2. fejezet

Fáradtan ébredtem, ráadásul nem is a saját ágyamban, vagy házamban.. Kiesett a tegnap este. Nagyon is.. Fogalmam sincs mi történt.. A fejembe éles fájdalom hasított, odakaptam majd felpattantam és kimentem a szobából. Nem nyitottam be sehova, pedig kellett volna a telefonom, de nem akartam kockáztatni, hogy megint olyat lássak, mint legutóbb. Hatalmas ez a ház, és szerintem sikeresen eltévedtem benne, megint. Találtam egy lépcsőt, csak remélni tudtam, hogy jó helyre vezet majd, de amint leértem és benyitottam az egyetlen ajtón, minden megváltozott. Félhomály volt bent ezért felkattintottam a lámpát. Szerintem a pincében voltam, de nem a szokásos módon volt 'berendezve'. Egy kisebb asztal kapott helyet középen, több fotellel körülvéve és egy nagy térkép volt az egyik falon tele jelölésekkel és firkálgatásokkal, legalább is nekem úgy tűntek. Furcsa volt.. Nem tudom miért, de az volt. Az asztalon papírok hevertek, épp indultam megnézni miről is van bennük szó, amikor az ajtó kicsapódott.
- Mit keresel itt?
- Jó kérdés, mond meg te. És ha már válaszolsz, kérlek azt is áruld el, miért esett ki a tegnap este!- ha ő így, akkor én is. Nem volt nehéz vele vitatkozni eddig, mert teljes szívemből haragudtam rá amiért feltűnt az életemben, és az ő stílusához nem megy semmilyen kedvesség.
- Gyere ki innen.- hangja kissé meglágyult, de nem hatott meg vele. Karba tettem kezeimet és nem mozdultam, nem fog dróton rángatni, tévedett ha azt hitte igen.
- Nem, amíg nem kapok válaszokat.- arca megváltozott. Kezdett türelmetlen lenni, és nem csak ő.. Kezdem unni a játékait, és ezt a viselkedését.
- Felőlem itt is maradhatsz.
- Csak add vissza a telefonomat.- száját féloldalas mosolyra húzta, kiakaszt ezzel..
- Az nem fog összejönni.- nem válaszoltam, azt reméltem folytatni fogja.- Mikey magával vitte.
- Remek..- fogalmam sincs ki az a Mikey és hol van most a telefonommal, de nekem szükségem van rá. Végül csöndben mentünk fel, nem kérdeztem meg mi az a hely, szerintem nem akarom hallani a választ.. Talán jobb is ha nem tudom melyik ajtó mit rejt, elég volt a múltkori kis 'meglepetés'. Szólt, hogy várjam meg, utána elmegyünk a többiekhez. Hiába próbálkoztam tiltakozni, ezúttal is alulmaradtam és az lett, amit ő akart. Miután visszajött kocsiba szálltunk és egy épülethez mentünk. Nekem elhagyatottnak tűnt, de amint beléptünk kiderült, hogy ez csak a látszat. Mindvégig csend volt, ami már megszokott közöttünk. Van egy olyan érzésem, hogy ahogy én sem, úgy ő sem kedvel engem, bármit is mondott Ash. Ahogy mentünk fel a lépcsőn ismerős nevetést hallottunk, bárhol felismerem.. Ashton és a többiek voltak csupán bent, elhallgattak amint beléptünk, majd lepacsiztak a szőkével. Mint kiderült Mikey a Szörnyellás hajú fiú volt, aki igazából elég kedves. Félrehívott és a kezembe nyomta a telefonomat egy széles mosollyal az arcán, majd bocsánatot kért. Pár perc alatt telt meg a szoba idegen emberekkel, hát mondhatom nagyon jól éreztem magam odabent. Nem is értem miért vitt egyáltalán megint oda.. Azt sem értem miért keres mindig fel, ha nem hajlandó válaszolni a kérdéseimre, ezzel az agyamra megy, de komolyan..
- Luke!- egy sötét hajú fiú rontott be az ajtón, csupán pár évvel lehetett idősebb nálam. Úgy nézett ki, mint aki több utcányit futott volna. Mindenki őt nézte, de senki sem szólalt meg, fura egy helyzet volt. A szőkének ajkai elváltak egymástól, de egy hang sem jött fel torkán, azonban mégis úgy tűnt, mindent ért.
- Michael, Ashton.. Vigyétek ki.- felém fordult, én pedig még mindig nem értettem mi folyik itt.
- Nincs idő..- az ajtóban álló szólalt meg. Luke közel lépett hozzám, de esélyem sem volt megszólalni, gyengéden húzott ki onnan. Kezeit vállamra tette, ezzel a falnak szorított, de nem volt erőszakos a cselekedete.
- Csak maradj Ashékkel, akkor nem lesz baj.
