39. fejezet

Hallgatni a sztorit arról, ami aznap történt, nos eléggé megrázó volt. Nem sok minden maradt meg belőle, de így már talán nem is bánom. Túl sok minden történt, túl sok dráma. Örülhetek, hogy ennyivel megúsztam, ahogy Liam is. Konkrétan szóhoz sem jutottam mikor pont került a történet végére, lássuk be, eléggé megrázott. Liam azonnal hívta az orvost, amint felkeltem, megvizsgált, de nem igazán tudtam odafigyelni. Lemaradtam annál, amikor kijelentette, hogy hetekig kómában feküdtem. Az elmúlt időszakban túlságosan is sok időt töltöttem ágyhoz láncolva, tele sérülésekkel és ezt megint csak egy személyhez vezethetjük vissza. Csakis ismételni tudom magam, ha ő nem lenne, nem történnének velem ilyen esetek.
- Mindenki kijutott?- arca megváltozott, apró sóhaj hagyta el ajkát.
- Hatan nem.- szívembe fájdalom hasított, szemeimet könnyek lepték el, hiszen hat gyerekről beszélünk.- És többen is kórházba kerültek ilyen-olyan sérülésekkel.
- Egy ilyen hatalmas visszhangot ver..
- Nem, ha elintézed, hogy ne hozzák le a hírek.
- Tessék?!- a kelleténél gyorsabban próbáltam felülni, ezáltal kissé meg is szédültem.
- Több dolog van Luke kezében, mint azt gondoltam..- folytatta volna, de szavába vágtam.
- Mi az, hogy mint azt gondoltad? Csak azt ne mond, hogy nyomoztál utána.- nem válaszolt.- Liam!
- Nyugi..- kezét combomra tette, majd végigsimított rajta egy apró mosoly társaságában.
- Luke veszélyes!- fejemet ráztam. Nem hittem volna, hogy ez áll a háttérben, Liam titkolózása és furcsa viselkedése így már értelmet kapott. Van egy olyan érzésem, hogy ezért lökött el annyira magától, hogy ne keveredjek bele még jobban.- Had találjam ki.. Ezért voltál odalent.- aprót bólintott. Elnéztem válla felett. Sokszor nem értem ki mit-miért tesz, de hogy a legjobb barátom magánnyomozó üzemmódba kapcsol, azt sosem feltételeztem volna.- Fel kell jelentenünk.
- Hallottad mit mondtam? Nem tudjuk kit tart a markában.. Még az is előfordulhat, hogy a rendőrséget is ő irányítja.
- Ne légy nevetséges..
- Gondolj bele. Egy elhagyatott, lakhatatlanná és használhatatlanná vált irodaházat felrobbantanak, több gyerek.. Ismétlem gyerek kerül onnan kórházba, és a nyomát sem látod a hírekben. Sehol.
- Valamit akkor is tennünk kell..
- Nem, nem kell.
- Liam! Gyerekek haltak meg! Ártatlan gyerekek! És mi is majdnem..
- Lace..
- Nem hagyom, hogy még több ember megsérüljön. Inkább én, mint ők.- megrántottam vállamat, majd felkeltem az ágyból.- Muszáj sétálnom egyet.
- Elkísérlek.
- Nem kell, ne aggódj.- felkeltem, majd biztató mosolyt küldtem felé.- Köszönöm, hogy itt voltál velem egész végig. Nálad jobbat kívánni sem tudnék.- meg sem vártam válaszát, karjai közé bújtam. Hiányzott az érintése, az ölelése, hiányzott az, hogy válaszoljak is amikor hozzám beszél. Ő az én családom, nincs másom, és nem is akarok mást az életembe, csak egy biztos pontot, és Liamben mindez megvan. Ő kitartott mellettem annyi éven keresztül, és most itt az idő, hogy őt helyezzem magam elé. Miután felöltöztem már mentem is, azt ígértem neki sietek vissza, és nem is akartam hamis kijelentéseket tenni, mert nem akartam messzire menni..
- Mit keresel itt?
- Azt hitted már meghaltam?- kissé félrelöktem az ajtóból és bementem, gyors léptekkel jött utánam.
- Liam be sem engedett hozzád.
- Meg tudom érteni.- felé fordultam.- Mi történt aznap?- teste megfeszült, ennek ellenére próbált úgy tenni, mint ha ez még mindig csak egy baráti beszélgetés lenne. Mind a ketten tudtuk, hogy nem az.- És ha lehet, kerüljük a hazugságot. Csak egyenes választ kérek és már itt sem vagyok.
- Örülök, hogy jól vagy.. Tényleg.
- Válaszolj a kérdésemre.
- Ezt nem nekem kéne feltenned.- összeszűkítettem szemeimet.- A kis barátodnak.. Kyle-nak.
- Tessék? Neki meg mi köze lenne hozzá?
- Több, mint azt gondolnád.
- Csak egy okot adj, hogy el is higgyem.
- Nem várom el, ne aggódj.- fagyos és eléggé feszült volt a levegő közöttünk. Még sosem viselkedtünk így a másikkal. Általában kiabáltunk, de most más volt, mind a kettőnk nyugodt volt, mégis érezni lehetett a feszültséget.
- Hogy sikerült eltussolnod az egészet?
- Megvannak a módszereim.- nem válaszoltam. Végignéztem rajta, valami megváltozott, de nem tudtam rájönni mi volt az, de nem az a fiú állt előttem, aki hetekkel ezelőtt. Talán a veszteség..
- Ash, és a többiek..?
- Jól vannak.
- Hallottam a veszteségről. Tudom mennyit jelentettek számodra.- arca megváltozott, fájdalom kerekedett úrrá rajta. Szemei fátyolossá váltak, de továbbra is tartotta magát.
- Ahogy te is, mi is nehéz időket élünk meg.- hangja azonban még mindig közömbös volt, olyan volt, mint egy robot. A furcsa viselkedésébe az is beletartozott, hogy egyszer sem nézett rám.
- Tudom.. És sajnálom.- továbbra sem volt hajlandó rám nézni, így nem tehettem mást, mint itt befejezni ezt a beszélgetést. Nem pont ilyennek képzeltem el ezt a látogatást, sőt, még csak fel sem merült bennem, hogy a szőke így fog viselkedni. Nem vesztegetve tovább az idejét, szó nélkül hagytam ott. Megijesztett ez a fajta viselkedése, a régi énjére emlékeztet, amiről csak mesélt, és ha igaz, és tényleg így van.. Jobb felkészülni a legrosszabbra.