16. fejezet

Éjszaka, mikor felriadok álmomból és nem tudok tovább aludni, csak meredek magam elé, és úgy érzem.. A sötétség felemészt. Szépen lassan értem nyúl, majd hirtelen magával ránt a nagy ürességbe. A levegő olyankor sokkal nehezebbnek tűnik és az az érzés.. Leírhatatlan. Tehetetlennek érzem magam a sűrű, fekete köddel szemben, ami csak arra vár, hogy beismerjem; összetörtem. De ahogy mondani szokás, az élet megy tovább.. Liam segített a dolgok végére járni, Luke igazat mondott a szüleimmel kapcsolatban, legalább is ami a halálukat illeti. Autóbalesetben haltak meg, egy ittas pasas beléjük ment, miközben ők ide, Londonba tartottak. Már sosem fogjuk megtudni miért akartak visszajönni, ahogy azt sem, miért dobtak el maguktól a születésem után, de ami azt illeti nem is keresem a válaszokat. Miért tenném, ha csak fájdalmat okoznék vele saját magamnak. Semmi értelme a múltat bolygatni.. Összerezzentem ijedtemben, a telefonom hangos csipogása töltötte be az eddigi üres, csendes teret. A kijelzőn alig múlt éjjel kettő, és Luke neve világított az üzenetjelzés mellett. Nem állt szándékomban megnyitni, mert nem érdekelt, ahogy a szőke sem.. Mint mindig, ezúttal is a kíváncsiságom győzött. Egy címet küldött, de ötletem sem volt miért, így felhívtam volna, ha elérhető lett volna. A telefonja addigra már ki volt kapcsolva. Ha másról lett volna szó már rég visszafeküdtem volna aludni.. Vagyis hagyni, hogy az elmém elvesszen a nagy semmiben.. De mivel a szőkétől jött az üzenet így hosszas percek után sóhajtva keltem fel a puha ágyból és kaptam magamra Liam itt hagyott szürke melegítőjét. A séta helyett a kocsit választottam, több okból is, de a legnagyobb az az idő volt. Sosem szerettem egyedül sétálgatni az éjszaka kellős közepén, még ha csak pár utcányira is kellett volna mennem. Mikor odaértem nem állítottam le a motort, csak körbenéztem, de az utcán egy lélek sem volt. Gondoltam megvárom a kocsiban, de néhány perc unalmas ücsörgés után feladtam ezt a tervet és inkább kiszálltam. Lágy fuvallat csapta meg arcomat, az idő szörnyen fülledt volt, és ez az apró hűvösebb levegő csupán néhány pillanatra szüntette meg a szinte már elviselhetetlennek mondható meleget. Az utcát több lámpa világította meg, még sem volt valami barátságos hely. Régen elkerültem a város ezt a részét, mindenki tudta miért.. A drogosok helye volt, és aki nem tartozott ide.. Nos, nem mindig volt jó vége a dolgoknak. Liam sokat mesélt róla, hiszen az apját volt, hogy szinte naponta kihívták ide, de a vége mindig ugyan az lett.. Mire kiértek már csak a telefonáló volt ott, aki azt sem tudta milyen nap van. Nem rég azonban megváltoztak a dolgok, és akik eddig itt éltek elmentek, már az emberek sem félnek erre járni, de ezt is csak a barátomtól tudom és onnan, hogy kihallgattuk az apukája egyik telefonját. Nem tudtuk miért hagyták itt a drogosok a törzshelyüket, amikor idáig szent helyként tekintettek rá, de őszintén szólva nem bánom, hogy elmentek. Elővettem a telefonomat és tárcsáztam a szőke számát, de az még mindig ki volt kapcsolva. Sóhaj hagyta el számat és indultam vissza a kocsimhoz, hogy hazamehessek és folytathassam az alvást, de tőlem pár méterre valami megmozdult a sötétben. Láttam.. Nem vagyok bolond. A pulzusom hirtelen az egekbe szökött, az adrenalin méregként áradt szét testemben, egy pillanatra mozdulni sem tudtam, de mikor megláttam szőke tincseit megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot, és álltam meg előtte, azonban nem tudtam megszólalni. Csak néztem rá, mint egy ijedt kisgyerek, aki valami szörnyűséget tett. Vér szaga keveredett a levegővel, ami tőle származott. Leguggoltam hozzá, hogy megnézzem közelebbről is, de talán hülye ötlet volt. Szám cserepessé vált, a levegő nehéznek tűnt és szemeit elnézve a sírás fojtogatott.
