6. fejezet

Csak egy pillanat volt, azalatt is csak a kocsi márkáját láttam, majd már benne is ültem. Gyorsan kerülte meg a járművet, én pedig azonnal felismertem, így nem is próbálkoztam azzal, hogy kinyissam az ajtót. Tudtam, hogy felesleges lenne, mert úgy sem tudnám. Miután beszállt mellém már indította is be a motort, gyorsan hajtott el. Nem kérdeztem, ahogy nem is álltam neki veszekedni, mivel tudtam hova visz, úgy voltam vele, hogy majd ott mondom a magamét. Alig pár perces utazás után kattant a zár, én pedig azonnal ki is szálltam a száguldozó őrült mellől. Meg sem vártam, egyenesen bementem, ugyanis ismertem már a járást. Indultam a kanapén ülő ismerősökhöz, de elkapta kezemet, ezzel teljesen megállított és kis híján majdnem még el is estem. Felháborodva néztem rá, utáltam amikor ezt csinálta. Mutatta, hogy menjünk fel, nekem azonban nem volt kedvem ehhez.- Mi ütött beléd?- kérdőn nézett rám.- Melyik részét nem érted annak, hogy hagyj békén?!- vártam válaszára, de természetesen nem kaptam. Miért is kaptam volna..- Mert úgy látszik egyiket sem.. Főleg, hogy betuszkolsz egy hülye kocsiba! Szeretnéd ha meglátogatnám a rendőrséget?! Hidd el, szívesen megteszem!- miután befejeztem mellkasom a kelleténél gyorsabban emelkedett és süllyedt.
- Befejezted?- széttártam karomat, bár legszívesebben arcon ütöttem volna. A kanapén ülők már nem a tv képernyőjére meredtek, nekünk szegezték tekintetüket és figyelmüket egyaránt. A feszültséget csak úgy tapintani lehetett a helységben, amit természetesen megint én generáltam, de ezúttal sem önszántamból. Csupán Liamhez indultam, hogy együtt töltsük a délutánt, de helyette megint itt kötöttem ki akaratom ellenére. Hiába, nem tudok mit tenni ellene, az én erőm az övéhez képest.. És hiába vagyok erős személyiség vele szembe, hiába állok ki magamért és az igazamért, semmit sem jelent, mert valahogy mindig az ő akarata érvényesül. Még mindig várta válaszomat, helyette azonban csak sóhajtottam és bólintottam.- Nagyszerű.- szemeimet forgattam, majd szó nélkül mentem a többiekhez. Köszönés után levágtam magam Ash és Mikey mellé, akik vigyorogva néztek rám, bár nem értettem a mosolyt arcukon, és inkább meg sem mertem kérdezni, de ha már ebben a házban kell lennem, legalább had legyek velük.. Sokkal normálisabbak, mint a szőke. Mikey haja megváltozott, fel is tűnt neki, hogy kissé megbámultam, de nem érdekelt, ugyanis jól nézett ki. A Szörnyella séró helyett most fekete volt a haja, néhol piros beütéssel. Nem túlzok ha azt mondom, egyszerűen imádtam.
- Luke!- egy sötét hajú fiú sietett be az ajtón. Felé kaptam tekintetemet, ő pedig hirtelen felém, övét. Túlságosan is fiatalnak tűnt.. Mit keres itt egy gyerek..? A szőkével hátat fordítottak, ment megint a nagy titkolózás, ahogy szokott.. Ha ennyire nem akarja, hogy tudjak a dolgairól ne hozzon ide.. Sőt, ne is keressen fel. Mielőtt a fiú kiment volna, megint nekem szegezte kék tekintetét. Nem hiszem el, hogy Luke belekeveri az életébe. Hiszen tényleg csak egy gyerekről van szó. Szólásra nyitottam számat, de az említett megelőzött.
- Ash vidd fel a szobájába, ma itt marad.
- Hé... Nekem van beleszólásom?
- Nincs.- határozottan vágta rá, majd mutatta a többieknek, hogy menjen velük. Nagyszerű.. Csendben lépkedtünk felfelé a lépcsőkön, míg egy agy ajtóhoz nem értünk. Előre engedett, majd miután ő is belépett, becsukta az ajtót. A szobának falai halvány barackra voltak festve, közepén egy hatalmas franciaágy állt, mellett két kis faburkolatú éjjeliszekrénnyel, ugyanolyan volt, mint az ágy kerete, csak úgy, mint az összes többi bútor. A padlót fehér színű szőnyeg borította, a polcokon néhány könyv hevert és helyet kapott egy nagy tv is, valamint volt egy másik ajtó is, ami gondolom a szobához tartozó fürdőbe vezetett. Ash ahogy leült az ágyra, én úgy pattantam fel és léptem az ajtó elé, nekidőltem, ezzel elzárva előle az egyetlen kiutat, ő pedig kérdő tekintettel meredt rám. Az ablakon is kiugorhat, ha menni akar, de nem ajánlanám neki, ugyanis több méter magasan lehetünk. Mivel Luke nem ad válaszokat, itt az ideje másnál próbálkozni.
