4. fejezet

Gépek pittyegése, tompa fájdalom és erős gyógyszer szag.. Röviden így tudnám leírni mindazt, amit érzek. Mikor kinyitottam szemeimet, zavart a szobát elöntő fény, de pillanatok alatt megszoktam. Nem meglepő.. A falak zöldre voltak mázolva, nekem nem a nyugalom jött le belőle, hanem, mint ha valami vagy valaki lehányta volna. Szörnyű.. Egyedül voltam úgymond beteg, de a helységben tartózkodtak még mások is, rajtam kívül. Csendben és egyben elmélyülten beszélgettek, így észre sem vették, hogy felébredtem. Lenéztem kezeimre, megtaláltam a fájó pontok helyszínét.. Be voltak kötözve, ráadásul karomon az infúzió nyomát is felfedeztem.. Nem tudtam mi történt, ahogy azt sem mióta fekhettem ott, szinte minden kiesett. Csupán darabok voltak meg a kirakósból, és ahhoz, hogy össze tudjam rakni az egész képet, segítségre lesz szükségem. Halkan köszörültem meg torkomat, amitől elhallgattak majd szinte egy emberként léptek hozzám.
- Hogy vagy?- Cal arca kissé meggyötörtnek látszott, mint ha egész éjjel fent lett volna.
- Mi történt?
- Tényleg nem emlékszel?
- Csak részletekre.. De talán jobb is.- felnevettem, de nem örömömben, inkább csak szánalomból. Ülő helyzetbe tornáztam magam, kezeimet az ölemben pihentettem.- Mikor mehetek haza?
- Arra vártak, hogy felébredj.- Ash válaszolt.
- És te mire vársz? Hogy megöljenek?- a kedves kis kérdésemet a szőkének tettem fel, ugyanis még csak rám sem nézett, pedig mindez miatta történt.
- Öhm.. Magatokra hagyunk és szólunk valakinek.- Mikey löködte ki a többieket a szobából.
- Figyelj Lace..
- Nem, Luke te figyelj. Elegem van ebből, érted?
- Tudom, é..
- A régi életemet akarom élni, mielőtt te beléptél volna.. Minden ilyen..- nem találtam a megfelelő szavakat.- Nélkül.
- Attól tartok ez nem lehetséges.
- Hihetetlen vagy.- felnevettem.
- Csak.. Had magyarázzam meg, oké?
- Nem.- szerencsémre egy orvos lépett be, így a szőke távozott. Nem hiszem el, hogy még mindig ezt csinálja.. Nem figyeltem a dokira, ha kérdezett csupán csak hümmögtem, a gondolataim máshol jártak, ellenben amikor közölte, hogy elmehetek.. Mindjárt másképp viselkedtem, de nem tehettem róla.. Ezek után már meg sem lepődtem, hogy a ruháim ott vártak az egyik széken, a táskámban. Felöltöztem, de amikor indultam volna a szobámat újra ellepték az ismerős arcok. Cal szó nélkül vette le vállamról a táskát amiben a holmijaimat hozták. Halkan köszöntem meg neki, válaszul pedig egy mosolyt kaptam. Úton a kocsiig Ash mellett lépkedtem, nem volt kedvem Luke társaságához, eleve miatta történik velem az, ami.. A kocsiban is inkább Ashton társaságát kerestem.. Igen, kerültem, de ki ne tenné a helyemben.. Őszintén idegesített a csend is, és az is, ahogy bántak velem, így örültem amikor végre otthon lehettem. Azt hittem végre egyedül lehetek majd, de tévedtem.. Gyors tájékoztatást kaptam arról, hogy ezentúl két ember figyelni fogja a házamat, hogy ne legyen még egy ilyen.. Persze kiakadtam és mondtam is nekik a magamét, de nem igazán érdekelte őket, ezért szimplán rájuk csuktam az ajtót és felmentem lezuhanyozni. Miután végeztem az ágyamra ültem és levettem a kötéseket kezeimről. Szörnyen nézett ki mind a két tenyerem, és csak emlékeket idéztek fel bennem, szóval mondhatom remekül éreztem magam.
