33. fejezet

Keze nagy lendülettel indult el felém, egy gyors és határozott mozdulattal térítettem el az ütést, majd ujjaimat csuklója köré fonva szorítottam karját teste mellé, végül ellöktem magamtól. Arca meglepettséget tükrözött, ami mosolyt váltott ki belőlem. Gyengének tartott, de ez jó, hiszen ha neki képes voltam meglepetést okozni, akkor bárkinél ugyanúgy elérhetem ezt. Rajtam volt a sor, az arcát céloztam meg, majd az utolsó pillanatban elhajoltam kezei elől, amik az ütést akadályozták volna, és az oldalába rúgtam. Kissé megtántorodott tőle, de nem tartott sokáig, csupán néhány másodperc volt mire újra összeszedte magát. Kezét újra lendítette, mire észbe kaptam már a földön voltam, a legegyszerűbbet választotta; kirúgta lábaimat.- Szép.- arcomon elszánt mosoly jelent meg. Elégedetten nézett le rám, majd kezét nyújtotta, hogy felsegítsen. Nem voltam hülye, tudtam, hogy csak egy újabb trükkel próbálkozik. Az ő stratégiáját használtam ellene, az utolsó pillanatban a segítség elfogadása helyett elkaszáltam lábait. A telefonom vetett véget az örömteli pillanatnak, vártam néhány másodpercet, hogy rendezni tudjam légzésemet, de mondhatni még így is lihegve szóltam bele a készülékbe.- Mond.
- Hol vagy?
- Liammel.
- Az előbb beszéltünk, nem említette, hogy v..
- Ki?
- Liam..
- Liemet mondtam? Bocsi, biztos csak mert hiányolom az elmúlt napokban.. Kiraval edzünk.
- Edzetek?
- Ahha.. Futunk.
- Át tudnál jönni?
- Persze, nemsokára ott vagyok.. Oké.. Szia.- azzal már meg is szakítottam a vonalat és a szőnyeg mellé dobtam a telefonomat.
- Szörnyen hazudsz.
- Fogd be, Kyle.- vigyorogtam.- Mennem kell.
- Hol tanultál meg így verekedni?- nem válaszoltam, csupán egy sejtelmes mosolyt küldtem felé, és mentem is. Lezuhanyoztam, átöltöztem, nem sokkal később már Luke előtt álltam. Lágy csókot lehelt ajkamra, majd összekulcsolta ujjainkat. Mosolyogva néztem fel rá. Fáradtnak tűnt, szemei alatt sötét foltok voltak, arca meggyötörtnek tűnt, bele se mertem gondolni megint mit tettek.
- Rosszul hazudsz.- elengedett, majd hátrébb lépett egy lépést. Kissé de ja vu érzésem támadt, nem ő volt az egyetlen aki ma már megemlítette. Hiába, sose voltam benne valami jó, de azért ennyire nem lehet rossz.. Vagy mégis?
- Miről beszélsz?
- Tudom, hogy vele voltál.. Kyle-al.
- Szóval már kémkedsz utánam? Nagyszerű.
- Miért voltál vele?- megrántottam a vállamat.
- Bírom.. És azt mondta tanít néhány fogást.
- Ugye tudod, hogy meg akart ölni?
- A közeledben mindenki meg akar.
- Lacey..- kezét karomra tette, de leráztam magamról.
- Hagyj, Luke. Nem bízol bennem, pedig semmi okot nem adtam arra, hogy utánam küld az egyik majmodat. Csak.. Hagyj békén, oké?- idegesen fújtam ki a levegőt.- Várj.. Nem is beszéltél Liammel.. Csak teszteltél. Hihetetlen vagy!
- Megint ezt csinálod?- hangjában hallhattam az indulatot. Nem akartam vele megint veszekedni, nem volt hozzá se energiám, se hangulatom, így inkább szó nélkül hagytam ott. Hiba volt odamennem, már tudom. Sosem fog bízni bennem, nem számít mit teszek vagy mondok, nem nyerhetem el a bizalmát, pedig semmi rosszat nem tettem vele soha, csupán őszinte voltam, de úgy látszik neki csak az kell, aki bólint minden egyes szavára.. Én pedig ebből nem kérek. Sosem hagytam, hogy mások befolyásoljanak és elnyomják a személyiségemet, ez alól Luke sem kivétel. Ha azt hitte, hogy mindig ugrani fogok szavaira, megint csak tévedett. Nem fogom hagyni, hogy elnyomjon. Egyáltalán, hogy lehet valakivel, ha képtelen megbízni benne? Hazudik.. Vagy csak ennyire vágyik valaki szeretetére, vagy tervez valamit, amihez én is kellek és csak manipulálni akar..
- Mit keresel itt?- meglepődve néztem fel arra a személyre, aki kiszakított gondolataimból.
- Liam!- felkiáltottam örömömben és nyakába vetettem magam.- Hol voltál?- eltávolodtam tőle.
- Elutaztunk néhány napra.
- Mi?- hangom kissé csalódott volt.- Vagyis.. Ez szuper.- próbáltam javítani a helyzeten.- Szóval megint jól megvagytok.
- Ahha.- hangja közömbös volt. Megváltozott, legalább is már nem úgy viselkedik velem, mint akik már születésük óta ismerik egymást. Fájt.
- Hiányoztál..
- Igen.. Bocs, hogy eltűntem, de hirtelen ötlet volt.
- Nem.. Megértem. Legszívesebben én is eltűnnék innen.
- Te is megtetted.- nagyot nyeltem. Távolságtartó volt velem és ez leírhatatlanul esett. Mint ha több millió apró kést szúrtak volna az egész testembe, egymás után többször, és többször.
- De visszajöttem.
- Ahogy én is.- nem válaszoltam.- Mennem kell.
- Várj.- megragadva karját, állítottam meg. Kérdő tekintettel nézett le rám, szívem fájdult bele.- Mi történt közöttünk? Hogy jutottunk el idáig?
- Te őt választottad. Ennyire egyszerű.- azzal már ott is hagyott az utca közepén.

Esélyt sem adott arra, hogy megszólaljak. Csak néztem, ahogy elsétál.. Ahogy elsétál tőlem, az életemtől.. Legszívesebben elsírtam volna magam, de nagyon is jól tudtam, hogy igaza van  a barátomnak.. A volt barátomnak. Tényleg Luke-ot választottam, de csupán mert nem volt választásom. Nem hagyhattam meghalni az én hibámból.. Ehelyett eldobtam egy mondhatni 18 éves kapcsolatot egy 5 hónapos bizonytalanság és sötétség miatt. Szép húzás volt mondhatom..