3. fejezet

Luke szavai megdöbbentettek, de ugyan akkor kicsit sikerült megértenem miért olyan, amilyen. Sose hittem volna, hogy ez áll a háttérben, valami egyszerű dologra gondoltam, de hatalmasat tévedtem.
- Ki az a férfi?
- A nevelőapám.
- Várj.. Ha ő a te.. Akkor miért..?- nem tudtam normális mondatokat formálni..
- Mert miatta halt meg az anyám.- felém emelte tekintetét. Ragyogó, kék szemei egyszerre csillogtak fájdalomtól és dühtől telve.
- Mi történt?- hangom halk volt.
- Apám meghalt még mielőtt megszülettem volna, anyám összekeveredett ezzel az emberrel, előtte mindig kedves volt velem, de amint kettesben voltunk fenyegetett és vert. 6 éves voltam, amikor először ütött meg. Eltitkoltam anya előtt, nem akartam, hogy őt is bántsa.- elmeredt a távolba. Teste mindvégig mozdulatlan volt, mintha újraélné a történteket. Nem szóltam közbe, több ok miatt is. Nem akartam kizökkenteni, ahogy megzavarni se.- Úgy 8 lehettem, amikor pont akkor ért haza.. Veszekedtek miatta.. Őt is megütötte.- teste megfeszült mellettem. Kezemet óvatosan és egyben bizonytalanul tettem övére, ujjammal apró mozdulatokkal simítottam végig kézfején. Felém fordította fejét, majd szemeivel újra a gyönyörű tájat tisztelte meg.- Itt az ideje menni.- megköszörülte torkát, majd elhúzta kezét és felkelt mellőlem. Nem akartam elmenni, de követtem példáját.. Sokkal jobban érdekelt a folytatás, de nagyon úgy nézett ki, hogy annak nem most lesz az ideje.
Próbáltam nem ezen agyalni a nap huszonnégy órájában, de nehéz volt, annyira, hogy a munkahelyemről is hazaküldtek, ugyanis szerintük rám férne a pihenés.. Igaz, hogy nem nagyon tudok mostanában aludni, de nem érzem magam zombinak és képes vagyok tisztán gondolkodni. Különben is.. Ez Luke hibája.. Dehogyis. Csak szeretném azt hinni, hogy az övé, de valójában nekem is nagy szerepem van benne, hiszen ha aznap nem megyek vele, helyette inkább elfutok, vagy tudom is én.. Talán másképp alakultak volna a dolgok. Ezt azonban már sosem fogom megtudni, hogy mi lett volna ha.. Szóval el kell fogadnom a helyzetet, ami viszont nehéz, csakúgy, mint a szőkét is kiismerni.. Ahogy tegnap viselkedett velem, és nem csak a tóparti beszélgetésre gondolok.. Megvédett engem abban az épületben, pedig nem is ismer. Ki is dobhatott volna azok az emberek elé, de ő helyette testével védte enyém épségét. A friss levegő kicsit kitisztította fejemet, de feledtetni ez sem képes.. Talán az alkohol segítene.. Azonban ezen nem gondolkozhattam tovább, két pasi szinte a semmiből tűnt elő és ragadtak meg karjaimnál fogva. Kiabálni akartam, de ijedtemben szám kiszáradt és egy hang sem jött fel torkomon. Mindent bevetettem, hogy kiszabaduljak kezeik közül, de csak egy kocsi hátsó ülésén kötöttem ki. Kétségbeesetten, levegő után kapkodva próbáltam kinyitni az ajtót, de természetesen be volt zárva. Tétlenül ültem és vártam, hogy valaki mondjon valamit.. Alig pár perces utazás után a jármű lelassult, majd megállt. Csupán egyvalamire tudtam gondolni, a futásra.. Megvártam amíg valaki odajött az ajtóhoz, hogy kinyissa nekem. Csak egy esélyem volt.. Amikor kinyitotta a jármű ajtaját, összeszedve minden erőmet kilöktem, így a férfi egy pillanatra megtántorodott, ez azonban elég volt ahhoz, hogy kipattanjak onnan és elinduljak, de a nagy menekülésemmel nem jutottam sokáig, valaki a derekamnál fogva húzott vissza, néhány méter után. Egy próbát azonban megért.. Berángattak az épületbe, ott is egy szobába mentünk, a sorsom az lett, hogy a földre löktek. Hiába gondoltam a futásra, az ajtóban két pasi állt, egyedül az ablak maradt, de több emelet magasan voltunk, így inkább összehúztam magam a sarokban. Amikor épp nem engem néztek, telefonomba próbáltam kikeresni Luke számát a zsebembe.. Tegnap azzal az indokkal írta bele, hogy hívjam ha szükségem lenne rá, és most nagyon is szükségem lenne rá, de mivel nem tudtam hányadik, vagy melyik szám az övé, inkább gyorsan cselekedtem. Elővettem zsebemből a készüléket, kikerestem a számát és már hívtam is, szinte azonnal vette fel, de mire válaszolhattam volna, kikapták kezemből a telefont és a földhöz vágták. Egy másik férfi lépett oda hozzám, szemeiből a düh tisztán kiolvasható volt. Meglendítette kezét, összeszorítottam szemeimet, amikor elérte arcomat.
