37. fejezet

Sziasztok Drágáim !

A következő héten érettségizek, képzelhetitek mennyire boldog vagyok. Ezért is hozom most az új részt, ne kérdezzétek mikor lesz a következő, mert nem tudom, de az biztos, hogy a jövő héten nem fogok tudni feltenni egy újat. Remélem elérem ezzel a kellő hatást. Hamarosan minden kiderül, már nincs sok vissza, ígérem.

Puszi Nektek. xx

- Liam!- a hatalmas robbanást (talán ez a legjobb kifejezés a történtekre) követően pillanatokon belül por lepte el az épületet. A hangok nem voltak túl bizalomkeltőek.. Az omladozó falak és a reményvesztett kiabálások mindent elnyomtak. A száraz és porral teli levegő kaparta torkomat, szinte lélegezni sem lehetett rendesen.- Liam!- hangok megpróbált utat törni magának, de úgy éreztem hiába. Nincs, aki hallaná. Egy pillanat alatt történt minden. A szőke épp ecsetelte mennyire sajnálja, és, hogy mit miért tett, de mire eljutottunk volna odáig, hogy elmondja hol van a barátom, akit mellesleg azért zárt be egy szobába, mert fel akarta jelenteni, amiért elgázolt, a robbanás.. Vagy ami történt esélyt sem adott neki. A számban vér ízét éreztem, magamon pedig két védelmező kart.
- Nem mehetsz utána!
- Luke, ha nem engedsz, megbánod!- kiabálnunk kellett, hogy halljuk a másikat.- Hol van?!
- Lace, bármelyik pillanatban összeomolhat az épület, ki kell jutnunk!- nem láttam az arcát a porfüggöny mögött, de éreztem, hogy csupán pár lépésre áll tőlem, miután ellöktem magamtól.
- Nem megyek el nélküle!
- Luke?! Luke, jól vagy?!- Cal hangja tűnt fel.- Mennünk kell!- megragadtam a mellettem elsuhanó alak karját és magamhoz húztam.
- Vidd ki innen és ne engedd, hogy visszajöjjön.
- L...- meg akart szólalni, de kezemet szájára tettem.
- Kérlek.- láttam ahogy bólint, majd a szőkéhez megy. Mind a ketten elindultak ki, én pedig követtem őket, mint ha velük tartanék, de mikor eltűntek a szemem elől, már indultam is a másik irányba. Szembe mentem a rohanó alakokkal, volt akivel összeütköztünk, mert semmit sem láttunk, de nem érdekelt, meg akartam találni a barátomat, méghozzá bármi áron. Nem veszíthettem el, őt nem..- Liam!- pólómat a szám elé tartottam, úgy haladtam tovább. Köhögés tört fel belőlem, a tüdőm szó szerint porzott, de nem adhattam fel, még ha reménytelen is volt a helyzet.- Liam!- minden ajtón bementem, amit nem zárt el előlem a törmelék. Többször is körbefordultam tengelyem körül, de hiába..- Hol van Liam?!- elkaptam egy mellettem éppen menekülni próbáló fiút. Sosem láttam még a bandában, de sokkal fiatalabb volt, mint én.
- Ki?- szemeiből félelem tükröződött vissza.
- Akit ma bezártatok.. Hol van?
- N..Nem tudom.. Az alaksorban vannak az ilyen helyek.- miután elengedtem már szaladt is tovább. Tudtam, hogy hülyeség, de meg kellett tennem. Lerohantam a lépcsőn, a látvány, ami fogadott megrendített és kétségbe ejtett.
- Liam!- hangomban egyszerre volt jelen a fájdalom, a düh és az elkeseredettség. Már-már bennem volt a tudat, hogy a barátom.. Nem! Nem! Liam életben van.. Egy mély lélegzetvétel után átverekedtem magam a törmeléken és keresni kezdtem egy ajtót, vagy valami helységet, ahol lehetett.. A folyosó végén csak egy ajtó volt, csak ott lehetett. Nem tudtam benyitni, így dörömbölni kezdtem rajta.- Liam!- vállammal próbáltam betörni, vagy valamit kezdeni vele, de úgy tűnt, mint ha elakadt volna a másik oldalon valamiben.- Liam, én vagyok!- egyre erősebben és nagyobb lendülettel rontottam neki, ugyanis vészesen fogyott az idő.- Gyerünk már..- mindenembe fájdalom hasított, de az adrenalin uralta testemet.- Liam ki foglak vinni innen!- nem tudtam, hogy bent van-e, vagy ha igen, életben van-e, de egy valamiben biztos voltam. Nem fogom menteni magam, míg meg találom. A levegő egyre nehezebbé vált, és az épület lassan kezdett a földdel egyenlővé válni, csupán perceim lehettek hátra míg ez be meg nem történik, tudtam..- Oké, Liam.. Most bemegyek!- kifújtam a levegőt..- Képes vagy rá Lacey..- hátráltam a falig, majd nagy lendülettel érkeztem az ajtónak. Mondhatni beestem a helységbe, rá egy nagyobb gerenda darabjára. Az oldalamba fájdalom hasított, és a pólómon vér nyoma tűnt fel. Nehezen, de sikerült felkelnem a földről és körbenéznem.- Liam!- a barátom a földön feküdt, eszméletlenül, fejéből vér szivárgott. Odasiettem hozzá, amilyen gyorsan csak tudtam, és rázogatni kezdtem, hogy felkeljen, de mivel ez nem jött össze, így felpofoztam néhányszor.- Liam! Ébredj fel, mennünk kell!- szemeit csupán néhány pillanat múlva nyitotta ki, tekintete fátyolos volt.- Kiviszlek innen..- megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt és öleltem magamhoz. Segítettem felkelni neki, majd karját átdobtam vállamon, szabad kezemmel pedig tartottam testét. Pórbált segíteni, de nem volt a legjobb állapotban, így nagyon nehezen haladtunk, és nagyon lassan. Pillanatokon múlt csupán, hogy a leszakadó gerenda ne ránk essen.- Sietnünk kell.- ijedten pillantottam magunk mögé.
- Hagyj itt, és mentsd magad.- hangját alig lehetett hallani.
- Ne is álmodj róla.- eljutottunk a lépcsőig.
- Komolyan beszélek.- köhögni kezdett.- Csak lassítalak.
- Azzal lassítasz, hogy hülyeségeket beszélsz.. Inkább segíts egy kicsit.- ha egy pillanatra is azt hitte képes lennék otthagyni, tévedett.. Minden egyes lépcsőfoknál megálltunk néhány pillanatig mielőtt feljebb léptünk volna. Nagy fájdalmai voltak, láttam arcán minden egyes lépésnél, de tartotta magát.- Mindjárt kint vagyunk..
- Ha nem omlik ránk ez az egész..- figyelmen kívül hagytam megjegyzését és mentem tovább. Ismertem egy amolyan vészkijáratot, még Mikey mutatta, arra az esetre ha történne valami. Hát, azt hiszem ezt a helyzetet nevezhetem vészhelyzetnek. Nem tudhattam biztosra, hogy épen van-e, de közelebb volt, mint a többi kijárat, így meg kellett próbálnunk.- Egyébként mi történt itt?
- Fogalmam sincs.. De ha lehet fogd be, spórolj az energiáddal.
- Minek? Úgy is itt halunk meg.- úgy tűnt, mint aki elfogadta volna, hogy bent rekedtünk abban a rohadt irodaházban, és nem jutunk ki.. Ránk fog omlani. A porfelhő csak nőtt, a törmelék pedig csak több, és nagyobb volt ahogy haladtunk előre, Liam szavai bevésték magukat az elmémbe, a testem azonban küzdött tovább, minden fájdalmat és reményt maga mögött hagyva.

