23. fejezet

Kidobott. Fogalmazhatunk így is, vagy szépíthetjük is, de annak mi értelme lenne? Közölte, hogy ne menjek oda többet, hogy ezek után ne keressem. Örülnöm kéne, hiszen erre vártam már hónapok óta, mégis odabent ürességet érzek és némi szorító érzést a mellkasomban.. Fájdalmat. Nem hittem volna, hogy ennyire nagy ügynek fogja tekinteni, hogy közé és a nevelőapja közé álltam, hiszen én csak jót akartam. Csak meg akartam óvni a bűntudattól, ami végigkísérte volna egész élete során. Vagy Luke és a bűntudat két külön fogalom? Akárcsak az érzései. Én megpróbáltam.. Megpróbáltam elviselni, tűrni mindent és elfogadni a helyzetet, amibe belekevert, ami számára az életet jelenti, de már az elején mindenki tisztában volt azzal, hogy én képtelen vagyok arra, amire ők. Mindenki tudta, a szőkét leszámítva..- Ashton!- meglepődtem, de elnézve a fiú arcát nem voltam ezzel egyedül.- Mit keresel itt?
- Az igazi kérdés az, hogy te mit keresel itt?
- Ööö.. Itt lakom?
- Nem. Úgy értem neked Luke-al kéne találkoznod.- felnevettem.
- Ugyan miért kéne nekem vele lennem?
- Mert ezt írtad neki.
- Tévedsz, nem írtam neki semmit sem.
- De ha nem te voltál akkor ki?
- Emlékszel rá, hova szólt a találkozó?
- A parkba.. Miért?
- Rossz előérzetem van.. Menj vissza a házba, hátha tud valaki valamit.. Én oda megyek.
- Nem, Lace. Nem engedhetem, hogy egyedül menj.
- Nem lesz baj.
- És mi van ha Robert van ott?
- Nem félek tőle.
- Veled megyek.
- Luke nem engedi, hogy közbeavatkozz, emlékszel?
- De téged megvédhetlek.
- Azzal ha visszamész a házba..- karjára tettem kezemet.- Kérlek, bízz bennem.- sóhajtva egyezett bele, majd egy puszit nyomott arcomra.
- Vigyázz magadra.- bólintottam és ott hagytam. A park alig negyed óra sétára volt tőlem, de ennél kissé tovább tartott, hiszen tudtam, hogy hol lehet a szőke. Még a "kapcsolatunk" elején vitt el arra a helyre, egyszerűen imádtam, és ha a parkról van szó, csakis az jöhet szóba. Fogalmam sem volt mibe keveredett vagy mi történt, de minél jobban közeledtem, annál jobban nőtt a rossz érzés bennem. Csak sejtéseim voltak, semmi több, de ugyanakkor reméltem az előérzetem ezúttal téves lesz. Egy éles hangot hallottam tőlem nem messze, majd követte a következő.. Futásnak eredtem, mikor odaértem, szó szerint lefagytam. A hangok egy pisztolyból jöttek, amit a földön fekvő nem valószínű, hogy túl élt. Kikerekedett szemekkel néztem az előttem állóra, aki csupán az áldozatára meredt kifejezéstelen arccal. Képtelen voltam tisztán gondolkodni, teljesen sokkolt az, amit ott láttam. Hátráltam egy lépést, amit egy faág reccsenése jelzett, Luke azonnal felém kapta tekintetét. Arcáról eltűnt a düh, és a harag, átvette helyét a félelem.
- Lace..- elindult felém, de kitettem magam elé kezeimet, ezzel is jelezve, nem akarom, hogy közeledjen.
- Ne..- hangom bizonytalan volt.
- Lace, kérlek..
- Megölted..- suttogtam, majd a vérben álló mostohaapjának élettelen testére meredtem.- Megölted Luke!- hangom kissé élettel telibbé vált.- Hideg vérrel..
- Had magyarázzam meg.. Kérlek..- kétségbe esettnek tűnt. Nem tudom, hogy azért mert félt, hogy megyek a rendőrségre, vagy félt, hogy elveszít..? Már hogy veszíthetne el, ha már rág elengedett.. Hülyeség. A fejemet ráztam majd hátat fordítva neki futni kezdtem, olyan gyorsan, mint még soha. Szinte alig értem ki a parkból, mikor valakinek a karjai közt kötöttem ki.
- Engedj el!- hiába, nem akart elengedni, sokkal inkább szorosabban fogott le.
- Lace.. Nyugodj meg.- Ash hangját hallottam, de kicsit sem akartam megnyugodni.
- Engedj el..- ismételtem.- Itt jön mögöttem.. Engem is meg fog ölni..- könnyek folytak végig arcomon, testem megadta magát. Ash szorosan ölelt magához, de képtelen voltam megmozdulni, tehetetlenül álltam és sírtam. Nyugtatásképpen hátamat simogatta, és suttogott valamit, de a szavak egybefolytak, semmit sem értettem mondandójából.- Vigyél haza.. Kérlek..
- Nem lehet, sajnálom..- szemeiben fájdalom tükröződött vissza. Felnevettem, de kicsit sem örömömben, inkább mert szánalmas volt ez az egész helyzet.. Minden. Egy pillanatra még a vér is megállt ereimben mikor megláttam felénk közeledni azt a fiút, akit egykor még ismertem, de mára csupán egy idegen számomra. Megragadtam Ash karját, talán kissé szorosabban, mint ahogy azt terveztem..- Semmi baj Lace..
- Nem.. Ne engedd, hogy ide jöjjön.. Kérlek..- minden próbálkozásom hiábavaló volt.. Ashton mint ha meg sem hallott volna, Luke ölebeként viselkedett. A vérben ázott pólójú fiú pedig csak egyre közeledett. A sok stressz és a vörös folyadék jellegzetes szaga meghozta a hatását, elvesztettem eszméletemet. Testem elmerült a sötétségben, csak lebegtem a fekete ködben, fájdalom és minden érzés nélkül. Azt kívántam bárcsak ez a pillanat örökké tartana, bár sosem kelnék fel újra.. Bárcsak eltűnne a fájdalom és a megannyi szenvedés, de semmi sem tart örökké, ahogy ez sem. Szemeim körbejárták a szobát. Hát persze.. Ugyan abba a szobába dugtak be, ahova ilyenkor mindig. Kezdtem úgy érezni magam, mint egy rab, talán ez mindig is így volt, csak nem vettem észre, mert kék szemei hipnotizáltak. A telefonomat kerestem, azt akartam, hogy Liam értem jöjjön és vigyen el abból a házból, de nem találtam. Ha olyan hülyének néztek, hogy felhívnám a zsarukat tévedtek, én is benne vagyok nyakig ebben az egészben, nem hiányzik a baj. Próbáltam kimenni onnan, de rám zárták az ajtót, tényleg rabként éreztem magam.. Egy tehetetlen hiszékeny, naiv lányként..
- Nem akarom, hogy félj tőlem..- hangjától megijedtem. Fel sem tűnt, hogy ő is ott van..
- Miért zártál be ide?- nem fordultam meg, féltem a szemeibe nézni.. Féltem Tőle..
- Nézd.. Tudom, hogy ez most n..
- Nem Luke! Nem tudsz te semmit sem!
- Meg kell értened valamit.
- És mi van ha én nem akarom?- behunytam szemem, de még mindig háttal álltam neki.- Csak.. Had menjek haza.
- Lacey..- hangja már-már könyörgő volt, de képtelen voltam megsajnálni, vagy meghallgatni, még ha jó érvekkel is szolgált volna.. Luke Hemmings számomra nem volt több csupán egy gyilkosnál.