- Mire vagy kíváncsi?- elnevette magát.
- Kösz, hogy nem kell körbejárnom a témát, megkönnyíted a dolgom.. És a tieddel is megteheted ha gyorsan válaszolsz pár kérdésre.
- Lace..
- Te ezt nem értheted.. Mindig egy lépéssel előttem jár.. Tudod mennyire szeretném látni az arcát, hogy egyszer.. Csak egyszer meglepem?- Ash csak nevetett.
- Miért nem kérdezed őt?
- Ezt te sem gondolhatod komolyan.- a fejemet ráztam.- Elrángat mindenhova, csak egy darab rongy vagyok számára.
- Rongy?- ajkába harapott, hogy elfojtsa nevetését, de nem igazán jött össze neki.
- Ez komoly, oké? Szóval megtennéd, hogy nem nevetsz?- nem bírtam tovább én sem a komolyságot.. Ash nevetése ragályos..
- Kifejtenéd ezt a rongy dolgot?
- Csak ha abbahagyod.- védekezésképp maga elé tartotta kezeit.- És ha válaszolsz csak egy kérdésre.
- Oké legyen, csak halljam már.- nevetett, de nem szólaltam meg, amíg abba nem hagyta.
- Rongy.. Mint értéktelen, szükség nélküli dolog, amit kedvedre gyötörhetsz.. Bűntudat nélkül, mert a végén úgy is kukában végzi.
- Oké, ez nem igaz, Luke nem ilyen veled.- most rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek rá.- Erről nem beszélhetek, de nincs úgy, ahogy mondtad.
- Annyira titkolózik mindenki ebben a házban, hogy az nem is lehet már igaz.- felnevettem.- Persze rólam már mindenki tud mindent, de én nem tudhatok semmiről.
- Ja, nagyjából ez a helyzet.- heves bólogatásba kezdett, de végül elnevette magát. Fejemet ráztam majd elmosolyodtam és leültem mellé.- Tartozom egy válasszal.- elgondolkodtam néhány másodpercig. Legjobban a kisgyerek érdekelt, de..
- Inkább mesélj te magadról.- megrántottam vállam. Már nem is érdekelt annyira a szőke, sokkal jobban érdekelt Ash. Hiszen ő mindig vidám, és szerintem az egyetlen személy, aki kicsit közelebb került itt hozzám, még ha nem is igazán ismerem. Arcát elnézve folytattam.- Ha már itt kell lennem, legalább a jófejekkel had ismerkedjek.
- Jól döntöttél.- megköszörülte torkát majd kihúzta magát és elégedetten mosolygott rám. Elnevettem magam és vállon löktem.- Ausztráliából jöttem.
- Ez komoly?- arcából ítélve ezt a reakciót várta tőlem.- Bocsi.
- Ott nőttem fel, de a szüleim meghaltak, úgy 16 lehettem amikor eljöttem onnan.. Nem tudtam ott maradni.
- Sajnálom.. Ha ezt tudom, nem kérdezem, é..
- Nem tudhattad.- mosolygott.- Sokáig egy nevelőotthonban éltem, de onnan is megszöktem. Luke talált rám, és hozott el ide.. Itt találkoztam a többiekkel.
- Sajnálom.
- Nem te tehetsz róla.
- De akkor is..
- Remélem egyenlőre ennyi elég lesz.- elnevette magát.
- Így is milliószor többet mondtál, mint bárki más, szóval köszönöm.
- Miért köszönöd?
- Mert elmondtad úgy, hogy nem is ismersz.- szólásra nyitotta száját, de közbevágtam.- Tudod, hogy értettem.- gondolom üzenetet kapott, ugyanis előkapta telefonját és eléggé rászuggerált.
- Mennem kell. Ha lehet ne menj ki a szobából, kérlek.. Visszajövök később, oké?
- Oké.- sóhajtottam, majd felkeltem miután ő is. Meglepett cselekedetével, Ash megölelt mielőtt kiment volna a szobából. Tényleg úgy érzem ő az egyetlen aki közelebb került hozzám és akiben bízhatok. Mikey aranyos meg minden, de nem tudok róla semmit, ahogy Calról és a szőkéről sem, így nem tudok megbízni sem bennük. A kép azonban lassan kezdett összeállni, kezdtem kiismerni őt, Ash sokat segített nekem, még ha ő nem is tud erről.