34. fejezet

Sziasztok Drágáim !

Elég nehéz időszak előtt állok, most vagyok túl az egyik próbaérettségin, de még vissza van 3, a rendes érettségikről nem is beszélve. Igyekszem hetente, másfél hetente hozni a részeket, de az elkövetkező hónapok az érettségi körül fognak forogni, szóval ne haragudjatok ha nem lesznek olyan sűrűn új részek, és kérlek értsétek meg, hogy ez fontos nekem, de nem szeretnélek cserben hagyni sem titeket. Köszönöm.

Puszi Nektek. xx

- Mégis mit akarsz, Lacey?- hangja ezúttal is lekezelő volt. Szó nélkül hagyott ott az ajtóban, kitártam karjaimat, majd utána mentem. A nappaliban értem utol, ahol karjánál fogva állítottam meg. Kissé felháborodva néztem bele barna szemeibe, továbbra is kifejezéstelen maradt arca.- Ne nézz így rám, oké? Nincs jogod így nézni rám.
- Liam, miről beszélsz?
- Inkább te mit művelsz? Ha nem vagy vele az a baj, ha vele vagy az a baj.
- Ez bonyolult..
- Tényleg? És a barátságunk mikor vált bonyolulttá?- nem válaszoltam. Tudtam a választ a kérdésére, nagyon is jól tudtam, de ezzel nem voltam egyedül. Okolhatnám mindenért a szőkét, hogy azzal, hogy belépett az életembe, nem csak az enyémet tette tönkre, hanem a Liammel való közös életünket, egy életnyi barátság veszett oda azon a napon, még ha el is hittem magamban, bután, naivan, hogy nem fog változni semmi.
- Sajnálom.- ezúttal őszinte voltam, őszintén sajnáltam és bántam a történteket, még sem éreztem úgy, hogy ennyivel minden visszaáll a helyére.
- Miért nem engeded, hogy boldog legyek a barátnőmmel?- nem hatotta meg a bocsánatkérésem, de mégis miért tette volna. A helyében én sem változtattam volna egy szó miatt. Azonban az érzések megváltoztak bennem, kissé ideges lettem, magam sem tudom miért.. De.. Hogy lehet ilyen valaki? A legjobb barátok voltunk, szinte már testvérek, most pedig csak kéreti magát, feszegeti a határokat ahelyett, hogy a dolgok mélyére nézne és belátná, ez nem csak az én hibám volt. Ha annyira szerette volna megmenteni a kapcsolatunkat küzdött volna, úgy, mint most én, de ő csak ujjal mutogatott helyette.
- Még csak boldog sem vagy vele!- szemei kikerekedtek.- Csak kell valaki, aki szeretetet ad! Csak kihasználod, Liam!- széttártam karjaimat.- Szóval ne beszélj nekem arról, hogy te vagy az egész áldozata, mert nem igaz! Jelenleg a kis barátnőd az!
- Menned kéne.- elnézett vállam felett.
- Egy valamit kértem.. Hogy bízz bennem, ahogy mindig is tetted, de te még erre sem voltél képes! Sajnáltatod magad Liam, ez az igazság!
- Had kérdezzek valamit.. Folyton azt hajtogattad, hogy nem szereted, most meg vele vagy. Hogy is van ez?
- Nem volt választásom.. Mondtam, ez bonyolult.- arca megváltozott. A düh eltűnt róla, átvette helyét az aggodalom.
- Megfenyegetett?- kezeit karomra tette, az a Liam állt előttem, akit már régóta ismerek.
- Nem.. Csak bízz bennem.. Nemsokára minden olyan lesz, mint volt. Megígérem.
- Mire készülsz?
- Jobb ha nem tudod.- lábujjhegyre álltam és egy puszit nyomtam arcára, majd elmentem. Mélyen szívtam be a friss levegőt, szükségem volt rá. Kérdései emlékeket idéztek fel..
Egy hétköznapi délután volt.. Az idő kellemesen hűvös volt, a fejemben cikáztak a megválaszolatlan kérdések, nem tudtam tisztán gondolkodni, mégis egyvalakihez vezettek gondolataim. A szőke meglepett tekintettel fogadott, de miért is fogadott volna tárt karokkal, hiszen nem beszéltünk egy ideje. Mind a kettőnknek szünet kellett, az utolsó veszekedésünk az eddigieknél is rosszabbul sült el. Szó nélkül tárta ki előttem az ajtót, az ismerős házban üresség fogadott. Kérdeznem sem kellett ahhoz, hogy tudjam, mindenki az elhagyott irodaházban van, készültek valamire, de annyira nem érdekelt az egész, hogy rákérdezzek. Nem mintha Luke, mindent szívesen osztott volna meg velem.. Csend és feszültség vett körül minket, ahogy álltunk a nappaliban, alig néhány centire egymástól. Eszembe jutott egy párbeszéd, ami mindent megváltoztatott.. A csendet végül én törtem meg, nem volt választásom, tudtam mit kell, és mit nem kell mondanom, hogy meglágyítsam a szívét. Bocsánatot kértem amiért az utolsó beszélgetésünk alkalmából is mindent a fejéhez vágtam, és elmondtam mennyire szükségem van rá, hogy ő nélküle el sem tudom képzelni az életemet.. Szemei ekkor változtak meg, tekintete ellágyult, ajkai elváltak egymástól, folytattam volna, de beszéd helyett ajkunk csókban forrt össze. Úgy éreztem megtört a jég, ami Luke szívét vette körül. Mélyen, legbelül mindig is tudtam, hogy csupán szeretetre vár.. Ugyan már, aki ismeri mindenki tudja. Sosem volt igazán szerető családja, így az embereket is csak ellöki magától, aki csupán egy kis szeretetet, boldogságot próbál az életébe vinni. Mélyen nézett szemembe, arcán apró mosoly jelent meg, majd karjai közé zárt.
De abban a pillanatban, mikor ezt az érzést újra átéltem, mást is át kellett, aminek köze sem volt az emlékekhez. Valóságos volt, túlságosan is, bár úgy éreztem a valóság bármelyik pillanatban megszűnhet körülöttem, mindent átvesz a fekete köd, amiből nincs menekvés.. És nem tévedtem, a valóság megszűnt létezni körülöttem.. Ahogy minden más is.