- Nem segíthet rajtad.- lenyeltem könnyeimet majd elfordultam. Elnevette magát, végül kiment a szobából, becsukva maga mögött az ajtót, természetesen be is zárta. Rajtam kívül egy szék állt középen, ennyi volt csupán odabent. Az ablakhoz mentem, mielőtt kinéztem volna, azt kívántam, bárcsak ne lennék olyan magasan, de nem jött össze.. Kétségbeesetten ültem vissza a piszkos padlóra, és csak néztem a barnára mázolt falakat. Mást úgy sem nagyon tehettem.. Órákig ülhettem ott egymagamban amikor kicsapódott az ajtó. Amint megláttam a fiút felpattantam és hozzá siettem. Időben kaptam el, lábai megadták magukat, és összecsuklott, épp, hogy el tudtam kapni.
- Luke!- letérdeltem, fejét kezeim között tartottam.- Luke..- nem kelt fel. Ajkából vörös folyadék szivárgott, azonban kezei és ruhája is véres volt, de biztos voltam benne, hogy nem az övé.. Megint csak ugyan az a kérdés cikázott a fejemben.. Hogy hogy kerültem oda..- Luke? Mi történt?
- Lace.. Jól vagy?- hangja erőtlen volt. Csupán csak bólintottam.
- Veled ellentétben.
- Nem lesz baj.- felült és fejét tapogatta.
- Mindig ezt mondod.- felnevettem kínomban.- Ő az, ugye?- rajta volt a sor, hogy válasz helyett inkább csak bólintson.- Mit akar tőlem..?
- Ne foglalkozz ezzel.
- Szórakozol velem?!- kissé felemeltem hangomat. Még hogy ne foglalkozzak vele.. Akkor mégis mivel kéne?
- Lace kérlek.- egy emberként ugrottunk fel, amikor az ajtó újból kicsapódott. A szőke hozzám lépett, és egy határozott mozdulattal utasított maga mögé.
- Jó újra látni.- a férfi arcán mosoly ült. Nem lehetett idős, úgy a harmincas éveiben járhatott. Barna haját hátrasimította, arcára ülő mosolya kicsit sem volt barátságos.
- Engedd őt el, nem tehet semmiről..
- Abban mi lenne a móka?- a szőke teste megfeszült mellettem. Megijedtem. Nem csak tőle, mindentől.. Két nap alatt ez a második ilyen.. Túl sok ez nekem.- Velem jössz.- határozottan jelentette ki, miközben rám emelte zöld tekintetét. Luke kezét karomra tette, szorosan fonta körbe ujjaival bőrömet.
- Nem, nem megy!- a férfi elnevette magát, majd csupán bólintott. Két idegen tűnt fel mellettünk és választották el Luke kezét karomtól. Hallani a kiabálását, miközben azt sem tudtam hova tartunk.. Szörnyű volt.
- Kérlek, foglalj helyet.- némi habozás után eleget tettem kérésének.
- Mit akar?
- Információt.
- Én nem tudok semmiről..
- Ohh, azt tudom, de azt is, hogy nem fogják hagyni, hogy nálam legyél.
- Miért érdekelné őket, hogy mi van velem?
- Meglepődnél.- száját gúnyos mosolyra húzta.- Most pedig.. Ha hallhatnám a hangodat..- nagyot nyeltem. Semmi jóra nem számítottam. Felpattantam és hátráltam, de pár lépés múlva hátam már a falat súrolta.
- Kérem..- szemeimet könnyek lepték el.- Nekem ehhez semmi közöm..
- Sajnálom.- dehogy sajnálta, arcán még mindig ott volt az a mosoly. Lassan közeledett felém, sehova sem tudtam menni. Kezemért nyúlt, amit egyből ökölbe szorítottam. Szétfeszítette ujjaimat, majd egy kést vett elő hátsó zsebéből. Összeszorítottam szemeimet és vártam a fájdalmat, mást már úgy sem tehettem. Ahogy a hideg penge a bőrömhöz ért, és mély sebet ejtett tenyeremen, a fájdalom méregként áradt szét testemben. Felsikítottam az érzés hatására, próbáltam elrántani kezemet, de hiába.. Újabb fájdalmas sikoly hagyta el torkomat miután megéreztem másik kezemen is a hideg pengét.- Köszönöm, sokat segítettél.- elengedte csuklómat, majd mindannyian otthagytak. A földre rogytam, mindenem remegett.. Nem csak a fájdalomtól, hanem a saját véremtől is. Sírás tört fel belőlem, tehetetlen voltam miközben a vörös folyadék gyorsan folyt kezeimből. Fehér pólóm alját széttéptem és azzal kötöztem be tenyereimet, de tudtam, hogy nem fog sokáig tartani. A levegő szép lassan túl nehéznek tűnt, talán a fájdalom miatt, talán nem.. Olyan kicsire húztam össze magam, amennyire csak tudtam, fejemet a falnak döntöttem és behunytam szemeimet. Nem tudom meddig ülhettem ott, teljesen elvesztettem az időérzékem.
- Lace!- Ash hangját hallottam, szemeimet nehéznek éreztem ahhoz, hogy ki tudjam nyitni őket.- Lace, hallasz? Nem lesz semmi baj!- éreztem, ahogy felemelt a földről, de bármennyire is szerettem volna, nem tudtam válaszolni.
- Mi van vele?
- Tudom mit fogsz mondani, de kórházba kell vinni.- senki sem válaszolt.- Most Luke!- nem akartam sehova se menni, csupán haza, ugyanis szörnyen fáradtnak éreztem magam. Csak otthon akartam lenni és elfelejteni ezt a napot. Mindenkit.. Mindent ami történt velem mióta a szőke és csapata belépett az életembe. Csak felforgatta az egészet.. Szépen lassan a fájdalom tompulni kezdett és a hangok elhalkultak, mígnem a külvilág megszűnt létezni, a fájdalommal együtt.