28. fejezet

Az ember sokszor elgondolkozik azon, "mi lett volna ha.." Mi lett volna, ha egy adott szituációban másképp cselekszünk, vagy ha azt a bizonyos személyt sosem engedtük volna be az életünkbe. Vajon most is ott tartanánk, ahol? Vajon most is ilyen emberek lennénk, vagy egy teljesen más személyiség. Sokszor mondják, az élet megy tovább, de mi van ha mi nem akarjuk, ha mi csak el szeretnénk veszni az emlékeinkben mikor a legboldogabbak voltunk, mikor a legtöbbet nevettünk, mikor úgy éreztük; élünk. Legtöbbször a gondolataink jobb helynek tűnnek, mint a valóság, amiben élünk. Olyan nagy baj, hogy az ember csak boldog akar lenni? Nem, nem az, csupán a múltban élni rossz dolog, nélküle semmik vagyunk? A döntés csakis a mi kezünkben van, még ha nehéz is. Csak boldog akartam lenni, mikor meghoztam a sajátomat, de bár ne tettem volna. Bár sose tettem volna betekintést a szőke életébe, bár sose lettem volna kíváncsi ki rejtőzik a kemény maszk mögött.. Bár Liam sosem vallott volna szerelmet, bár sose jöttem volna rá ki is vagyok valójában. De ki is vagyok valójában? Egy lány, aki tizennyolc évet élt hazugságban, de ugyanakkor szerető családban, egy lány, aki képtelen uralni érzéseit.. Aki elvesztette azokat az embereket, akik magára hagyták, de ő mégis siratta őket.. Egy lány, akinek a boldogság érzése, már csak nem is rémlik. Egy éles hang zökkentett ki gondolataimból, de azt kívántam; inkább ne tette volna. Mikor lehunytam szemeimet egy könnycsepp folyt végig arcomon, Liam tekintete fájdalommal teli volt.- Sajnálom.. De tudnod kell, nem miatta teszem..- hangom halk volt, szinte csak suttogás. A szívem darabokra tört, lelkemmel együtt, úgy éreztem összeesek a fájdalomtól, ami belül mardosott, de helyette lábaim cselekedtek, beléptem a házba. Úgy éreztem ezzel a döntéssel elárultam a legjobb barátomat, de nem hagyhattam, hogy a szőke miattam veszítse életét. Önző dolog, de a saját lelkiismeretem miatt cselekedtem így, és nem az érzéseim miatt.. Vagy mégis..? A folyosóról hangok szűrődtek be, erőt véve magamon, határozottan léptem be a nappaliba, minden szem rám szegeződött. Legszívesebben ordítva törtem volna minden lehetséges tárgyat apró darabokra, de helyette komoly, rezzenéstelen arccal álltam előttük.- Itt vagyok.. Engedd el őt.
- Lacey.. Menj innen..- hanga gyenge volt, megtört, de éreztem benne a szokott parancsoló hangnemet. Meg volt kötözve, ruháján rászáradt vér nyomai, míg arcán nagyon friss vörös folyadék volt. Miattam..
- Fogd be, Luke.
- Vicces, nem?- nem ismertem a férfit. Egyikőjüket sem.. Úgy tízen lehettek, mind fegyverrel, mégsem rémítettek meg. Az adrenalin szintem az egekben volt, de mindig is vonzódtam kissé a halálhoz. Sokszor képzeltem el milyen lehet a halál kapujában állni, mikor lepereg előtted az egész életed. Nálam nem ez történt.. Talán mert ezt már nem lehet életnek nevezni, sokkal inkább mondanám egy színjátéknak.. Egy komédiának, némi drámával. Ironikus, nem? Ilyenkor már el kéne kezdenie az életén gondolkodnia egy normális embernek, hogy mi lesz a családjával, ha ő nem élhet tovább..- A hős szerelmes.- rekedtes hangja visszahúzott a valóságba. Úgy húsz éves lehetett, talán egy-két évvel több. Magas, vékony alkata volt, és világosbarna haja. Valójában elég jóképű volt, de mindez hiába..
- Mit akarsz?- nem válaszolt.- Oké..
- Téged.. Van némi megbeszélnivalónk.
- Akkor engedd el, és elmondok mindent, amit csak akarsz.