- Miről beszélsz?
- Később megmagyarázom.- szemei találkozásunk óta most először csillogtak fájdalomtól telve.
- Luke!- a hangra berohant a szobába, én pedig követtem. Épp, hogy beértünk üvegdarabok szóródtak a földre és több golyó is a falba fúródott. Luke a földre rántott, védelmezően magasodott felém és szorított karjai közé. Összeszorítottam szememet. A helyzet az, hogy szinte rettegtem. A szobát por árasztotta el, semmit sem lehetett látni amikor kinyitottam szemeimet. Egyre kevesebb lövés érkezett és a hangok szépen lassan megszűntek. Csak remélni tudtam, hogy ennyi volt, de a kinti kiabálásokból ítélve nem ez volt minden. Ash és Mikey jelentek meg mellettünk, kézen ragadtak és húzni kezdtek mind a két oldalról. Nem ellenkeztem, csak követtem őket, szépen csöndben. Nem tudom hogyan, de kijutottunk az épületből, nem törődve semmivel, kocsiba szálltunk és visszamentünk a házhoz. De.. Miért csak mi és mi van a többiekkel? Egyáltalán miért érdekelnek a többiek, ha nem is ismerem őket? Felhúztam térdeimet a kanapén és próbáltam nem a történtekre gondolni, de ez természetesen nem jött össze. A fejemben kérdések milliói cikáztak. Ashton egyfolytában próbált hívni valakit, de nem tudta elérni, látszott rajta az aggodalom. Nem bírtam nézni ahogy mind a ketten idegesen mászkáltak előttem, ezért felpattantam és elindultam ki onnan.
- Hova mész?
- Haza.. Elég volt ebből a két napból.
- Lace, tudod, hogy n..
- Nem érdekel.- elmentem mellettük, ők pedig hagyták. Szinte futottam hazáig amint kiléptem onnan, szörnyen éreztem magam. Besötétítettem a szobámba, lefeküdtem az ágyra és csak bámultam a falat, fejem alatt ölelve a párnámat. Hogy keveredtem bele ebbe az egészbe.. Nem tudom, hogy sikerült idáig eljutnom..
- Lace?- hangjára megfordultam, majd felültem. Miután megtöröltem szemeimet végignéztem rajta. Arcát kisebb vágások díszítették, de így nagyjából ennyit tudtam kivenni belőle a sötétben.- Jól vagy?- alig észrevehetően ráztam meg a fejemet.
- Nem gondolod, hogy itt lenne az ideje válaszolni néhány kérdésre?- csak sóhajtott.
- Sétáljunk egyet.- nem válaszoltam. Ezek után biztonságosabbnak éreztem ha a saját házamban maradok, ott senki sem lőhet rám, vagy ilyenek.- Nem lesz semmi baj.- mint ha csak a fejembe látott volna. habozva bár, de felkeltem és követtem. Elég közel sétáltunk egymáshoz, azonban ezúttal is szótlanul telt az út. Egy parkba vitt, ahol furcsa módon csak ketten voltunk, de nem álltunk meg, vagy ültünk le sehova, továbbmentünk míg egy kis tóhoz nem értünk, és le nem ültünk a fűbe. Az úton nem éreztem jól magam, őszintén féltem, de ahogy ott ültünk minden olyan nyugodtnak és békésnek tűnt, beleértve őt is. Kicsit sem hasonlított ahhoz a fiúhoz, akit megismertem, de nem tápláltam felesleges reményeket, tudtam, hogy ez nem fog örökké tartani, maximum egy napot adok neki. Kicsit kiismertem már a szőkét ezalatt a pár nap alatt, és ha kedves az csak nagyon rövid ideig tart és utána előjön a bunkó énje. - Nem hittem, hogy ez lesz.. Ne haragudj.- wáó.. A szőke bocsánatot kért tőlem, ez új nekem, ráadásul teljesen új arcát mutatja.. Le sem tagadhattam volna meglepettségemet.
- Köze van ehhez.. A történtekhez.. Annak az embernek, akit múltkor láttam?
- Igen.- hangja halk volt és arca kissé meglepettnek tűnt. Volt időm agyalni és lássuk be, nem igazán okoz nehézséget rájönni a dolgokra és összefüggéseket keresni, ráadásul elég logikus. Annyi mindent kérdeztem volna, de ezek után kissé féltem a válaszoktól. Féltem mindentől vele kapcsolatban, és féltem a helyzettől, amibe belekeveredtem. Úgy érzem ebből már nincs kiút, bármi is legyen, vagy ha mégis, az hosszú és gyötrelmes lesz számomra.
- Ki az a férfi?- félve pillantottam fel rá. Vonásai megkeményedtek, teste megfeszült mellettem és kezeit ökölbe szorította maga mellett.
- A nevelőapám.