebből már nincs kiút, bármi is legyen, vagy ha mégis, az hosszú és gyötrelmes lesz számomra.
- Ki az a férfi?- félve pillantottam fel rá. Vonásai megkeményedtek, teste megfeszült mellettem és kezeit ökölbe szorította maga mellett.
- A nevelőapám.

1. fejezet

Ezúttal én jöttem a sorban, aki szabadnapot kért és beteget jelentett erre a napra. Pár óra alvás és a tegnapi után nem hiszem, hogy lenne erőm bemenni, mert hogy éjjel három körül értem haza, ugyanis a szőkének el kellett még intéznie valamit, egyedül pedig nem engedett haza. Végül is.. Még mindig fogalmam sincs kicsoda, még mindig egy idegen számomra, és szeretném ha ez így maradna. Nem akarom megismerni, sem látni a jövőben, minél távolabb akarom magam tudni tőle. Takarómba burkolózva próbáltam kiűzni fejemből gondolataimat, és tényleg aludni egy kicsit, de akárhányszor behunytam szemeimet, azt a férfit láttam újra és újra. Fejemben többször is lejátszódott a tegnapi utolsó beszélgetésünk, olyan furcsa ember..
- Mit tettél vele?
- Miből gondolod, hogy én voltam?
- Miért, nem te voltál?- nem szólalt meg.- Már válaszoltál is.- fejemet az üvegnek döntöttem, kikészített ez a nap, szó szerint.. Nembaj Lacey, neked kellett odamenned velük, és te akartál úgymond megszökni is a hülye döntésed után..- Mióta drogozol?
- Túl sokat kérdezel, nem gondolod?
- Te pedig túl sokszor kerülöd ki a kérdéseimet.- nem vette le tekintetét az útról. Lehet, hogy kitartó, de én is az vagyok, szóval nem fogom feladni..- Mióta?
- Befognád egy kicsit?
- Amint válaszolsz.- megint csak a csenden volt a sor a kocsiban, de nem bírtam sokáig, és nem csak azért mert érdekelt meddig bírja, hanem azért is, mert a fejem készült felrobbanni a történtektől, és így legalább nem játszódott le minden újra és újra.- Meg fogod ölni?
- Nem hagyod abba amíg nem válaszolok valamire, ugye?- a fejemet ráztam.- Egy kérdésre válaszolok.. De csak egyre.- most miattam volt csend, ugyanis elgondolkodtam. Nem tudtam eldönteni mi érdekel a legjobban, vagy melyik a legfontosabb. Mikor kinéztem az ablakon a házam előtt parkoltunk.
- Honnan tudtad a címet?- kiszaladt a számon. Homlokomra csaptam, neki pedig elégedett mosoly ült arcán. Hát ez szívás..
- Vannak kapcsolataim.- milyen választ is vártam tőle, ha nem ezt..
- Hogyne.- motyogtam, majd kiszálltam a kocsiból. Azt hittem követni fog, de tévedtem.
A telefonom kijelzőjét bámultam, nem hittem el, hogy már ennyi az idő.. Átaludtam az egész napot elég rendesen. Kimásztam az ágyból, majd lementem a konyhába, úgy éreztem kávéra van szükségem, ugyanis a fejem egy ketyegő bomba, ami bármelyik percben robbanhat. Mivel ebből kifogytam, csalódottan lépkedtem fel, vissza a szobámba. Bekapcsoltam a tévét, azzal a reménnyel, hogy találok valami jó adást, de persze, hogy nem volt semmi ilyen, úgyhogy szinte csak néztem a semmit. Még mindig az az ember járt a fejemben, akit tegnap láttam, nem tudok nem rá gondolni, Luke pedig nem hajlandó válaszolni.. Ha nem akarja, hogy kérdezzek, ne adjon rá okot, ilyen egyszerű. Tényleg ő tette volna ezt vele? Képes lenne rá? Őszintén, se belőle, se Ashtonból sem nézem ki. Egyáltalán hogy lehet mellette? Hiszen az a fiú annyira más, mint ő, belőle sugárzik a jókedv meg minden pozitív dolog, Luke meg.. Inkább had ne soroljam..