- Ugye tudod, hogy nem veheted le a kötést?
- Ugye tudod, hogy a hegek nem tűnnek majd el?- ajkai elváltak egymástól, de szavak helyett inkább csak bement a fürdőbe, majd kötszerrel a kezében tért vissza. Kérdőn néztem rá, ő azonban szó nélkül kötözte be újra kezeimet. Halkan köszöntem meg, válasza csupán egy bólintás volt.
- Sajnálom, az én hibám volt.
- Csak nem?- kissé meghökkenve nézett rám.- Nem, bocsánat igazad van.. Tényleg a te hibád.- felemeltem hangomat.
- Tudom hogy érzel.
- Nem Luke! Fogalmad sincs hogy érzek! Igen, szörnyű gyerekkorod volt, amit csak elképzelni se tudok, de ettől még nem tudod mit érzek és min megyek keresztül! Fogalmad sincs milyen ez..- hangom elcsuklott, szemeimet könnyek lepték el. Szuper.. Ahelyett, hogy visszavágott volna, és a szokásos szócsatánkba kezdtünk volna, furcsa módon, de megölelt. Napok óta csupán ennyire vágytam.. Egy ölelésre valakitől. Még akkor is jól esett ha a szőkétől kaptam.. A telefonom hangos csipogása törte meg a csendet, Luke azonnal el is engedett. A készülék kijelzőjén Liam neve villogott, ő az a személy, aki a legközelebb áll hozzám.. Kiskorunk óta barátok vagyunk.. A legjobbak. A barátságunk volt már amolyan barátság extrákkal kapcsolat, de nem tartott sokáig, ugyanis ő megtalálta az igazit, azonban még mindig a legjobb barátomnak tudhatom és bármiről beszélhetek vele. Csupán a párnám alá löktem a telefont, hogy tompítsam a hangját.- Ne nézz így.. Át akarna jönni, de erre nincs egyszerű magyarázat.- kissé felemeltem kezeimet célzás gyanánt.- Majd azt mondom, hogy elutaztam a rokonaimhoz.- megrántottam vállamat.
- Nem kell ezt csinálnod.
- Miért mit kéne? Áthívni? Szuper! Szólok is neki..- a telefonomért nyúltam.- Légyszi mond már el neki te, hogy mi történt és mi van a háttérben!- ismét felemeltem hangomat.
- Megint azt csinálod.
- Mit?
- Engem hibáztatsz.
- Miért, kit kéne hibáztatnom? Tudtommal múltkor miattad lőttek rám is, és a te nevelőapád vágta össze a kezemet! Szóval bocsáss meg, tényleg nem a te hibád! Minden az én hibám, igazad van!- jó érzés volt vele kiabálni, mintha a feszültség ezáltal távozna testemből. Minden bűntudat nélkül tettem, ugyanis tudtam, hogy ez alkalommal igazam van. Úgy éreztem ezáltal egy kicsit csökkent a teher, amit egyedül cipelek. Nem mondott semmit, próbált érzelemmentes arcot vágni, de szemei mindent elárultak. Legszívesebben visszavágott volna, de mégsem tette.- Miért nem hagysz békén?! Keress más bábot magadnak, engem pedig felejts el! Csak.. Hagyj békén.- szólásra nyitotta száját, de egy hang sem jött fel torkán. Csöndben indult ki a szobámból, én pedig lefeküdtem és fejem alá húztam egy párnát.
- Továbbra is figyelni fogják a házadat.- hangja halk volt. Összeszorítottam szemeimet, így utat engedtem egy forró könnycseppnek. Szörnyen éreztem magam, minden vágyam az volt, hogy Liammel megbeszéljem az egészet, de féltem.. Féltem a választól, és attól is, hogy utána többet nem keresi majd a társaságomat, pedig nem is tehetek semmiről.. Csupán rosszkor voltam rossz helyen.