42. fejezet

- Elég!- határozottan léptem közéjük, így mind a két oldalról egy-egy pisztoly csöve figyelt rám. A szőke szemei kikerekedtek, arca elfehéredett, meglepte jelenlétem, ami nem csoda, hiszen ahogy sokan mások, úgy ő is halottnak hitt.
- Te.. Te nem lehetsz itt..
- És mégis itt vagyok.
- Nem.. Láttam a házat.. Láttam ahogy porrá ég!
- És a szétégett testemet is láttad?- a harmadik fél csendben figyelte az eseményeket. A terv bevált, minden úgy haladt, ahogy kellett, a kérdés már csak az volt, vajon meddig fog nekünk kedvezni a helyzet?
- Nem hiszem el, hogy képes voltál erre..- hangja tele volt undorral.
- Én a helyedben meg sem szólalnék, Hemmings.- Kyle szólt közbe. Nem vettem le tekintetem a szőkéről, szemei egyszerre tükröztek gyűlöletet, fájdalmat és undort is. Sosem láttam még ilyennek, legalábbis akkor nem, amikor velem beszélt.
- Nem volt választásom.
- Ez az, amivel vigasztalod magad?- felnevetett.- És Liam? Ő sem számított?- arcom megváltozott, amit egyből észrevett.- Szóval ő is tudott róla.. Végig ellenem játszottatok, nem igaz?- leengedte fegyverét, majd megrázta fejét.- Miért?! Mit vétettem ellened, ha?!- őszintén? Megsajnáltam, hiszen valahol.. Valahol nagyon mélyen neki is igaza volt, ő csupán csak annyit tett, hogy beengedett az életébe. A szörnyűségek amiket el kellett szenvednem ellene irányultak, de mégis mindig azon volt, hogy engem óvjon elsősorban és nem önmagát. Képtelen voltam válaszolni, csak kerestem a gyönyörű szempárt, ami egykor odaadással figyelt, most viszont csak megvetésre volt képes.- Annyiszor védtelek meg!
- Nem kellett volna, ha nem rángatod be a kis ügyeidbe..- a harmadik fél ismét a valóságba húzott vissza, már el is felejtettem, hogy nem csak Luke és én vagyunk a helységben. Kyle hiába beszélt, a szőke csakis rám nézett és csakis hozzám beszélt, mit sem törődve a fegyveres személlyel tőle öt méterre.
- Ez volt végig a terved? Hogy megvezetsz, majd megölsz?
- Nem!- kétségbeesetten vágtam rá a választ.- Sosem akartam ezt..
- Nehezen tudom elhinni.. Annyiszor játszottál velem.. Tudnom kellett volna!
- Kérlek.. Had magyarázzam meg..- egy lépést tettem felé, de azonnal hátrált és rám szegezte pisztolyát. Körbenéztem, senki sem volt ott.. Elgondolkodtam.. Vajon hol vannak az emberei? Ash, és a többiek?
- Mondhatsz bármit.. Már képtelen vagyok hinni neked.
- Luke..- szavai szívemig hatoltak. Fájtak a hallottak, de mégis mit vártam? Eljátszom a saját halálomat, csakhogy fájdalmat okozzak neki? És mégis miért? Kyle a fejembe mászott, elhitette velem, hogy Luke az ellenségem, hogy nélküle nem élhetek boldogan, ő egy szörnyeteg, de most rá kellett jönnöm, hogy a szörnyeteg valójában én vagyok.
- Meg akarsz ölni?- elém dobta a fegyverét.- Csak gyerünk!

- Kérlek..- szemeimet könnyek lepték el, hangom szinte csak suttogás volt.
- Valakinek meg kell ma halnia, nem igaz? Végig ez volt a terved, hát gyerünk!- félve vettem fel a fegyvert ami néhány perce még rám szegeződött és a szőkére fogtam. Kezeim remegtek..
- Gyerünk Lace, itt az idő.- Kyle időközben a hátam mögé lépett, csak suttogta a szavakat fülembe. Behunytam szemem és mély levegőt vettem, fogalmam sem volt mihez kéne kezdenem. Megfordult a fejemben, hogy egy mondhatni ártatlan élet helyett, a szobában levő legbűnösebbét kéne kioltani.. A sajátomét. 
- Az embereknek igazuk volt..- Luke mélyen nézett szemeimbe.- Szörnyeteg vagyok.- szemeiben könny csillant, majd behunyta őket, elrejtette előlem kék íriszeit. Döntenem kellett és én döntöttem.. Egy kisebb mozdulat, majd kezemet a vállára tettem, a fegyvert a hasához nyomtam és meghúztam a ravaszt.