- Mi történt?- hangom alig hallható volt, szinte csak suttogás.
- Fel kell hívnod a srácokat.
- Nem.- a fejemet ráztam.
- Lacey ez most nem a legjobb pillanat.- mordult rám. Hihetetlen, hogy még ilyen állapotban is képes hozni a szokásos bunkó stílusát.
- A kórházat hívom és ők ma..- nem engedte meg, hogy befejezzem a mondatot, kezét enyémre téve állított meg a tárcsázástól. Megijedtem egy pillanatra, de csak a hirtelen mozdulat miatt.
- Ashton az, akit fel fogsz hívni.- eszem ágában sem volt vele vitatkozni, ugyanis nem tudtam mennyire lehet vészes a sérülése, így inkább felhívtam a fiút. Míg beszéltem vele néhány lépéssel arrébb mentem Luke-tól. Nem beszéltem vele sokat, csupán néhány percet, de az idő alatt is oda kellett figyelnem, hogy megértsem mit hadar a vonal másik végéből. Nem kérdeztem semmit, bár nem is volt rá alkalmam.. Egyet kellett csak tennem. Elvinni őt hozzájuk minél előbb. A szőkéhez léptem, aki egyre rosszabbul nézett ki.
- Hé.- arcát magam felé fordítottam.- Indulnunk kell.- szinte észrevehetetlenül bólintott. Luke rosszabb állapotban volt, mint azt gondoltam, vagy percekig tartott mire fel tudtam szedni a földről, és még annál is többe, míg eljutottunk a kocsimig. Beültettem magam mellé és már szálltam is be. Bekapcsoltam a fűtést, annak ellenére, hogy szörnyen meleg volt odabent, de a szőke bőre lassan jégcsappá vált. Ashton hangja a telefonba komoly volt és határozott, így nem törődve a táblákkal és a sok hülyeséggel, csak tapostam a gázt. A négy fiú már várt ránk, szinte egy emberként jöttek hozzánk és vitték be a szőkét. Követtem őket, bár legszívesebben elmentem volna. A háttérben ülve figyeltem, ahogy ellátják sebeit. Fejemet kezemmel támasztottam, ugyanis már négy óra is elmúlt és semmit sem aludtam az éjjel, így volt, hogy néhány percre elbóbiskoltam a fotelban. Elmehettem volna, de nem tettem, talán mert féltettem. Magam sem tudom miért, de törődök vele, még ha ezt nehéz is beismerni. Egy kéz lágy érintésére nyitottam ki újra a szemem, Ash volt az.
- Ne haragudj.- a fejemet ráztam és elnyomtam egy ásítást.
- Hogy van?- fejemmel a kanapén alvó fiúra böktem.
- Szerencséje volt, hogy ott voltál.- nem válaszoltam.- Hogy kerültél oda?
- Küldött egy üzenetet.- összeszűkítette szemeit, majd vonásai ellágyultak.- Honnan tudtad mit kell tenned?
- Orvosi..
- Várj, te..?
- Nincs diplomám.- arcán mosoly jelent meg.
- Én azt hittem..
- Luke támogatott.- megszólaltam volna, de szavamba vágott.- Anyagilag is.- ennyiben hagytam ezt a témát, ahogy ő is.- Ha gondolod haza mehetsz, egy ideig nem fog felébredni.. Felhívlak amint magához tért.- bólintottam és felkeltem onnan. Már az ajtóban voltam mikor nevemet hallva hátrafordultam.- Megmentetted.- szó nélkül mentem ki a házból, de tudtam, hogy ezt nem hagyom annyiban és amint magához tér, válaszolnia kell.