 - Mit keresel itt?- felültem.- És hogy jutottál be?- elégedett mosollyal az arcán ült le mellém. Nem tudtam nem szemeit nézni, vonzották tekintetemet. Felvonta szemöldökét úgy mosolygott, megköszörültem torkomat és elkaptam tekintetemet.- Nem tudom hogy jöttél be, de akár már mehetsz is.
- A szemeid nem ezt mondják.
- Ohh igen? Akkor áruld el mit mondanak, ha te úgy is jobban tudod.- közelebb hajolt arcomhoz, szívem heves dobogásba kezdett és levegővételem is megkétszereződött. Miért érzem azt, amit? Egyáltalán miért zavar Luke közelsége? Neem.. Luke rossz ember.. Bandája van és drogozik.. Ráadásul a saját házában kínozza az embereket.. És épelméjű, normális ember ilyet nem tesz.- Na mit mondtam.- miért nem tudja abbahagyni ezt a hülye mosolygást? Csak még helyesebb lesz tőle.. Úristen Lacey, állj le! Hiába.. Ha akartam volna, se tudtam volna leállni, ugyanis ajkát enyémre tapasztotta. Libabőr futott át egész testemen, úgy éreztem abban a pillanatban a világ megszűnt létezni körülöttem. Hajába túrtam majd felgyűrtem pólóját..
   Szemeim kipattantak, ziháltam a levegőhiány miatt. Életem eddigi legrosszabb rémálmán vagyok túl. Egyáltalán mi volt ez?
- Rossz álom?- hangjától megijedtem, sikeresen félig le is kerültem az ágyról. Remek.. Megkérdeztem volna tőle, hogy még is, hogy kerül ide, de nem akarom azt, ami az álmomban volt. A szőke meg én? Ugyan már..
- A legrosszabb.- gúnyos mosolyt küldtem felé és visszamásztam az ágyra.
- Meg sem kérdezed hogy jöttem be? Mit keresek itt?- karjait összefonta mellkasa előtt és hanyagul dőlt neki az ajtófélfának.
- Úgy sem válaszolsz, felesleges lenne.
- Honnan tudod?
- Eddig az összeset kikerülted, szóval..- felkeltem és elé léptem.- Hiába játszod a rideg, megtörhetetlent, csak az jön le, hogy szánalmas amit csinálsz, Az emberek megfélemlítésével éred el a célodat. Mi vagy te maffiózó? Igen, azzal, hogy lövöd magad és másokat versz véresre tényleg nagyobb leszel az emberek szemébe. Csak kár, hogy így egyedül fogsz maradni.- kissé félrelöktem az útból, azzal a szándékkal, hogy eltűnjek a szobából, de elkapta karomat és visszahúzott.
- Nem tudsz te semmit.- hangja halk volt, de szemei szinte lángoltak. Talán meg kellett volna ijednem tőle, de nem tettem, nem féltem tőle. Keményen néztünk egymás szemébe, mintha csak azt várta volna, mikor esek kétségbe.. A telefonja törte meg a csendet is, és a szemkontaktust is, az alig pár perces beszélgetés után közölte, hogy vele megyek. Persze tiltakoztam, de hiába, ezúttal is könnyedén rángatott magával. Feleslegesen kérdeztem hova és miért megyünk, természetesen csak le lettem szólva, hogy ne nyaggassam.- Mindjárt jövök, Ash addig vigyáz rád.- el akart menni, de mellkasára tettem kezem, ezzel megállítottam.
- Nem lenne szükségem felügyeletre, ha nem hoztál volna ide, és különben sem vagyok már öt éves.- szemeit forgattam lefejtette magáról kezemet és ott hagyott. Sosem fogom megérteni miért csinálja ezt folyton. Ashton a kanapéról integetett nekem széles vigyorral az arcán, odamentem hozzá és lehuppantam mellé.
- Mizujs Lace?
- A haverod miért ilyen?
- Kérdezd tőle.
- Hiába.. Csak kikerüli a kérdéseimet.- nem válaszolt.- Mi ez az egész?