- Nem!- a szőke megpróbált felpattanni, de azonnal visszarúgták a földre. A férfi végignézett rajtam, majd bólintott az egyik majmának, Luke néhány pillanat múlva már nem volt a helységben. Egy részem megnyugodott, egy részem pedig nem tudtam mire számítson. Mutatta, hogy üljek le, eleget tettem kérésének.
- Mit akarsz?
- Én kérdezek.- mutattam, hogy folytassa.. Okos embernek tűnt, nem úgy, mint Robert emberei, ők mind bután, vakon követték a "nagy vezetőjüket", és tessék, mi lett belőle. Mind holtan végezték. Ő más.. Okos és mondhatni már udvarias is, ugyanakkor könyörtelen.
- Nem neki dolgoztál.
- Szép..- elismerő mosoly jelent meg arcán, bár volt benne némi gúny is, amit nem tudtam hova tenni.
- Szóval?
- Csak tudni akartam, ki volt az a lány, aki keresztebe tett neki és, aki teljesen megbolondította a nevelt fiát.- óvatosnak kellett maradnom, semmi olyan reakció, amiből rájönne mire is gondolok, mit is érzek, és ugyan ez vonatkozott a szavakra is.- Most, hogy itt vagy.. Mindent értek.
- Nem hiszem, hogy ezért volt ez a nagy felhajtás.
- Okos..- úgy tűnt, mint aki tesztel, de nem értettem minek ez a kis játék, miért nem tér a lényegre. Nem tudtam rájönni mit akar.- Szerinted..? Miért volt mindez?- szívem ritmust váltott, mint ha valami megérzés csapott volna bele testembe, rossz előérzetem támadt, amit igyekeztem elrejteni a férfi elől, így inkább nem is válaszoltam. Körbenéztem a szobába, minden lehetséges kijáratnál állt egy fegyveres, szépen kidolgozott terv, tudtam, amit ők.. Hogy el fogok jönni, de azt nem, hogy mit akarnak.- Hallottam a kis találkozásotoktól.. Annak idején mindenki arról a lányról beszélt..- felkelt, szememmel követtem, de a rossz érzés csak növekedett bennem.- A lány, aki meggyengítheti Luke-ot, és a 5SOS-t.- hangja tele volt iróniával.- Mindenki arra várt.. Napok.. Hetek, majd hónapok teltek el, de a banda csak erősebb lett.. Aztán Robert meghalt.- megfordult tengelye körül, így újra szembe volt velem. Barna szemei ragyogtak a keserűségtől és a gyűlölettől.- Mindenki tudta, hogy vége van a nagy uralkodásának..- felnevetett, közben a fejét rázta.- És azt is, hogy miattad erős ez a csapat, tele árvával.. Egy buta kislány miatt, akinek unalmas volt az élete.
- Nem én döntöttem így.
- Hát persze, hogy nem.. Kinek ne tetszene egy szőke, kék szemű, ártatlan lány?- felkeltem, de hirtelen előttem termett.- Nem is vagy olyan ártatlan, ugye?- szemeivel végigmért.- Erős személyiség..- megragadta karomat, majd ujját végig vezette a hegemen, ami a tenyeremet ölelte körül.
- Ha meg akarsz ölni.. Csak tessék.- hangom halk volt, mégis határozott. Felnevetett, amivel csak jobban összezavart..
- Megölni? Nem akarlak megölni.- közel hajolt hozzám, mikor újra megszólalt ajkai fülemet súrolták. Testemet borzongás járta át suttogásától.- Túlságosan is sokat érsz ahhoz, hogy megöljelek, de ne aggódj még találkozunk.
- Mi?
- Az, hogy nem bántottam senkit, és elengedtem a szerelmedet..- szavába vágtam.
- Ő nem a...
- Mindegy.- gúnyos mosolya visszatért.- Vedd egy szívességnek, amit majd viszonoznod kell.- csak meredtem magam elé, még fel kellett dolgoznom a történteket.- Remélem érted.. Nem akarunk bántani.- hangja ezúttal más volt.. Kedves..? Aprót bólintva jeleztem, hogy minden világos, pedig nem volt az, ők mégis csendesen távoztak a házból. Úgy éreztem magam, mintha sokk ért volna.. Talán túlságosan is vágytam arra, amit nem kaptam meg tőlük.. A halált.