- Hogy?- hangom elcsuklott, kissé oldalra billentettem fejemet, és ajkamba haraptam, hogy elfojtsam feltörni készülő sírásomat. Szemeimet könnyek lepték el, utáltam ezt. Azt hittem erős lettem belül, de Liam.. Ő előtte nem tudom elrejteni valódi érzéseimet, túlságosan is szeretem ahhoz, hogy hazudjak neki.
- Mint aki nem örülne neki.. Nekem.
- Én.. Örülök.- hangom nem volt túl meggyőző.
- Látom..
- Liam várj..- karja után nyúltam, majd mélyen néztem szemeibe.- Sajnálom.- megrántottam vállamat, majd karjai közé vetettem magam, jelenleg az ölelése többet jelentett mindennél, és erőt adott, amire szükségem volt.
- Olyan furcsa vagy mostanában.- kissé eltolt magától, majd végigmért.
- Tudom.. Keveset alszom, és ez..- nem tudtam befejezni.- Örülök neked.- nagyot nyeltem miután kimondtam a szavakat. Hazudtam. És bár ez mondat felért egy szívszaggató kijelentéssel igyekeztem minél hitelesebben előadni. Nem tehetem ezt vele.. Nem mondhatom neki, hogy talán többet érzek barátságnál, hogy próbáljuk meg, mert úgy is elcseszném, és ha ő boldog az a lány mellett, akivel nemrég szakítottak és most újra együtt vannak.. Nem vehetem el tőle ezt az érzést, bármennyire is szeretném. Nem hitt nekem, tisztán le tudtam olvasni arcáról, de nem firtatta tovább a dolgokat, ahogy én ismerem őt, úgy ő is engem. A telefonom csipogása szakította meg a csendet, az üzenet egyszerű volt, de konkrét.- Mennem kell.- mosolyt erőltettem.
- Biztos jól vagy?
- Igen, persze.. Minden oké.- azzal már ott sem voltam. A szívem több sebből vérzett köszönhetően egy újabb hazugságnak. Siettem, bár igazából nem értettem miért követem az utasításokat, miért hagyom, hogy megint más irányítsa az életemet. Elvesztettem az irányítást minden felett, talán a legjobb az lenne ha elhagynám Londont.. Angliát, és helyette messzire mennék, ahol mindent újrakezdhetnék. Bárcsak ilyen egyszerű lenne.. A házhoz érve hangos veszekedést fedeztem fel, azonnal besiettem, a nappaliban egy idegen állt a szőkével szemben, aki nem tűnt túl nyugodtnak. Hangja fenyegető volt, teste megfeszült, Calumra pillantottam, aki fejét rázva jelezte, hogy fogalma sincs mi történik. Veszekedtek egymással, de nem értettem miért, azonban nem akartam megvárni a folytatást. Mindenki tudta mi fog következni nagyon rövid időn belül, de senki sem avatkozott bele, mert miért is tették volna, parancsot kaptak, amit mindig követni kell, és aki megszegi.. Körbenéztem a szobában, tele volt feszült tekintetekkel.. Tele volt gyerekekkel.- Luke!- hangom határozott volt és volt benne valami, ami felém vonzott minden tekintetet. Annyi időt töltöttem már itt, hogy az emberek elfogadtak, és tudják, hogy képes vagyok dolgokra.. Dolgokra, amiket ők nem tehetnek meg büntetlenül, én azonban nem félek a szőkétől, ahogy nem is függök tőle, még ha már hozzá is tartozom.
- Ebbe most tényleg ne avatkozz bele..- nem nézett rám, egy pillanatra sem vette le tekintetét az idegenről.
- Oké, nem teszem..- felém kapta tekintetét.- Csak engedd elmenni.
- Hallgass a barátnődre.- szúrós pillantást vetettem az idegenre, persze csupán ez a kijelentés kellett a szőkének. Ökle lesújtott az arcán, a nála sokkal kisebb termetű fiú megtántorodott az ütést követően, de nem hátrált. Véres mosolyt villantott, majd megindult Luke felé, aki egy újabb ütéssel a padlóra küldte.
- Elég!- hangom szinte visszhangzott a szobában. Nem törődve semmivel, nagy léptekkel szeltem át a közöttünk levő távolságot és álltam be közéjük.- Nem mondom még egyszer, fejezd ezt be.- halkan beszéltem, csak hogy ő hallhassa, ugyanakkor fenyegetően csengtek szavaim. Keményen álltuk egymás tekintetét, majd aprót bólintott Mikey felé, én pedig egy szánalomra méltó tekintet után, amit Luke felé küldtem már mentem is fel az emeletre. Néhány perc múlva már mögöttem állt.
- Sajnálom, oké?- hangja lágy volt, behunytam szemem, mély levegőt vettem majd felé fordultam.
- Nem tudom.. Mindig ezt mondod, de mintha neked mást jelentene ez a szó.. A következő alkalommal is így cselekszel, mint ahogy az előbb.
- Próbálok változni.. Hogy ne nézz rám így..- kezét arcomra tette, szemei fájdalomtól telve csillogtak. Tény, hogy nem sokszor mutatja ezt az arcát, de néha úgy érzem, ez az igazi Luke Hemmings. Ajkaim elváltak egymástól, de képtelen voltam megszólalni, talán nem is akartam. Furcsa érzés kavargott bennem, és attól tartottam ha meg is fogalmazom mi az, minden porrá hull, így próbáltam nem is gondolni rá.- Jobb ember akarok lenni.. Miattad. Lacey, te vagy a fény a sötétségben, ami körbevesz.- ha az előbb nem tudtam megszólalni, akkor ez alkalommal legszívesebben kivetettem volna magam az ablakból. Luke karjai közé zárt, bizonytalanul simogattam hátát miközben ölelésében tartott. Aggodalom futott át rajtam, és tudtam, hogy egyre rosszabb lesz, de nem volt választásom. A telefonom mentett meg, eltávolodtam tőle néhány lépést és megnyitottam az üzenetet.
- Mennem kell.. Ne haragudj..
- Minden rendben?
- Igen, persze.. Minden.- mosolyt erőltettem, majd még mielőtt bármit is mondhatott volna kisiettem a szobából, majd a házból. Ha eddig azt hittem, hogy az életem fel volt forgatva.. Most már a pokolban érezhettem magam.
Kövi részt!!
VálaszTörlés