Luke szemszöge

- Engedj! Vissza kell mennem érte!- próbáltam ellökni magamtól, de túl erősen fogott.

- Nem tudhatjuk, hogy él-e még..

- Nem érdekel! Nem hagyhatom ott!- egyre erősebben igyekeztem eltaszítani, de ő annál szorosabban fogott le. Hogy dőlhettem be nekik? Hogy hihettem el, hogy Lacey is velünk van? Naiv voltam..- Ha valami baja esik az a te hibád lesz Calum!- a düh elárasztotta egész testemet, a fájdalommal együtt. Lacey nélkül nem tudom elképzelni az életemet, még ha sokszor nem is így viselkedek. A tudat, hogy most talán elveszítem..

- Nem mehetünk be..- az egyik tűzoltó jött oda hozzánk.

- De a barátn.. Még bent van valaki! Segíteniük kell neki!

- Sajnálom. Túl veszélyes.. Az épület bármelyik pillanatban összeomolhat, nem kockáztatok több életet.

- Nem..- kétségbeesés lett úrrá rajtam, nem tudtam mi tévő legyek.

- Ki fog jutni.. Tudom.- Ashton le sem vette szemét a kijáratról. A vészkijárathoz mentünk, az van legközelebb a pincéhez, és Mikey már megmutatta neki, szóval innen kell jönnie..- Erős lány és ki fog jutni.- ezzel magát is próbálta győzködni, nem csak a többieket. De mi van ha nem találta meg Liamet? Mi van, ha rájuk omlott az egész épület, és még csak a pincéből sem jutottak fel? Mi van, ha bent rekedt valahol.. Mi van ha.. Idegesen túrtam hajamba.- Luke!- porfelhő tört ki az ajtón, majd két alak jelent meg. A földre rogytak amint kiértek, mi pedig azonnal rohantunk feléjük. Segítségért kiabáltunk, ugyanis mind a ketten eszméletlenül feküdtek előttünk. Nem szabadott volna visszamennie, hiszen alig épült fel a balesetéből, és komolyabban is megsérülhetett volna. Magamhoz akartam ölelni, elmondani neki mennyit is jelent, és mennyire sajnálok mindent, de valami megváltozott. Minden csupán percek töredéke volt. A világ mintha megszűnt volna létezni körülöttem, elnémult minden. Mentősök löktek minket arrébb, nem értettem semmit az egészből.. Liamet azonnal mentőbe tették és már száguldottak is a kórházba, de Lacey.. Több orvos vette körül. Nem értettem miért nem teszik őt is egy mentőbe és viszik el.

- Gyerünk kislány.. Ne add fel..- az agyam csupán ezt tudta feldolgozni.