- Lace..
- Ne már Ash.. Veletek ellentétben azt sem tudom kik vagytok vagy mit keresek itt.. Luke miért tűnik fel az életemben és mit csináltok..
- Luke a 5SOS feje.
- A minek a feje?- zavarodottan néztem rá.
- Komolyan nem hallottál még róla?- a fejemet ráztam és vártam, hogy folytassa.- A 5 Seconds of Summer egy banda.- ajkammal 'o'-t formáltam, így már világosabb a dolog..
- És te..?
- Luke segített nekem régebben, tartozom neki és akár az életem is rábíznám. Akárcsak itt mindenki.
- Szóval neki dolgozol?- bólintott.
- És egyben az egyik legjobb barátom is.- nem szóltam közbe. Minél többet mondott, annál kíváncsibb lettem és annál jobban érdekelt a dolog.- Nehéz gyerekkora volt és..- elhallgatott.
- És..?
- Lace.. Majd ő el fogja mondani.. Sajnálom.
- Nem számít, így is többet mondtál, mint ő, szóval köszönöm.- elmosolyodtam.- Lehet még egy kérdésem?
- Csak egy?- elnevette magát. Vállon löktem és a fejemet ráztam.
- Ki volt az az ember?
- Sejtettem, de ezt jobb, ha tőle kérdezed, erről én nem beszélhetek.
- Ő pedig nem beszél róla.- könyökömmel támasztottam fejemet a kanapé támláján. Ash teljes ellentéte a szőkének, és nagyon aranyos. Érződik hangjában az akcentusa, ami még különlegesebbé teszi, és a nevetésétől neked is nevetned kell. Neki a természete alapból kedves, míg a szőkéét inkább mondanám bunkónak.- Honnan jöttél?- szólásra nyitotta száját, de megelőztem.- Várj! Inkább ne mond el, kitalálom.- vigyorogtam és elgondolkodtam egy kicsit.- Ausztrália?
- Honnan tudtad?- széles mosollyal díjazta helyes válaszomat.
- Édes az akcentusod.- nevettem.
- Ezt sem hallottam még.- elégedett mosoly ült arcán, csupán megrántottam vállamat. Nem sokat beszéltünk, igazából ő kérdezgetett rólam, de mondott is dolgokat, amin meglepődtem, hogy honnan tudhatja. Az eddigiekhez képest sok mindent hallottam a fiútól, ami elgondolkodtatott. Hogy ne maradjon ki, ő is beszélt egy kicsit a múltjáról, viszont azt nem mondta el miért van Luke mellett és mi történt, de nem is erőltettem, bármennyire is szerettem volna tudni. Szóval összefoglalva a szőke egy bizonyos 5 Seconds of Summer, vagy nekik csak 5SOS nevű banda feje, hogy Ash szavaival éljek.. Drogozik és különös múltja van.. Ash azért van mellette mert segített neki, plusz a legjobb barátja.
- A szőke megmentette az életed?- kiszaladt a számon. Rám nézett, de nem tudtam leolvasni semmit sem arcáról.- Ne haragudj.- elmosolyodott és a fejét rázta.
- Akik a bandában vannak.. Nekik mind segített, és igen, megmentette az életem. A nevelő szüleim sokat vertek, és ő talált rám, őt..- nem fejezte be a mondatot.- Egyik este.. Ha ő nincs, valószínűleg belehalok a sérüléseimbe.- ez szörnyű.. Hogy képes valaki erre?!
- Senki sem érdemel ilyen életet.. Ez szörnyű.- bele se tudtam gondolni min mehetett keresztül és mit érezhetett.. Arcán fájdalom kapott helyet, de ez csupán néhány pillanatig tartott csak. Úgy látszik a szőke egyszer jót is tett.. Meglepődtem..- Sajnálom.
- Én nem.. Különben nem találkoztam volna velük..- én akkor sem tudtam így felfogni..- Ne nézz így.- csak vigyorgott.- Már tudom miért kedvel téged annyira.- kérdőn néztem rá, de ő csak továbbra is mosolygott.